Az európai védelmi tervezőkkel szemben a Pentagon már 2014-ben a klímaváltozást azonnali veszélyforrásnak deklarálta az amerikai nemzetbiztonságra nézve. Azóta az amerikai védelmi minisztérium kötelezően figyelembe veszi a klímaváltozás hatását mind a hadgyakorlatokon, mind a tervezési forgatókönyveknél. Az amerikai titkosszolgálatok is már behatóan elemzik a klímaváltozás hatását a nemzetbiztonságra, egyben a klímaváltozás és a globális járványok közötti összefüggéseket. Valóban, a klímaváltozás és az ökológiai rendszer megrendülése a Biden kormányzat számára kiemelt üggyé vált.
Az éghajlatváltozás a NATO napirendjén
Az éghajlatváltozás témája a katonai környezetben nem magától értetődő. Ennek az ellenségnek nincs arca, és nem lehet fegyverrel harcolni ellene. Az éghajlatváltozást azonban a katonai intézményrendszer már régóta fenyegetés-sokszorozó tényezőként ismeri el.
Az éghajlatváltozás növeli a társadalmi feszültségeket, a konfliktusok kockázatát és a migrációs áramlásokat. A szélsőséges időjárási események miatt több katonai segítségre van szükség belföldön és külföldön, a műveletek előkészítése és végrehajtása kiigazításra szorul, és a létesítmények és bázisok sebezhetőbbé válnak. A fosszilis tüzelőanyagoktól való katonai függőség egy másik sebezhetőségi tényező, amely egyrészt a terepen lévő ellátási vonalak biztosításával, másrészt azzal függ össze, hogy azokat gyakran megkérdőjelezhető, sőt néha ellenséges rezsimektől vásárolják.
A stratégiai koncepciók
Mindezen okok miatt a NATO a 2010-es stratégiai koncepciójában először ismerte el az éghajlatváltozás biztonsági dimenzióját. Ez a felismerés a környezet és a biztonság közötti kapcsolatra irányuló korábbi erőfeszítésekre épült, amelyek számos NATO-szabványosítási megállapodást (STANAG) eredményeztek, amelyek ebben az összefüggésben a szövetségen belüli környezetvédelmi intézkedésekre vonatkozó szabványokat határoztak meg.
Jens Stoltenberg főtitkár vezetésével a NATO ekkor kezdte el mérlegelni a kérdés tényleges politikai keretét. 2021-ben elfogadta az „Éghajlatváltozás és Biztonság Cselekvési Tervet”. A terv olyan tevékenységeket határoz meg, amelyek célja a tudatosság növelése, a katonai képességek és a társadalmi ellenálló képesség kiigazítása, a katonai kibocsátások csökkentése, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos megfontolások integrálása a partnerek felé irányuló tájékoztatásba. A szervezet 2022-ben kötelezettséget vállalt arra, hogy 2050-re vállalatként nettó nullára változik a kibocsátási tevékenysége.
Fotó: Depositphotos
A 2022-es stratégiai koncepció az éghajlatváltozást korunk egyik meghatározó kihívásaként emeli ki, amely mélyreható hatással van a NATO biztonságára. Kimondja, hogy a NATO-nak vezető nemzetközi szervezetté kell válnia, amikor az éghajlatváltozás biztonságra gyakorolt hatásának megértéséről és az ahhoz való alkalmazkodásról van szó. A 2023-as vilniusi NATO-csúcstalálkozón a szövetségesek üdvözölték az éghajlatváltozással és biztonsággal foglalkozó NATO Kiválósági Központ (CCASCOE) létrehozását Montrealban. Idén a washingtoni csúcstalálkozón hivatalosan elindították és akkreditálták ezt a központot, amelynek az év végére teljes kapacitással kell rendelkeznie.
A 2024-es csúcstalálkozó hivatalos közleménye szerint a NATO-szövetségesek "továbbra is integrálják az éghajlatváltozással kapcsolatos megfontolásokat minden alapvető feladatukba", és kötelezettséget vállalnak arra, hogy "biztosítják a katonai erők biztonságos, rugalmas és fenntartható energiaellátását, beleértve az üzemanyagot is".
A washingtoni csúcstalálkozón közzétették a NATO harmadik éghajlat-biztonsági kockázatértékelését is. A jelentés azt vizsgálja, hogy az éghajlatváltozás hogyan befolyásolja a potenciális ellenfelek, például Oroszország és Kína katonai képességeit, és kitér arra, hogyan használják fel a szélsőséges időjárási és éghajlati kezdeményezéseket a NATO-szövetségesek ellen célzott dezinformációs kampányokban.
Példák is szerepelnek arra, hogy az éghajlatváltozás hogyan ró további terhet a NATO minden egyes műveleti területére - tenger, szárazföld, levegő, űr és kiber -, valamint a NATO küldetéseire és műveleteire, továbbá az ellenálló képességre és a polgári felkészültségre. A jelentés foglalkozik továbbá az Ukrajna elleni teljes körű orosz invázió éghajlati hatásaival, különösen az üvegházhatású gázok többletkibocsátása tekintetében.
A Nemzetközi Éghajlat- és Biztonsági Katonai Tanács (IMCCS) bemutatta a 2024-es Éghajlatbiztonsági Világjelentést, amely az éghajlatváltozással kapcsolatos katonai innovációra összpontosított. Az újonnan kifejlesztett technológiák lehetőséget kínálnak a környezetvédelmi célok és a műveleti hatékonyság javításának összekapcsolására, ami alapvető fontosságú egy katonai szövetség számára.
Valóban felkészült a NATO a változó éghajlatra?
A politikai szándékok, a biztonsági kockázatértékelések és a működésbe lépő új központ felszínén túlmenően úgy tűnik, hogy a NATO valóban komolyan veszi az éghajlati biztonság kérdését. Látja a stratégiai fontosságú régiókra, például az Északi-sarkvidékre gyakorolt hatásokat, valamint a fosszilis energiával kapcsolatos sebezhetőség csökkentésének szükségességét. A főtitkárnak az éghajlatváltozás társadalmi kezelésének szükségességével kapcsolatos határozott személyes vezetése hozzájárult a napirend előmozdításához a szervezeten belül és a szövetségesek katonai erői felé.
Segített továbbá az is, hogy több ország, köztük az Egyesült Államok, Franciaország és az Egyesült Királyság is klímabajnokként lépett fel, elsőként kezdeményezve, hogy a biztonsági stratégiákba és a (jövőbeli) fenyegetéselemzésbe építsék be az éghajlatváltozást. Ezután elkezdtek azon gondolkodni, hogyan lehet alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz, és hogyan lehet csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását. Kanada azzal támogatta az erőfeszítéseket, hogy az újonnan NATO-akkreditált CCASCOE befogadó országa lett.
A legtöbb NATO-szövetséges azonban elzárkózott a konkrét kibocsátáscsökkentési kötelezettségvállalásoktól valamennyi katonai tevékenységük tekintetében. Az egyik legfontosabb mulasztás a nemzeti területen kívüli kibocsátásokra vonatkozik, ahol jellemzően háborúkat vívnak és hadgyakorlatokat tartanak. A védelmi minisztériumoknak sikeresen sikerült ezeket a kibocsátásokat a Párizsi Megállapodás szerinti kibocsátáscsökkentési kötelezettségvállalásokon kívül tartaniuk.
Ez egyrészt úgy értelmezhető, hogy nem hajlandóak információt adni az ellenségnek arról, hogy hol és milyen mértékben tevékenykednek. Másrészt a hadseregek azzal is indokolták a mentességet, hogy a biztonságot nyújtó szerepük fontossága minden más célt, így az éghajlatváltozás elleni küzdelmet is felülírja. Nem fogadják el, hogy a kibocsátáscsökkentési célok alapján megkérdőjelezzék a katonai fellépést.
Általánosságban elmondható, hogy kihívást jelent az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és az energetikai átállási menetrend folytatása egy romló biztonsági környezetben. A védelmi iparágaknak jelenleg nehézségeik vannak a méretnöveléssel, mivel minden szövetséges új anyagokat vásárol, ami csökkentette az innovációra való ösztönzésüket.
A további fejlődés érdekében az éghajlat-biztonsági menetrendnek jól kell illeszkednie a NATO napirendjén kiemelt helyen szereplő egyéb kérdésekkel, például a fegyverrendszerek interoperabilitásának újragondolásával, a keleti szárny megerősítésével és a (hibrid) hadviselés új formáira való reagálással.
A külföldi missziókra - például a szélsőséges időjárási eseményekre való első reagálásra - jelenleg korlátozott a hajlandóság, mivel a hangsúly Oroszország és kisebb mértékben Kína elrettentésén van. Ráadásul nem minden NATO-szövetségesnek van piaci ereje ahhoz, hogy újításokat kérjen; egyszerűen azt veszik, ami jelenleg rendelkezésre áll.
Messze még az optimumtól
Ennek eredményeképpen a NATO-szövetségesek hadseregei elkezdtek foglalkozni az éghajlati biztonsággal, de még messze vannak attól, hogy valóban felkészüljenek a szélsőségesebb időjárási eseményekre. Létesítményeik és bázisaik részét képezik a társadalmaikban zajló energetikai átállási erőfeszítéseknek, de a költségek és a szakképzett munkaerő hiánya akadályozó tényezőt jelentenek.
Az olyan egyedi programokban, mint a Védelmi Innovációs Gyorsító az Észak-Atlanti-óceánon (DIANA) és a NATO Innovációs Alap, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású innovációk nagy figyelmet kapnak, de a legtöbb beszerzésnél más tényezők fontosabbak. A katonai vadászgépek, harckocsik és haditengerészeti hajók fosszilis kerozinnal és gázolajjal való üzemanyaggal való tankolása még mindig a standard, és a villamosítás, a kis atomreaktorok vagy az alternatív üzemanyagok használata a távoli jövő opcióinak tekinthető.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Bod Péter Ákos szerint a 2025-ös visszaesés nem meglepő, a „150 gyár” program pedig nem oldja meg a gazdaság strukturális gondjait. 
