4p

Az elnök szerint százmilliárdokat lehet megfogni, egy bíró viszont jóvátehetetlen károkozás miatt állítaná le Elon Muskot.

Több száz milliárd dollárnyi pazarlást és csalást feltételez az amerikai szövetségi oktatási tárcánál és a hadseregnél Donald Trump elnök, aki erről egy vasárnap sugárzott interjúban beszélt.

Donald Trump, az amerikai futball-bajnokság döntője, a Super Bowl előtt a Fox országos televízióban sugárzott interjúban azt mondta, hogy a kormányzati hatékonyság javításával és a szövetségi intézmények működésének áttekintésével megbízott Elon Muskot „nagyon hamarosan” arra fogja utasítani, hogy kezdjen ellenőrzést az oktatási minisztériumnál, majd a hadseregnél.

„Milliárdokat, dollár százmilliárdokat fogunk találni csalás és visszaélés formájában”

- fogalmazott az elnök, aki hozzátette, hogy ennek a munkának az elvégzését megígérte a választási kampány során.

Elon Musk milliárdost nagyszerű segítségnek nevezte ebben a munkában, és azt hangoztatta, hogy a vállalkozónak személyes haszna nem származik abból, hogy elvégzi a feladatot. (Musk legutóbb arról posztolt, hogy a Szabad Európát is beszántaná, erről a szintén a Klasszis Médiához laptársunk, az Mfor adott hírt.)

Donald Trump egyben bírálta azt a döntést, amelyet szombaton egy szövetségi bíró hozott – eleget téve 19 állami főügyész beadványának –, és

„jóvátehetetlen károkozásra”

hivatkozva átmenetileg megtiltotta a kormányzati hatékonyságért felelős szervezet munkatársainak, hogy hozzáférjenek a szövetségi pénzügyminisztérium kifizetésekre vonatkozó adataihoz. Az Elon Musk által vezetett testület (Department of Government Efficiency – DOGE) adóinformációkra, szociális juttatásokra, valamint szövetségi alkalmazottak fizetési adataira tartott igényt.

Az elnök teljes egyet nem értését hangoztatta a bíró határozatával szemben, és kijelentette, hogy meg kell oldani a kormányzati hatékonyság problémáját, a „csalás, pazarlás és visszaélés” kérdését. A problémákra példaként említette az amerikai nemzetközi fejlesztési ügynökség (USAID) tevékenységét.

Kristi Noem belbiztonsági miniszter szintén vasárnap, a CNN hírtelevíziónak adott interjúban, egyetértve a kormányzati hatékonyságnövelésre vonatkozó célkitűzéssel a tárcájához tartozó ügynökségekkel kapcsolatban a bürokrácia csökkentését sürgette. Kijelentette, hogy áttekintik a tevékenységeket abból a szempontból, hogy

„ki látja el feladatát, és ki nem, azok pedig el lesznek távolítva, akik nem elkötelezettek Amerika biztonsága iránt”.

A demokraták tiltakozásukat fejezték ki a Trump-adminisztráció törekvéseivel szemben. Ilhan Omar képviselő, a demokrata párt radikális képviselőházi csoportjának tagja a CBS televíziónak vasárnap adott interjúban kijelentette, hogy a kormányzat lépései ellen a bíróságok jelentik az egyetlen megoldást és kiutat.

Cory Booker demokrata szenátor ugyanakkor nem zárta ki, hogy a Kongresszusban a demokraták a költségvetési leállás kikényszerítésének eszközével élnek majd, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem szavazzák meg a szövetségi intézmények működésének finanszírozásához szükséges pénzügyi keretet.

Vasárnap a Fehér Ház alá tartozó költségvetési iroda utasítására felfüggesztette működését a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Iroda (Consumer Financial Protection Bureau) nevű felügyeleti szervezet, amelynek alkalmazottait levélben értesítették, hogy a washingtoni központ a következő héten zárva tart, és minden tevékenységét leállítja. A szervezetet a 2008-2009-es pénzügyi válságot követően hozta létre az Obama-adminisztráció. A pénzügyi fogyasztóvédelmi iroda megalakulása óta, megalakításának körülményei miatt, tárgya a republikánusok kiritkájának.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Oroszország aláássa a béketárgyalásokat
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 08:39
Az ukrán elnök megkérdőjelezte Oroszország elkötelezettségét a béketárgyalások folytatása iránt, miután Moszkva hétfőn megerősítette, hogy egy csoportot küld az isztambuli tárgyalásokra.
Nemzetközi Megdöbbentő, mennyire bíznak az EU-ban a magyarok?
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 17:44
Érdekes statisztikát tettek közzé.
Nemzetközi Izrael durva váddal állt elő: Macron hadjáratot folytat a zsidó állam ellen?
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 15:43
Az izraeli külügyminisztérium erős nyilatkozatot tett közzé.
Nemzetközi Yaro Patrice: politikai földrengéshullám söpörhet végig Európán, veszélybe kerülhet az EU
Wéber Balázs | 2025. május 30. 15:02
Az Egyesült Államokban már lezajlott politikai földrengés Európán is végigsöpörhet, ami alapjaiban rázhatja meg az európai integrációt – többek között erről beszélt Yaro Patrice lapcsoportunk befektetői konferenciáján. A külpolitikai szakértő szerint nagy a bizonytalanság és sok a válsággóc a világpolitikában, ugyanakkor „káosz idején is lehet nagyon sok pénzt csinálni.”
Nemzetközi „Még nem tanácsos bevetni a »nukleáris opciót« Orbánnal szemben” – figyelmeztet a svájci lap
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 14:21
Bár az EU-tagállamok egyre türelmetlenebbek Magyarországgal szemben, a hetes cikkely szerinti eljárás első lépését mégsem teszik meg. A Neue Zürcher Zeitung szerint ez reálpolitikai megfontolás: Orbán csak erősödne a konfliktusból.
Nemzetközi Betiltották az Economist megjelenését – bekeményített a kommunista párt?
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 13:57
Vietnámban nem lehet így ábrázolni a főtitkárt.
Nemzetközi Két gyűlölt politikus is egy színpadra állt Orbán Viktorral
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 13:30
A CPAC keretében érkeztek Budapestre.
Nemzetközi Nemcsak Parajdon van nagy baj Erdélyben, erősítést kért a katasztrófavédelem
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 11:46
És még mindig újabb esők jönnek.
Nemzetközi Orbán Viktor is izgulni fog vasárnap, újabb sorsdöntő voksolás jön
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 10:53
A magyar kormány uniós pozíciói szempontjából is nagy jelentősége lehet a lengyel elnökválasztás szorosnak ígérkező második fordulójának eredménye.
Nemzetközi Folytatódik Putyin békehadjárata, most ballisztikus rakéták is zuhogtak Ukrajnára
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 10:33
Legalább tizenkét helyszínen célba is találtak az orosz fegyverek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG