2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Elrendelte Javier Milei argentin elnök, hogy hozzák nyilvánosságra a második világháború után Argentínában menedékre lelt nácikkal kapcsolatos összes hivatalos titkosított dokumentumot – jelentette be Guillermo Francos, az elnök kabinetfőnöke helyi idő szerint kedden.

Francos a DNWES televíziónak adott interjúban elmondta: azokról a nácikról van szó, akik Argentínába menekültek, és ott hosszú évekig védelem alatt álltak. Az elnök rendelkezése a banki tranzakciókat részletező dokumentumokat, illetve a védelmi minisztérium archív iratait is érinti – tette hozzá a Buenos Aires Times cikke szerint, az Infostart szemlézett.

A kabinetfőnök hangsúlyozta: az intézkedés valamennyi állami intézmény birtokában levő dokumentumra vonatkozik, mert „semmi nem indokolja ezeknek a titkosítását”. Az államfő szerint ezek történelmi dokumentumok, amelyeket bárki számára hozzáférhetővé kell tenni az országos levéltárban. Hozzátette azt is, hogy egy korábbi kormányrendelet értelmében a szóban forgó iratokat már korábban közzé kellett volna tenni, de ez a gyakorlatban végül nem valósult meg.

Francos bejelentése előtt egy nappal, hétfőn Manuel Adorni elnöki szóvivő közölte, hogy a kormány nyilvánosságra hozza azokat a titkosított dokumentumokat, amelyek a hadseregnek a katonai diktatúra alatti tevékenységét részletezik.

Javier Milei argentín elnök döntött így
Javier Milei argentín elnök döntött így
Fotó: EPA/Juan Ignacio Roncoroni

Javier Milei február közepén találkozott Steve Daines amerikai szenátorral, aki a Buenos Aires Times szerint kérte az elnöktől ezeknek a dokumentumoknak a nyilvánosságra hozatalát.

A második világháború után számos náci háborús bűnös lelt menedékre Argentínában. Többen közvetlenül a háború utáni években érkeztek Juan Domingo Perón elnöksége idején, és évtizedeken keresztül háborítatlanul éltek a dél-amerikai országban.

Adolf Eichmann például 1950-ben Ricardo Klement álnéven érkezett Argentínába. 1960-ig Buenos Airesben húzta meg magát, amíg az izraeli titkosszolgálat el nem fogta és Izraelbe nem vitte, ahol bíróság elé állították és kivégezték. Ugyancsak Argentínába szökött 1949-ben Josef Mengele, az auschwitzi haláltábor hírhedt orvosa, valamint Erich Priebke egykori SS-tiszt is, aki egészen az 1990-es évekig élt Bariloche városban, amíg ki nem adták az olasz hatóságoknak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Brüsszel szerint Magyarország ugyanolyan korrupt, mint egy éve volt
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 09:08
A közmédia függetlensége sem biztosított.
Nemzetközi Juraj Cintula direkt nem fejbe lőtte Robert Ficót
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 08:48
Nem akarta megölni a szlovák kormányfőt.
Nemzetközi Donald Trump szerint túl sokan halnak meg a háborúban
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 08:12
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Nemzetközi Donald Trump megint bejelentett egy óriási importvámot
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 06:55
Washington 50 százalékos importvámot vet ki a rézre.
Nemzetközi Németország beidézte a kínai nagykövetet a vörös-tengeri incidens miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 19:53
Berlin szerint a kínai akció veszélyeztette a vörös-tengeri hajózást védő katonai személyzet életét.
Nemzetközi Az EU túlzottdeficit-eljárása többet megenged majd Magyarországnak is
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 19:01
Az Európai Unió Tanácsa aktiválta a Stabilitási és Növekedési Paktum (SGP) nemzeti kivételi záradékát 15 tagállam számára.
Nemzetközi Ideiglenesen lezárták az Akropoliszt, betiltottak többfajta munkavégzést
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 17:25
Görögország kedden több órára lezárta az Akropoliszt, miután a mediterrán térséget a nyár második komoly hőhulláma érte el, a hőmérséklet helyenként a 41 Celsius-fokot is megközelítheti.
Nemzetközi Az EU jóváhagyta a bolgár eurót – amit helyben elleneznek
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:39
Kedden jóváhagyták az EU pénzügyminiszterei azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik Bulgária csatlakozását az euróövezethez.
Nemzetközi Az Európai Ügyészség vizsgálja a szélsőjobboldali uniós képviselők pénzügyeit
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 15:55
Az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálatot indított az Identitás és Demokrácia nevű, mára feloszlatott európai parlamenti szélsőjobboldali frakció állítólagos pénzügyi visszaélései miatt.
Nemzetközi Ezt jól kifőzték Indiában
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:51
Az ázsiai óriás 2026-tól kezdődően a főzőgáz mintegy 10 százalékát-az Egyesült Államokból kívánja importálni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG