4p

Előrehozott parlamenti választás kezdődött vasárnap Portugáliában, a közvélemény-kutatások szerint feltehetően koalíciós kormány alakul majd. Mennyire tör előre a szélsőjobb?

Mennyire erősödik a szélsőjobb a korrupciós botrány után?

A portugál bal- és jobboldal szoros versenyre készül, mivel az ország három éven belül második előrehozott országgyűlési választáson szavaz, egy kiélezett küzdelemben, amely várhatóan a szélsőjobboldali Chega párt előretörését, és esetleges királycsinálói szerepét is eredményezheti – mérlegeli az esélyeket a The Guardian. A vasárnapi választásokat António Costa szocialista kormányának összeomlása váltotta ki, aki novemberben mondott le miniszterelnöki posztjáról, korrupciós vádak miatt. Azt vizsgálták, hogy a kormánya egy nagy, zöld beruházási projekt kezelésében állítólagosan törvénytelenül kihasználta helyzetét. Costát – aki 2015 óta volt hivatalban, és aki meglepetésre abszolút többséget szerzett a 2022-es általános választásokon – nem vádolták meg semmiféle bűncselekménnyel. Azt mondta, úgy érzi, nincs más választása, mint lemondani, mert:

 „a miniszterelnöki feladatok nem egyeztethetők össze feddhetetlenségem gyanújával” – jelentette ki António Costa.

António Costa miniszterelnöknek nem sikerült megvédenie magát a korrupciótól. Fotó: MTI/AP/Armando Franca
António Costa miniszterelnöknek nem sikerült megvédenie magát a korrupciótól. Fotó: MTI/AP/Armando Franca

António Costa miniszterelnök november 7-én mondott le, miután a hatóságok korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették kabinetfőnökét. Marcelo Rebelo de Sousa államfő két nappal később kiírta az előrehozott parlamenti választásokat, a parlamentet január 15-én, a 2024-es költségvetés elfogadása után oszlatta fel.

Elég! – állítják sokan, de ki alakíthat kormányt?

A szavazóhelyiségek helyi idő szerint nyolc órakor nyitottak és mintegy 10,8 millió választásra jogosultat várnak az urnákhoz, hogy képviselőket válasszanak a 230 tagú törvényhozásba – jelentette az MTI. A legtöbb közvéleménykutató a jobboldali pártokat tömörítő Demokratikus Szövetség (AD) győzelmét jósolta. A Demokratikus Szövetség – a nagyobb Szociáldemokrata Pártból (PSD) és két kisebb konzervatív pártból álló választási platform. Az előrejelzések szerint a két legesélyesebb jelölt - a kormányzó baloldali Szocialista Párt (PS) színeiben induló Pedro Nuno Santos és az AD-t vezető Luis Montenegro - közül bármelyik győz, aligha lesz meg a kormányalakításhoz szükséges többsége, így vélhetően koalíciós tárgyalások indulnak. Az AD a legtöbb közvélemény-kutatásban vezet, de Chega támogató szavazatai nélkül nehezen kormányozhat. Montenegro egyelőre kizárta, hogy bármiféle alkut köthessenek a radikális populistákkal, akik kormányszerepet szeretnének. A közvélemény-kutatások mindemellett a radikális jobboldali, populista Chega (Elég!) előretörését jelzik.

Nyugat-Európa legszegényebb országában a kampányban uralkodó főbb témák közé tartozik a bénító lakhatási válság, az alacsony bérek, az egészségügy megingása és a korrupció, amelyet sokan a nagy pártok magától értetődő tulajdonságának tekintenek – idézi fel a Reuters.

A Costa lemondását követően Pedro Nuno Santos által vezetett kormányzó PS megpróbálhatja felújítani régi szövetségeit a baloldali blokkal és a kommunistákkal, amelyek lehetővé tették számukra a kormányzást 2015 és 2019 között. Feltéve, ha az egyesített baloldal több mint 115 mandátumot szerez a 230 fős parlamentben.

A felmérések azt sugallják, hogy Chega rendszerellenes üzenete, a korrupció és az általa „túlzottnak tartott" bevándorlással szembeni határozott fellépésre tett fogadalmak miatt támogatottsága a legutóbbi, 2022-es választás óta nagyjából megduplázódott, bár továbbra is a csak a harmadik helyen áll.

Antonio Costa Pinto, a Lisszaboni Egyetem politológusa szerint Portugália „sok európai demokrácia dinamikáját követi", amikor is a jobbközép számára kihívást jelent az, hogy a harmadik helyen egy jobboldali radikális párt konszolidálódik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG