3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az izraeli nemzetvédelmi miniszter elismerte, ő és pártja akadályozta a túszcsere-megállapodást a zsidó állam is a Hamász között.

Itamár Bengvír izraeli nemzetvédelmi miniszter, a Zsidó Erő radikális jobboldali párt elnöke elismerte egy keddi közleményében, hogy az utóbbi évben végig ő és pártja akadályozta a túszcsere-megállapodás megkötését a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezettel.

„Politikai erőnket felhasználva, újra és újra meg tudtuk akadályozni a túszalkut, de azóta újabb pártok kerültek a kormányba, amelyek most támogatják a megállapodást, így már nem mi vagyunk a mérleg nyelve” – írta Bengvir az X-en, utalva Gideon Szaár külügyminiszterre, az Új Remény párt delegáltjára és vele együtt négy újabb parlamenti képviselőre, akik csatlakoztak a kormánytöbbségéhez a törvényhozásban. Írta ezt annak ellenére, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök mindig tagadta, hogy Bengvir akadályozná a megállapodást, és a Hamászra hárította a felelősséget a túszalku és a tűzszüneti tárgyalások sikertelenségéért.

A túszok kiszabadítását követelő tüntetők Jeruzsálemben, Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő rezidenciája előtt, a tiltakozók vért szimbolizáló piros vizet öntöttek az utcára
A túszok kiszabadítását követelő tüntetők Jeruzsálemben, Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő rezidenciája előtt, a tiltakozók vért szimbolizáló piros vizet öntöttek az utcára
Fotó: EPA / ABIR SULTAN

Bengvír ugyancsak kedden felszólította Becalel Szmotricsot, a Vallásos Cionisták nevű jobboldali párt elnökét, pénzügyminisztert, hogy vele együtt mondjon le miniszteri tárcájáról, ha a kormány esetleg megkötné a túszalkut a Hamásszal, mert „ezzel el tudnák bátortalanítani Netanjahut, később pedig megbuktathatják a kormányt, de addig is megnehezíthetik a dolgát”.

Bengvír arra nem utalt, hogy Szmotrics nélkül is elhagyná-e a kormányt, de őrá bízta a kilépésről szóló döntést. Már korábban is kérte Szmotricsot, hogy csatlakozzon a túszalku elleni tiltakozásához, mert azt „a Hamásznak való behódolásnak” tartja, és hogy figyelmeztessék Netanjahut: kilépnek a kormányból, ha aláírja a megállapodást.

A megállapodástervezet kiszivárgott részletei szerint a végrehajtás első szakaszában a Hamász 33 olyan izraeli túszt adna ki, akit a kiszolgáltatottabbak közé sorolnak, tehát nőket, gyerekeket és 50 év feletti és sebesült 50 év alatti férfiakat. Tizenhat nappal később újra leülnének tárgyalni, és meghatároznák a feltételeit a második szakasznak, amelyben átadnák a további 65 túszt, akik közül Izraelben már halottnak vélnek 36 embert. A 12-es televízió hétfő esti híradójában az hangzott el, hogy az izraeli hatóságok úgy vélik: a Gázai övezetben még fogva tartott 98 túsz többsége életben van.

Miután az izraeli médiában megjelentek a várható túszalku részletei, a túszok családtagjainak szervezete átfogó, minden elrabolta kiterjedő megállapodást követelt, amely garantálja a Gázai övezetbe elhurcolt összes izraeli hazatérését és az utolsóként érkezők hazatérésének időpontját is.

Jaír Lapíd, a parlamenti ellenzék és az ellenzéki Van Jövő centrista párt elnöke bejelentette, hogy hajlandó a parlamentben „védőhálót nyújtani” Netanjahunak a túszalku és a tűzszünet megszavazásához, vagyis azt abban az esetben is el tudják fogadni, ha a koalíciós pártok egy része ellene szavaz. Beni Ganz, az ellenzéki centrista Állami Tábor vezetője is kilátásba helyezte a támogatását, de egy másik koalíciós párt, a keleti ultraortodoxokat képviselő Sasz is.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Politico: nagy fordulat készül Brüsszelben, jön a szigorítás
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 19:19
Az afrikai országoknak vissza kell fogniuk a migrációt, ha továbbra is szeretnének uniós fejlesztési támogatást kapni – ezt fogja javasolni az Európai Bizottság a jövő héten bemutatandó hétéves költségvetési terv részeként a Politico értesülései szerint.
Nemzetközi Putyin húzhatja a száját: újabb orosz pénzek landoltak Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 16:49
Befagyasztott vagyonokat adott át az EU.
Nemzetközi Huszárvágást tett a kormány – Orbán Viktorék uniós pénzeket szereznek?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 16:37
Így meg lehet szerezni a forrásokat.
Nemzetközi Izraeli katonát támadott meg a Hamász
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 15:58
Megpróbálták kirángatni egy járműből.
Nemzetközi Váratlan helyről támadták meg Csehországot
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:28
Hackerek csaptak le.
Nemzetközi Trump megtette, amire régóta várnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 13:36
Mennek a fegyverek Ukrajnába.
Nemzetközi Itt az eredmény: eldőlt Ursula von der Leyen sorsa
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 12:21
Egyértelmű eredmény született.
Nemzetközi Újabb összecsapás Ukrajna és Magyarország között, súlyos vádak miatt rendelték be az ukrán nagykövetet
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:51
A külügyminisztérium államtitkára mellett Orbán Viktor is megszólalt az ügyben.
Nemzetközi Trump még egy dicsérettel is vérig tud sérteni – kínos baki a Fehér Házban
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:31
Megdicsérte az elnök a vele ebédelő vezető – csakhogy van egy kis gond.
Nemzetközi Miért izzik a levegő Brüsszel és Peking között?
Káncz Csaba | 2025. július 10. 10:18
Eszkalálódik a politikai feszültség Peking és az EU vezetői között. Peking ezért le akarja mondani az uniós vezetőkkel július végére tervezett kétnapos kínai csúcstalálkozó második felét. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG