3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Norvég Alap pénzei tulajdonképpen mégis jól jönnének.

A magyar uniós elnökség keretében, magyar részvétellel jött létre megállapodás az Európai Bizottság és a Norvég Alap országai között az alap forrásainak felhasználásáról – tudta meg a Szabad Európa. A portál információi szerint még idén megkezdődhetnek a kétoldalú tárgyalások Norvégiával a 2021 óta felfüggesztett alap újraindításáról.

Mint írták, érdekes tárgyalás zajlott nemrég Brüsszelben Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára és Espen Barth Eide norvég külügyminiszter vezetésével. A magyar uniós elnökség keretében szervezett megbeszélésen a Norvég Alap tagállamainak (Norvégia, Liechtenstein, Izland), valamint az Európai Bizottság képviselői vettek részt. Sikerült megállapodni arról, hogy a Norvég Alap ismét megkezdi működését.

A Norvég Alap azt a pénzt jelenti, amit a három említett tagállam fizet azért, hogy – bár nem tagjai az Európai Uniónak – szabadon hozzáférjenek az uniós közös piachoz. Az alap forrásaihoz a kevésbé fejlett uniós tagállamok jutnak hozzá. A költségvetését hétéves ciklusokra tervezik, mint az uniós büdzsét, csakhogy miután a magyar kormány éles vitába bonyolódott a norvégokkal a 2014–2021-es alap civil forrásainak elosztásáról, nemcsak ezekről volt kénytelen lemondani, de a 2021–2028-as költségvetésről sem sikerült megállapodni.

A Norvég Alap pénzei mégis kellenek?
A Norvég Alap pénzei mégis kellenek?
Fotó: Depositphotos

Lengyelország már lépett

Az ekkor kialakult helyzetet oldhatná fel a már említett megállapodás, amely az első lépése annak, hogy az érintett 15 fejlődő tagállam kétoldalú tárgyalásokat kezdhessen a Norvég Alap országaival. A Szabad Európa norvég forrásokból úgy értesült, hogy ezek részben már el is indultak – Lengyelországgal például már javában zajlanak, és várhatóan tavaszra be is fejeződnek. Mindez tehát azt jelentené, hogy a 2025-ös év első felében Lengyelország hozzájuthat összesen nagyságrendileg 740 millió euróhoz – ennyi volt a 2014–2021-es ciklusban rá eső rész –, és várhatóan hasonló összegből gazdálkodhatnak a 2021–2028-asban is.

Mi lesz Magyarországgal?

A portál értesülése szerint hazánkkal még nem kezdődtek meg a formális tárgyalások, de az előkészítésük már zajlik. A Szabad Európai információi szerint még a 2024-es év vége előtt megtörténhet az első hivatalos tárgyalási forduló, norvég részről pedig úgy számolnak, hogy nyárig aláírhatják a megegyezést – feltéve, hogy összejön. A portál norvég forrása így fogalmazott:

mi a legnagyobb nyitottsággal és jó szándékkal fogunk leülni magyar partnereinkkel, de abban is biztos vagyok, hogy ragaszkodni fogunk a pénzek transzparens és kormányfüggetlen módon történő elosztásához. Természetesen az alapokhoz érkező pályázatokat elbíráló szervezetek esetében is ez lesz az elv, mindenképpen nyílt pályázat keretében kell majd kiválasztani őket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Donald Trump megint bejelentett egy óriási importvámot
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 06:55
Washington 50 százalékos importvámot vet ki a rézre.
Nemzetközi Németország beidézte a kínai nagykövetet a vörös-tengeri incidens miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 19:53
Berlin szerint a kínai akció veszélyeztette a vörös-tengeri hajózást védő katonai személyzet életét.
Nemzetközi Az EU túlzottdeficit eljárása többet megenged majd Magyarországnak is
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 19:01
Az Európai Unió Tanácsa aktiválta a Stabilitási és Növekedési Paktum (SGP) nemzeti kivételi záradékát 15 tagállam számára.
Nemzetközi Ideiglenesen lezárták az Akropoliszt, betiltottak többfajta munkavégzést
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 17:25
Görögország kedden több órára lezárta az Akropoliszt, miután a mediterrán térséget a nyár második komoly hőhulláma érte el, a hőmérséklet helyenként a 41 Celsius-fokot is megközelítheti.
Nemzetközi Az EU jóváhagyta a bolgár eurót – amit helyben elleneznek
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:39
Kedden jóváhagyták az EU pénzügyminiszterei azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik Bulgária csatlakozását az euróövezethez.
Nemzetközi Az Európai Ügyészség vizsgálja a szélsőjobboldali uniós képviselők pénzügyeit
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 15:55
Az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálatot indított az Identitás és Demokrácia nevű, mára feloszlatott európai parlamenti szélsőjobboldali frakció állítólagos pénzügyi visszaélései miatt.
Nemzetközi Ezt jól kifőzték Indiában
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:51
Az ázsiai óriás 2026-tól kezdődően a főzőgáz mintegy 10 százalékát-az Egyesült Államokból kívánja importálni.
Nemzetközi A BRICS országokat még csak fenyegeti Trump a büntetővámmal
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:38
Egy forrás szerint a büntetővám csak akkor kerül bevezetésre, ha „Amerika-ellenesnek” ítélt politikát folytatnak a BRICS tagok.
Nemzetközi Orosz csoda: a belföldi turizmus lett a gazdaság motorja
Elek Lenke | 2025. július 8. 14:18
A digitális eszközök megteremtették az egyéni utazás lehetőségét, felpörgették az orosz turizmust. 
Nemzetközi Zelenszkij ritka jó hírt kapott Amerikából
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 13:10
Érkeznek a fegyverszállítmányok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG