2p

Egy uniós intézmény magyar vezetőt kaphat.

A szocialista párti Tüttő Kata személyében február 20-tól először kerülhet magyar politikus egy uniós intézmény, a Régiók Európai Bizottsága élére – írja a Szabad Európa.

A portál cikke szerint közel huszonegy évvel a csatlakozás után Magyarország először adhat vezetőt egy uniós intézménynek – ügynökséget már vezettek magyar állampolgárok. Tüttő Kata szocialista politikust, volt főpolgármester-helyettest a két legnagyobb pártpolitikai család közötti alku eredményeként február 20-án választhatják meg a Régiók Európai Bizottságának következő elnökévé.

Tüttő Kata történelmet írhat
Tüttő Kata történelmet írhat
Fotó: MTI/Soós Lajos

A lap bennfentesekre hivatkozva arról ír, hogy a szavazás csupán formalitás, ugyanis a Régiók Bizottságában helyet foglaló két legnagyobb pártcsoport, a néppárti és a szocialista egyezséget kötött. Bár a negyedik legerősebb pártcsoportnak számító centrista-liberális Renew is indít jelöltet, a verseny lefutottnak tekinthető.

Az alku értelmében az információk szerint két egyenlő részre osztják majd az ötéves elnöki mandátumot. A szocialisták jelöltjének, Tüttő Katának két és fél évre szól a megbízatása, majd a mandátumból hátralevő két és fél évre átengedi az elnöki széket az Európai Néppárt jelöltjének, a nyolc és fél milliós Andalúzia régió elnökének, Juan Manuel Moreno Bonillának.

Meglepő fordulat

Érdekesség, hogy a Szabad Európa értesülései szerint igazi ritkaság történt Tüttő Kata ügyében, ugyanis elnyerte a Fidesz–KDNP támogatását is (a Régiók Bizottságának kormánypárti tagjai az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójában ülnek). Ennek egyértelmű jele az is, hogy a bizottság ülése után, február 21-re közös sajtótájékoztatót hirdettek az akkor már vélhetően elnökké megválasztott Tüttő Kata és a kormányban a kohéziós politikáért felelős Navracsics Tibor részvételével.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Százmilliárdokat hozhat a béke Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2025. március 18. 10:03
Az orosz gáz visszatérése átalakíthatja a piacot.
Nemzetközi Donald Trump ellenzi a lengyel atombombát
Káncz Csaba | 2025. március 18. 09:38
A megkérdezett lengyelek 53 százaléka támogatja azt az elképzelést, hogy hazájuknak legyen saját atomfegyvere. De a lengyel követelések ellentmondanak az amerikai elnök azon szándékának, hogy gyorsan megkösse az ukrajnai békemegállapodást. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Várhatóan kedden érkeznek a Földre az űrben rekedt űrhajósok
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 19:59
Az űrben töltött kilenc hónap után a NASA űrhajósai, Butch Wilmore és Suni Williams végre hazafelé készülnek és kedden várhatóan meg is érkeznek a Földre. 
Nemzetközi Robert Fico kiáll Orbán Viktor mellett
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 18:23
Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit – jelentette ki Robert Fico. 
Nemzetközi Kijevnél itt húzódik a vörös vonal – ebben nem engednek
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 17:29
Kijevnek határozott vörös vonalat húzott a békemegállapodás elfogadásával kapcsolatban – mondta egy ukrán politikus.
Nemzetközi A parlament honlapján jelent meg egy Ukrajna-ellenes politikai javaslat
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 16:25
Egy bizottsági állásfoglalást szavaztatna meg a parlamenttel egy fideszes politikus, hogy a kormányzat ne támogassa a közös védelmi hitelfelvételt.
Nemzetközi Csehország az EU-val mentené meg a Szabad Európa Rádiót
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 15:38
A csehek uniós segítségért folyamodnak a Szabad Európa Rádió miatt Trump döntése után.
Nemzetközi Ruanda kiásta a csatabárdot Belgiummal
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 15:18
Ruanda megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Belgiummal, mondván, hogy az európai nemzet „folyamatosan aláásta” a Kongói Demokratikus Köztársasággal folyó konfliktus során.
Nemzetközi „Pánik és összeomlás” – így veszítette el az ukrán hadsereg Kurszkot
Wéber Balázs | 2025. március 17. 15:02
Egybehangzó nyugati sajtóhírek szerint teljes visszavonulásra kényszerült az ukrán hadsereg az oroszországi Kurszki területen, így a tavaly nyáron indult offenzíva lényegében véget ért. Bár a támadás eleinte súlyos presztízsveszteséget jelentett a Kremlnek, végeredményben Kijev nem érte el a céljait.   
Nemzetközi Németország nem tudja mire vélni: három állampolgárukat nem engedték be az Egyesült Államokba
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 14:45
Németország három olyan esetet vizsgál, amikor állampolgárait megtagadták az Egyesült Államok területére.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG