3p

Az ukrán határok ügyében minden lehetséges, bár reálisan kell hozzáállni a béketárgyalásokhoz – jelentette ki Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter pénteken Varsóban, a lengyel hivatali kollégájával tartott közös sajtóértekezleten.

A Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszterrel folytatott megbeszélést követő sajtókonferencián Hegseth újságírói kérdésre válaszolva „nagyon valószínűtlennek” nevezte Ukrajna 2014 előtti határainak esetleges visszaállítását, az amerikai katonák ukrajnai jelenlétét és Ukrajna NATO-tagságát.

Megjegyezte egyúttal: az ő feladata az, hogy „egy adag realizmust vigyen” a tárgyalásokba, „soha nem korlátozná viszont azt”, amit Donald Trump elnök „kész elérni Oroszország és Ukrajna szuverén vezetőivel folytatott tárgyalásokon”.

„Azt hiszem, minden lehetséges” – jelentette ki Hegseth, hozzátéve: a tárgyalások egy részét az amerikai, az ukrán, és orosz elnök részvételével folytatják, és „valószínűleg Európa is szerepet vállal ebben a vitában”.

Az amerikai védelmi minisztert arról is kérdezték, bízik-e abban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tiszteletben tartja majd a kötendő békemegállapodás eredményét, illetve a NATO hozzáállása bátorítja-e őt egy későbbi újbóli támadásra.

Pete Hegseth szerint nagyon valószínűtlen, hogy Ukrajna visszakapja a Krímet
Pete Hegseth szerint nagyon valószínűtlen, hogy Ukrajna visszakapja a Krímet
Fotó: MTI/EPA/PAP/Marcin Obara

„Nem hiszem, hogy a tárgyalások eredménye bátorítaná Putyint, ő tudatosítani fogja, hogy a NATO elrettentő képessége erős” – válaszolt Hegseth. Ebben az összefüggésben fontosnak nevezte, hogy a NATO növelje védelmi kiadásait.

Putyin a béketárgyalások eredményétől függetlenül győzelmet hirdet majd – folytatta. „Az ukránok bátorságának és a szövetségesek támogatásának köszönhetően” viszont a háború elején sikerült megakadályozni, hogy Oroszország elérje a célját. Ezért most „határozottabb a frontvonal” – szögezte le az amerikai miniszter.

Hozzátette: a tárgyalások során nem szükséges megbízni a másik félben. Ronald Reagan volt amerikai elnök szavait idézve, kijelentette: „Ha nem bízol valakiben, ellenőrizni kell őt”. „Hitelesítési lépéseket teszünk, és gondoskodunk arról, hogy a béke tartós legyen” – jelezte Hegseth.

Az esetleges fegyverszünetről szólva elmondta: Donald Trump célja „az öldöklés, az erőszak, a halál megállítása”, a fegyverszünet pedig a békefolyamat első szakasza lehetne.

Valószínűtlennek ítélte, hogy amerikai katonák ukrajnai jelenléte a béketárgyalások napirendjén szerepelne. „Nem hiszem, hogy ezt Trump elnök akarná, ezt az európaiaknak kellene megoldaniuk” – fogalmazott.

Felszólalásában „példaértékű európai szövetségesnek” nevezte Lengyelországot. Ennek kapcsán utalt a lengyel védelmi kiadásokra.

Aláhúzta: szükség van a „kemény erőre” (hard power). A „soft power” (puha erő), ezen belül a diplomácia fontos, fontosak a tárgyalások, „de végeredményben a tankok, a lőszerek, a helikopterek, a hard power a legfontosabb” – jelentette ki Hegseth.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Máris egymásnak estek a lengyel politikusok a krakkói tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 17:13
Nem vártak sokáig a kölcsönös vádaskodással.
Nemzetközi Egy vezéráldozatot már követelt az izraeli választás
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:53
Lemondott az izraeli politika egyik veteránja.
Nemzetközi Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:38
A magyar külügy is megszólalt.
Nemzetközi Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:54
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG