2p

Az Egyesült Államok 25 százalékos általános vámot szándékozik bevezetni azon országokból származó termékekre, amelyek kőolajat vagy földgázt vásárolnak Venezuelától – közölte Donald Trump elnök saját közösségi oldalán hétfőn.

A Truth Social internetes közösségi felületen megjelent bejegyzés szerint a másodlagos vámnak nevezett intézkedés április 2-án lép életbe.

Donald Trump úgy fogalmazott, hogy a lépésnek „számos oka” van, amelyek közül kiemelte, hogy „Venezuela szándékosan és kétszínű módon titokban az Egyesült Államokba küldött több tízezer különösen veszélyes és egyéb bűnözőt, köztük sok gyilkost és erőszakos elemeket”.

Hozzátette, hogy az országba bejutott bűnözők között vannak az általa külföldi terrorszervezetté nyilvánított Tren de Aragua bűnbanda tagjai, akiknek visszaküldése épp folyamatban van.

A Tren de Aragua illegálisan Egyesült Államokban tartózkodó tagjainak kitoloncolása jogvitát okoz a Trump-adminisztráció és egy szövetségi bíró, James Boasberg között, aki március 15-én ideiglenes végzésben tiltotta meg az érintettek elszállítását Salvadorba.

A közép-amerikai ország elnöke a közelmúltban felajánlotta, hogy szigorúan őrzött börtönökben helyezi el az Egyesült Államokból kitoloncolt bűnelkövető illegális bevándorlókat, köztük a venezuelai Tren de Aragua tagjait.

Március 15-én két repülőgép, még a bírói beavatkozást megelőzően elhagyta az Egyesült Államokat fedélzetükön 261 feltételezett venezuelai bandataggal, akit egy 1798-as, az Egyesült Államok külföldi ellenségeiről szóló törvény (Alien Enemies Act) hatálya alatt toloncoltak ki.

Donald Trump április 2-ra helyezte kilátásba az Egyesült Államok új vámrendszerének bevezetését, melynek alapja a viszonossági alapú vám, vagyis általánosságban minden kereskedelmi partner esetében az amerikai termékekre alkalmazott vámtételt alkalmazza a jövőben.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Egy nagy uniós ország kormányfőjével tárgyalt Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 19:57
A magyar miniszterelnök Rómában négyszemközt tárgyalt Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel.
Nemzetközi Három órán át tárgyalt Putyin Trump küldöttjével – íme, az eredmény
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 19:46
Az Oroszország és Ukrajna közötti közvetlen tárgyalások felújításának lehetőségét is megvitatta a Kremlben Vlagyimir Putyin orosz államfő és Steven Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja – közölte Jurij Usakov, az orosz vezető külpolitikai tanácsadója pénteken újságírókkal.
Nemzetközi Trump leszámolt az illúziókkal: a Krím Oroszországé marad
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 19:31
Donald Trump amerikai elnök egy pénteken nyilvánosságra hozott interjúban azt mondta a Time hírmagazinnak, hogy „a Krím félsziget Oroszországé marad, ezt (Volodimir) Zelenszkij ukrán elnök is megérti, ezt mindenki megérti, hogy ez már nagyon hosszú ideje az oroszoké”.
Nemzetközi Visszavonta Ferenc pápa halála miatti részvétnyilvánításait az izraeli kormány
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 17:31
E mögött feltehetően az áll, hogy a pápa sokat bírálta Izraelt gázai hadműveletei és a sok civil áldozat miatt.
Nemzetközi Ismét fogadta Trump különmegbízottját Putyin
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 16:59
A Kremlben fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök az Egyesült Államok elnökének különmegbízottját, Steven Witkoffot – közölte pénteken Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára.
Nemzetközi Marad a 21 százalékos kamatszint Oroszországban
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 16:16
Az orosz központi bank pénteken már a negyedik egymást követő ülésén döntött úgy, hogy nem változtat az évi 21 százalékos irányadó kamatszinten.
Nemzetközi Budapesten tárgyalt Donald Trump legidősebb fia – megszólalt Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 15:31
Donald Trump Jr. a magyar külgazdasági és külügyminiszterrel is találkozott péntek délelőtt.   
Nemzetközi Ismét lecsapott az ukrán nemzetbiztonság? Felrobbantottak egy orosz altábornagyot Moszkva közelében
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 13:31
Pokolgépes merényletben megölték Jaroszlav Moszkalik altábornagyot, az orosz fegyveres erők műveleti főcsoportfőnökségének helyettes vezetőjét – közölte pénteken az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
Nemzetközi Masszív dróntámadást indított Ukrajna ellen Oroszország
Privátbankár.hu | 2025. április 25. 10:56
Több mint száz drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen az orosz hadsereg péntekre virradóan, a kelet-ukrajnai Pavlohradban három ember – köztük egy gyerek – meghalt, és sok a sebesült – közölték katonai és helyi közigazgatási forrásokra hivatkozva vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok.
Nemzetközi Miért nem szabad elismerni Putyin fennhatóságát a Krím-félszigeten?
Káncz Csaba | 2025. április 25. 09:39
Egy orosz Krím elvághatná az amerikai és európai hozzáférést Közép-Ázsiához, miközben Kína számára is rendkívül előnyös lenne. A NATO-tag Törökország, Románia és Bulgária pedig a legtöbbet veszítené. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG