2p

Magyarország minden, szankciók által nem érintett területen fejleszteni kívánja az együttműködését Belarusszal, amire van igény mindkét fél részéről, mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Minszkben.

Ezt bizonyítja, hogy 24 magyar vállalat vezetője kísérte el minszki útjára, akik összesen 92 kétoldalú tárgyalást fognak lefolytatni belarusz cégek képviselőivel az esetleges partnerségről, jelentette ki a tárcavezető a belarusz kollégájával, Szergej Alejnyikkel közös sajtótájékoztatóján.

Szerinte idén több százezer naposcsibét szállítanak magyar vállalatok Belaruszba, míg tavaly csaknem tízmillió keltetőtojást exportáltak. Emellett két magyar gyógyszeripari vállalat is a húsz, legnagyobb részesedéssel rendelkező gyógyszeripari vállalat között van Belaruszban.

Szijjártó Péter és Szergej Alejnyik belarusz külügyminiszter Minszkben 2024. május 29-én
Szijjártó Péter és Szergej Alejnyik belarusz külügyminiszter Minszkben 2024. május 29-én
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A miniszter kitért arra is, hogy Belarusz rendkívül fontos szereplője Magyarország energiabiztonságának, ugyanis hazánk kőolajellátásának 80 százaléka ezen országon keresztül érkezik, tavaly 4,5 millió tonna, idén már majdnem kétmillió volt a leszállított mennyiség.

Közölte azt is, hogy atomenergiai együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek nyomán a paksi bővítés során felhasználhatják majd a hasonló technológiájú építkezésen begyűjtött belarusz tapasztalatokat. Reméli, hogy a belarusz vállalatok hamarosan csatlakoznak azokhoz az amerikai, német és francia vállalatokhoz, amelyek már most is a Roszatom partnereiként dolgoznak a paksi atomerőmű építésén.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Súlyos döntést hoztak Washingtonban – ez nagyon sok embernek fájni fog a világon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:31
Az amerikai képviselőház éles politikai viták után péntek hajnalban elfogadta a külföldi segélyprogramok és médiatámogatások összesen 9 milliárd dolláros csökkentéséről szóló törvényt.
Nemzetközi Telefonált Zelenszkij – újabb francia szupergépeket kaphat Ukrajna
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 17:31
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közösségi oldalain nyilvánosságra hozta, hogy pénteken telefonon beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel.  
Nemzetközi Megint lecsaptak az orosz drónok Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 17:07
Az orosz hadsereg dróntámadást hajtott végre péntek reggel, az éjszakai csapás után a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében lévő Kamjanszke járás ellen, egy férfi és egy nő életét vesztette, 11 ember pedig megsérült – közölte Szerhij Liszak, a régió kormányzója a Telegramon.
Nemzetközi Ki nem találná, melyik európai országban a legzsúfoltabbak a börtönök
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 15:31
Továbbra is növekvő túlzsúfoltság jellemzi az európai börtönöket, ami a tagországok egyharmadában komoly kihívást jelent – közölte az Európa Tanács pénteken.
Nemzetközi Illegális bevándorlás: szigorít az EU a schengeni határokon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 14:46
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a schengeni külső határellenőrzés szigorítását és felgyorsítását lehetővé tevő úgynevezett digitális regisztrációs határigazgatási rendszer (EES) fokozatos elindítását hat hónapon belül – közölte az uniós tanács pénteken.
Nemzetközi Belgium is bekeményít a bevándorlókkal szemben
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 13:31
A belga szövetségi parlament csütörtök éjszaka elfogadta a családegyesítési szabályokat szigorító migrációs jogszabályt is, amelyet Anneleen Van Bossuyt menekültügyi és migrációs miniszter terjesztett elő.
Nemzetközi Izrael több helyen a földig rombolja, ami Gázából megmaradt
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:13
Izrael több ezer épületet rombolt le Gázában, mióta márciusban kilépett a Hamásszal kötött tűzszünetből, és az elmúlt hetekben egész városokat és külvárosokat – amelyek egykor több tízezer embernek adtak otthont – rombolt le.
Nemzetközi Megvan az oroszokkal szembeni 18. uniós szankciós csomag – az Orbán-kormány sem vétózott
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:40
Az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerint ez az eddigi egyik legszigorúbb retorzió.
Nemzetközi 16 éves választási korhatár: kitaposott utat követnének a britek – kedvet kaphat a Fidesz is?
Kormos Olga | 2025. július 18. 10:12
A brit kormány 16 évre csökkentené a választási korhatárt. Európában ez lenne a hatodik ország, ahol a fiatal szavazóknak nagyobb jogosítványt adnának. 
Nemzetközi Nagyon kiakadt az Orbán-kormányra a lengyel külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:05
Radoslaw Sikorski szerint Magyarország barátságtalan cselekedet hajtott végre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG