2p

Csehország jóval több ukrán menekültet fogadott be, mint amennyivel képes megbirkózni - véli a csehek többsége egy országos felmérés szerint, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra Prágában.

A Cseh Tudományos Akadémia közvéleménykutató-intézete (CVVM) által megkérdezettek 58 százalékának az a véleménye, hogy az ország erején felül fogadott be menekülteket, 33 százalékuk szerint a befogadottak száma megfelel a kialakult nemzetközi helyzetnek, míg öt százalékuk úgy gondolja, hogy a befogadott ukrán menekültek száma alacsonyabb, mint amennyi integrációjára az ország képes lenne.

Az emberek 55 százaléka úgy látja, hogy a cseh állam és társadalom sikeresen megbirkózott a menekültek befogadásának problémájával. Ez a CVVM szerint kilenc százalékkal magasabb arány, mint amekkora a 2023-as hasonló témájú felmérésben volt
Az emberek 55 százaléka úgy látja, hogy a cseh állam és társadalom sikeresen megbirkózott a menekültek befogadásának problémájával. Ez a CVVM szerint kilenc százalékkal magasabb arány, mint amekkora a 2023-as hasonló témájú felmérésben volt
Fotó: Privátbankár/Mester Nándor

A prágai belügyminisztérium kimutatása szerint április elején 339 ezer ukrán menekült élt Csehországban ideiglenes védelmi státusszal, amelyet 2022 februárja, tehát az Ukrajna elleni orosz katonai támadás megindulása óta összesen majdnem 600 ezren kértek és kaptak meg. Az ukrán menekültek majdnem fele azonban időközben visszatért Ukrajnába, vagy Nyugatra távozott.

Az ukrán menekültek tartós letelepedését Csehországban a megkérdezettek 10 százaléka támogatja, 60 százalékuk az ideiglenes tartózkodás szükség szerinti meghosszabbítását látja jónak, míg 28 százalékuk azt vallja, hogy az államnak egyáltalán nem kellett volna ukránokat befogadnia. A válaszok nagyjából megfelelnek azoknak, amelyeket a kutatók erre a kérdésre egy éve is kaptak - jegyezték meg a CVVM közleményében. (MTI)
    

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Látványosan lassul az orosz támadás
Privátbankár.hu | 2024. május 27. 08:08
Az oroszok csapást mértek a zaporizzsjai repülőtérre. Háborús hírek.
Nemzetközi Megvan, hogy ki nyerte meg a litván elnökválasztást
Privátbankár.hu | 2024. május 27. 07:24
Gitanas Nauseda folytathatja az eddigi munkáját.
Nemzetközi Több tucat palesztin halt meg egy támadásban Rafahban
Privátbankár.hu | 2024. május 27. 06:27
Több tucat palesztin halt és sebesült meg egy izraeli támadásban Rafahban, a Gázai övezet déli csücskén vasárnap este - jelentették palesztin orvosi források.
Nemzetközi Zelenszkij most nagyon szeretne békét - Amerikától és Kínától kéri
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 17:44
Joe Bident és Hszi Csin-pinget is meghívta Svájcba az ukrán elnök, hátha ők el tudják hozni a valódi békét. Ment az üzengetés a nyugati fegyverek oroszországi bevetése ügyében is.
Nemzetközi Olaf Scholz továbbra is hátra kötve tartaná Ukrajna fél kezét
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 16:53
Saját koalíciós partnerével is szembe megy a kancellár, nehogy a szükségesnél jobban feldühítse az oroszokat.
Nemzetközi Nem jött be Macron számítása: már menekíteni kell francia területről az európaiakat
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 16:07
A rendőri erősítések és az elnöki látogatás ellenére sem javult a helyzet a lázongó szigetcsoporton.
Nemzetközi Medvegyev már radioaktív hamut vizionál Varsóba - megszólalt Lavrov is
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 15:26
Az elmúlt napok hírei kapcsán durrant el néhány vezető orosz politikus agya.
Nemzetközi Megszólaltak a szirénák Tel-Avivban - mi történik?
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 14:29
Hónapok óta nem érték el palesztin rakéták Izrael belső területeit, most mégis menedéket kellett keresnie Tel-Aviv lakóinak.
Nemzetközi Új hírek érkeztek Robert Ficóról, még mindig van miért aggódni
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 13:56
Párttársa és a kórház is nyilatkozott a meglőtt szlovák kormányfő állapotáról.
Nemzetközi Készülődik Brüsszel elfoglalása? Nyilvánosan udvarol Orbán Viktor francia szövetségese Giorgia Meloninak
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 13:28
De egyelőre úgy tűnik, kosarat kap, és nem fuzionál a két nagy jobboldali pártszövetség.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG