2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Indoklás nélkül, kevesebb mint egy év után kellett menni egy újabb tunéziai miniszterelnöknek.

Kaisz Szaíd tunéziai államfő csütörtök este indoklás nélkül, kevesebb mint egy évvel kinevezése után, felmentette tisztségéből Kamel el-Maduri miniszterelnököt – derült ki az elnöki közleményből.

A kormány élére Szara Zaafaránit nevezte ki a távozó politikus helyére, a gazdaság hanyatlása és a szubszaharai afrikai országokból érkező migránsok egyre súlyosbodó áradata közepette.

Zaafaráni, aki mérnök, és 2021 óta a felszerelési és lakásügyi miniszteri posztot töltötte be, kevesebb mint két év alatt a harmadik miniszterelnök.

Az elmúlt hónapokban Szaíd élesen bírálta a miniszterek teljesítményét, mondván, hogy sokan nem feleltek meg az elvárt normáknak, és hogy magasak a tunéziai nép elvárásai.

Az elnökség Facebook-oldalán közvetített megbeszélésen az elnök felszólította Zaafaránit, hogy 

„koordinálja tovább a kormány tevékenységét és győzze le az akadályokat, hogy megfeleljen a tunéziai nép elvárásainak”.

A gazdasági növekedés az elmúlt évben nem haladta meg az 1,4 százalékot, és az észak-afrikai ország államháztartása súlyos válsággal küzd, ami a kulcsfontosságú nyersanyagok, köztük a cukor, a rizs és a kávé hiányához vezetett.

Az elnöknek teljes jogköre van a miniszterek és bírák elbocsátására. Tavaly augusztusban jelentős átszervezést hajtott végre, amelynek során el-Madurit, egy szociális ügyekre szakosodott magas rangú köztisztviselőt nevezett ki miniszterelnöknek. Emellett 19 minisztert cserélt le, döntését az „állam legfőbb érdekével” és a „nemzetbiztonság” megteremtésének szükségességével indokolta.

Csaknem négy éve, 2021 nyarán Kaisz Szaíd feloszlatta a parlamentet, és azóta rendeleti úton irányítja az országot. Politikai ellenfelei szerint az elnök alkotmányos puccsal őrizte meg hatalmát.

Az országban tavaly októberben tartottak elnökválasztást, amelyen Szaídot a szavazatok több mint 90 százalékával újraválasztották. A voksoláson a szavazásra jogosultak kevesebb mint 30 százaléka vett részt.

(MTI)

 
 

 

 

Címkék: Nemzetközi

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Donald Trump megint bejelentett egy óriási importvámot
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 06:55
Washington 50 százalékos importvámot vet ki a rézre.
Nemzetközi Németország beidézte a kínai nagykövetet a vörös-tengeri incidens miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 19:53
Berlin szerint a kínai akció veszélyeztette a vörös-tengeri hajózást védő katonai személyzet életét.
Nemzetközi Az EU túlzottdeficit eljárása többet megenged majd Magyarországnak is
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 19:01
Az Európai Unió Tanácsa aktiválta a Stabilitási és Növekedési Paktum (SGP) nemzeti kivételi záradékát 15 tagállam számára.
Nemzetközi Ideiglenesen lezárták az Akropoliszt, betiltottak többfajta munkavégzést
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 17:25
Görögország kedden több órára lezárta az Akropoliszt, miután a mediterrán térséget a nyár második komoly hőhulláma érte el, a hőmérséklet helyenként a 41 Celsius-fokot is megközelítheti.
Nemzetközi Az EU jóváhagyta a bolgár eurót – amit helyben elleneznek
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:39
Kedden jóváhagyták az EU pénzügyminiszterei azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik Bulgária csatlakozását az euróövezethez.
Nemzetközi Az Európai Ügyészség vizsgálja a szélsőjobboldali uniós képviselők pénzügyeit
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 15:55
Az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálatot indított az Identitás és Demokrácia nevű, mára feloszlatott európai parlamenti szélsőjobboldali frakció állítólagos pénzügyi visszaélései miatt.
Nemzetközi Ezt jól kifőzték Indiában
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:51
Az ázsiai óriás 2026-tól kezdődően a főzőgáz mintegy 10 százalékát-az Egyesült Államokból kívánja importálni.
Nemzetközi A BRICS országokat még csak fenyegeti Trump a büntetővámmal
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:38
Egy forrás szerint a büntetővám csak akkor kerül bevezetésre, ha „Amerika-ellenesnek” ítélt politikát folytatnak a BRICS tagok.
Nemzetközi Orosz csoda: a belföldi turizmus lett a gazdaság motorja
Elek Lenke | 2025. július 8. 14:18
A digitális eszközök megteremtették az egyéni utazás lehetőségét, felpörgették az orosz turizmust. 
Nemzetközi Zelenszkij ritka jó hírt kapott Amerikából
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 13:10
Érkeznek a fegyverszállítmányok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG