3p

Lejárt az energetikai infrastruktúra létesítményei elleni csapásokra vonatkozó egy hónapos moratórium, de az orosz elnök nem adott ki utasítást ennek betartására vonatkozóan – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak.

„Az egy hónap valóban lejárt. Jelen pillanatig nem érkezett semmilyen más utasítás a legfőbb főparancsnoktól, Vlagyimir Putyin orosz elnöktől” – mondta a szóvivő a moratórium jövőjére vonatkozó kérdésre válaszolva. Úgy vélekedett, hogy a moratórium „bizonyos fokú előrelépésnek” nevezhető az ukrajnai rendezés ügyében, annak ellenére, hogy csak az orosz fél tartotta be. Mint mondta, a rendezéssel kapcsolatban már vannak fejlemények, de „még sok nehéz megbeszélés vár ránk”, és a tárgyalások „elég nehezen” haladnak, mert „a téma nem egyszerű”.

Peszkov hangsúlyozta, hogy Oroszország „rendezésre törekszik” az ukrajnai konfliktusban és arra, hogy Oroszország „biztosítsa a saját érdekeit”.

Az orosz védelmi minisztérium pénteken közölte, hogy az ukrán hadsereg az éjszaka folyamán négyszer támadott orosz energetikai létesítményeket Belgorod, Kurszk, Brjanszk és Voronyezs megyében.

Az orosz és az amerikai elnök március 18-án folytatott telefonbeszélgetésekor Donald Trump javaslatot tett arra, hogy a harcoló felek 30 napig kölcsönösen tartózkodjanak az energetikai infrastruktúra létesítményeit érintő csapásoktól. Putyin támogatta ezt a kezdeményezést. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szintén elfogadta a moratóriumot, ám az orosz védelmi minisztérium szerint egyetlen napig sem tartotta magát hozzá.

Március 21-én éjjel a kurszki régióból visszavonuló ukrán egységek felrobbantották az Európába vezető gázvezeték Szudzsa mérőállomását, március 28-án pedig egy HIMARS rakétákkal végrehajtott csapással meg is semmisítették. Március 24-én éjjel ukrán csapás érte a Kaszpi-tengeri csővezeték Konzorcium (CPC), Kropotkinszkaja olajszivattyú állomását. A kazah kőolajat szállító vezeték részvényesei közé tartozik az amerikai Chevron és ExxonMobil is.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában csütörtökön az ügyben konzultációt folytattak, amelyet Vaszilij Nyebenzja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője „a legfurcsábbnak” nevezett a praxisában, mert rajta és az Egyesült Államok képviselőjén kívül senki sem beszélt. A nagykövet szerint „ebben a szakaszban” irreális lenne tűzszünetről beszélni Ukrajnában. Megjegyezte: a nyugati országok nem fejezték ki készségüket arra, hogy nyomást gyakoroljanak Kijevre a moratórium betartására.

Peszkov egyebek mellett ismételten kitért arra, hogy a Kreml nem hall az ukrajnai békére vonatkozó felhívásokat Európából, csak olyanokat, amelyek a kontinens és Ukrajna további militarizálását követelik.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Súlyos döntést hoztak Washingtonban – ez nagyon sok embernek fájni fog a világon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:31
Az amerikai képviselőház éles politikai viták után péntek hajnalban elfogadta a külföldi segélyprogramok és médiatámogatások összesen 9 milliárd dolláros csökkentéséről szóló törvényt.
Nemzetközi Telefonált Zelenszkij – újabb francia szupergépeket kaphat Ukrajna
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 17:31
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közösségi oldalain nyilvánosságra hozta, hogy pénteken telefonon beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel.  
Nemzetközi Megint lecsaptak az orosz drónok Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 17:07
Az orosz hadsereg dróntámadást hajtott végre péntek reggel, az éjszakai csapás után a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében lévő Kamjanszke járás ellen, egy férfi és egy nő életét vesztette, 11 ember pedig megsérült – közölte Szerhij Liszak, a régió kormányzója a Telegramon.
Nemzetközi Ki nem találná, melyik európai országban a legzsúfoltabbak a börtönök
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 15:31
Továbbra is növekvő túlzsúfoltság jellemzi az európai börtönöket, ami a tagországok egyharmadában komoly kihívást jelent – közölte az Európa Tanács pénteken.
Nemzetközi Illegális bevándorlás: szigorít az EU a schengeni határokon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 14:46
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a schengeni külső határellenőrzés szigorítását és felgyorsítását lehetővé tevő úgynevezett digitális regisztrációs határigazgatási rendszer (EES) fokozatos elindítását hat hónapon belül – közölte az uniós tanács pénteken.
Nemzetközi Belgium is bekeményít a bevándorlókkal szemben
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 13:31
A belga szövetségi parlament csütörtök éjszaka elfogadta a családegyesítési szabályokat szigorító migrációs jogszabályt is, amelyet Anneleen Van Bossuyt menekültügyi és migrációs miniszter terjesztett elő.
Nemzetközi Izrael több helyen a földig rombolja, ami Gázából megmaradt
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:13
Izrael több ezer épületet rombolt le Gázában, mióta márciusban kilépett a Hamásszal kötött tűzszünetből, és az elmúlt hetekben egész városokat és külvárosokat – amelyek egykor több tízezer embernek adtak otthont – rombolt le.
Nemzetközi Megvan az oroszokkal szembeni 18. uniós szankciós csomag – az Orbán-kormány sem vétózott
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:40
Az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerint ez az eddigi egyik legszigorúbb retorzió.
Nemzetközi 16 éves választási korhatár: kitaposott utat követnének a britek – kedvet kaphat a Fidesz is?
Kormos Olga | 2025. július 18. 10:12
A brit kormány 16 évre csökkentené a választási korhatárt. Európában ez lenne a hatodik ország, ahol a fiatal szavazóknak nagyobb jogosítványt adnának. 
Nemzetközi Nagyon kiakadt az Orbán-kormányra a lengyel külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:05
Radoslaw Sikorski szerint Magyarország barátságtalan cselekedet hajtott végre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG