4p

J. D. Vance amerikai alelnök szerint egy sikeres ukrajnai békemegállapodás után tiszta lappal indulhatnak újra az amerikai-orosz kapcsolatok. Ukrajnáról olyan alku fog születni, amely sokakat meg fog döbbenteni – tette hozzá Vance a The Wall Street Journal című amerikai lapnak adott, közép-európai idő szerint pénteken megjelent interjúban.

Vance szerint a Donald Trump elnök vezette amerikai kormányzatnak az a célja, hogy meggyőzze Vlagyimir Putyin orosz elnököt arról, hogy Oroszország többet érhet el a tárgyalóasztalnál, mint a csatatéren. Erre vonatkozik az alelnök szerint az a felajánlás, hogy egy sikeres békemegállapodás után tiszta lappal indulhatnak újra az amerikai-orosz kapcsolatok.

Az alelnök arról is beszélt, hogy Moszkvát jelenlegi elszigeteltsége a nyugati piacoktól Peking alárendelt partnerévé tette. Ugyanakkor „Putyinnak nem áll érdekében, hogy a kistestvér legyen egy Kínával kötött koalícióban” – fogalmazott.

Kijelentette, hogy amennyiben Moszkva nem tárgyal jóhiszeműen, az amerikai csapatok Ukrajnába küldésének lehetősége továbbra is „az asztalon marad”.

Vance (jobbra) nagy meglepetést ígér
Vance (jobbra) nagy meglepetést ígér
Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

„Vannak gazdasági és természetesen vannak katonai nyomásgyakorlási eszközök is”, amelyeket az Egyesült Államok Oroszországgal szemben bevethetne – mondta Vance.

„Az elnök nem szemellenzővel a fején fog belemenni ebbe a dologba. Azt fogja mondani, hogy minden az asztalon van, kössünk alkut” – fogalmazott. – „Szerintem egy olyan alku fog születni, amely sokakat meg fog döbbenteni”.

Trump szerdán egyeztetett telefonon Putyinnal, és az ukrajnai háború lezárására vonatkozó szakértői egyeztetések azonnali megkezdésében állapodtak meg. Trump ezután Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is beszélt telefonon. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kijelentette, hogy Moszkva számára Washington a fő tárgyalópartner a rendezés ügyében.

Vance a friss interjúban azt is kijelentette: még túl korai lenne megmondani, hogy az ország területének mekkora része marad Oroszországé, vagy hogy az Egyesült Államok és más nyugati szövetségesek milyen biztonsági garanciákat tudnak nyújtani Kijevnek. Azt mondta, hogy ezeket a részleteket a béketárgyalásokon kell kidolgozni.

„Számos megoldás és variáció létezik, de mi törődünk azzal, hogy Ukrajna szuverén függetlenséggel rendelkezzen” – jelentette ki.

Beszélt az amerikai alelnök arról is: azt fogja mondani az európai vezetőknek, hogy Európának el kell fogadnia a jelenlegi politikai berendezkedés elleni mozgalmak felemelkedését, meg kell állítani a tömeges migrációt, és vissza kell fogni a progresszív politikát. Emellett a „hagyományos értékek” visszaállítását és a „migránsbűnözés” megszüntetését sürgette.

„Ez tényleg a cenzúráról és a migrációról szól, arról a félelemről, amelyet Trump elnök és én is érzünk, hogy az európai vezetők valamilyen módon rettegnek a saját népüktől” – mondta Vance.

Mint mondta, sürgetni fogja a német politikusokat, hogy működjenek együtt minden párttal, beleértve a migrációellenes Alternatíva Németországért (AfD) pártot is.

Az amerikai alelnök szerint az orosz beavatkozást a nyugati demokráciába az Egyesült Államokban és Európában is jelentősen eltúlozták.

Kijelentette, hogy a migráció megfékezésének elutasítása sokkal nagyobb veszélyt jelent a demokráciára, mint Moszkva beavatkozása a választásokba.

„Sajnos, úgy gondolom, hogy a választók akaratát sok európai barátunk figyelmen kívül hagyta” – mondta Vance, úgy vélve, hogy a migráció ellen harcoló pártok távol tartása a kormánykoalícióktól az emberek akaratának semmibe vétele.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi „Ne legyenek naivak” – Putyin szerint nem lesz gyors békekötés
Wéber Balázs | 2025. március 22. 10:39
A jövőre nézve árulkodó és Európa szempontjából is figyelemre méltó megjegyzéseket ejtett el Vlagyimir Putyin nemrég egy bizalmas üzleti találkozón. Ezek szerint nem lesz gyors megegyezés Ukrajna ügyében, a háború előtti idők egyhamar nem fognak visszatérni, az orosz hadsereg pedig hajlandó megállni – ha elismerik orosznak a már elcsatolt területeket.
Nemzetközi Fekete év: minden eddiginél több bevándorló vesztette életét
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 09:07
Sosem vesztették ennyien életüket a migrációs útvonalakon.
Nemzetközi Óriási üzletet kapott a Boeing Donald Trumptól
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 08:33
A Boeing cég gyárthatja az Egyesült Államok legújabb, hatodik generációs vadász-repülőgépeit, az F-47-eseket – jelentette be Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Nemzetközi Az ENSZ emberi jogi főbiztosa keményen odaszólt a magyar kormány döntése miatt
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 20:02
Szerinte diszkriminatív a Pride-ot érintő magyar gyülekezési törvénymódosítás.
Nemzetközi Litvánia kész katonákat küldeni Ukrajnába egy nemzetközi békemisszió részeként
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 18:43
„Nagyon konkrét számokról beszélünk, de minden ország részéről elköteleződésre van szükség ebben a koalícióban.”
Nemzetközi Így hatástalanítaná Orbán Viktort egy német elemző
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 16:45
Egy német elemző szerint ideje, hogy az EU visszatartsa a támogatásokat, elszigetelje Orbánt, és megvonja Magyarország szavazati jogát.
Nemzetközi Elon Musk dühbe gurult: „Meg fogják találni őket”
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 15:25
Elon Musk hamis állításokkal vádolja a Pentagon munkatársait, és büntetőeljárást sürget ellenük.
Nemzetközi Pénz, luxusutazások, meccsjegyek: korrupciós botránytól hangos Brüsszel
Bózsó Péter | 2025. március 21. 15:06
Brüsszelt újabb korrupciós botrány rázza meg, amelyben a Huawei állítólagos befolyásszerzési kísérlete áll a középpontban. A belga ügyészség korrupció és bűnszervezetben való részvétel miatt négy személy ellen emelt vádat, míg egy ötödiket pénzmosással gyanúsítanak. A nyomozás szerint a vállalat politikai döntéshozókat próbált megvesztegetni pénzzel, luxusutazásokkal és ajándékokkal, hogy saját érdekeit érvényesítse.
Nemzetközi Áttörés Németországban: szabad utat kapott a költekezés
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 14:50
A Bundesrat is jóváhagyta a német adósságcsomagot, amely védelmi és klímacélú kiadásokat tesz lehetővé.
Nemzetközi Leépítésbe kezd a Mercedes, hatalmas lelépési pénzt lehet kapni
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 14:07
Azoknak, akik önként jelentkeznek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG