1p

Azt még nem tudni, hogy miért kellett végrehajtani a kényszerleszállást, csak az biztos, hogy nem támadás miatt.

Kényszerleszállást hajtott végre az iráni elnököt szállító helikopter. A három helikopterből álló konvoj az iráni elnököt és munkatársait vitte Azerbajdzsánba, hogy Ebrahim Raiszi az azeri elnökkel, Ilham Aliyevvel együtt felavassa a két ország által az Arasz folyón emelt harmadik duzzasztógátat. 

Két helikopter sikeresen célba is ért, az Ebrahim Raiszit és az iráni külügyminisztert is szállító gépnek azonban kényszerleszállást kellett végrehajtania.

Az előzetes hírekkel ellentétben nem támadásról volt szó, a rossz időjárás, a heves eső és széllökések miatt voltak kénytelenek leszállni egy hegyvidéki területen – jelentette a Tasnim iráni hírügynökség. A manőverben információk szerint nem sérült meg senki, de a mentők azonnal a helyszínre vonultak, bár a köd és a heves eső miatt nehezen közelítették meg a helyszínt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Irányt váltott az USA: Ukrajnába küldi az új rakétáit
Privátbankár.hu | 2024. június 22. 19:14
A hétvége első napjának főbb fejleményei.
Nemzetközi Visszatérhetnek a britek az EU-ba? Itt a válasz
Privátbankár.hu | 2024. június 22. 15:13
Az üzleti ügyekért felelős brit miniszter szerint a Brexit tíz-húsz évre szóló program, ezért nem indokoltak azok a vélemények, hogy a folyamat sikertelen.
Nemzetközi Lelombozó hírt közölt a NASA
Privátbankár.hu | 2024. június 22. 13:39
Elhalasztják a Boeing által tervezett űrhajó visszatérését.
Nemzetközi Tovább támad Izrael
Privátbankár.hu | 2024. június 22. 12:24
Ezúttal a Gázai övezet középső részére, illetve a déli részén fekvő Rafah városára csaptak le.
Nemzetközi Putyin egy másik diktátorral kokettál
Privátbankár.hu | 2024. június 22. 10:56
Dióhéjban az elmúlt órák eseményei.
Nemzetközi Német lap: Orbán Viktor meggyengült, engedményekre fog kényszerülni
Wéber Balázs | 2024. június 22. 10:17
A magyar kormányfő számára sem a bel-, sem a külpolitikában nem alakultak jól a dolgok a közelmúltban. Német lapértékelések szerint pénteken Olaf Scholz német kancellárhoz egy meggyengült miniszterelnök látogatott el, aki kénytelen lesz engedményeket tenni.
Nemzetközi Nem nyugszik Orbán Viktor szövetségese
Privátbankár.hu | 2024. június 22. 09:53
A Hszi Csi-ping elnökölte Kína 41 katonai repülőgépe és drónja, illetve hét hajója közelítette meg Tajvant, és a légi járművek egy része át is lépte a Tajvani-szoros úgynevezett középvonalát, ami feltételes demarkációs vonalnak számít Tajvan és Kína között.
Nemzetközi Sokakat lelombozhat az amerikai bíróság döntése
Privátbankár.hu | 2024. június 22. 08:22
Az amerikai legfelsőbb bíróság fenntartotta a családon belüli erőszak elkövetőire a fegyverbirtoklás tilalmát.
Nemzetközi Újabb fájdalmas ütéseket vitt be Ukrajna orosz területen
Privátbankár.hu | 2024. június 21. 19:46
Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.   
Nemzetközi A nap képe: Orbán Viktor vidáman jattol a fritzek főnökével
Privátbankár.hu | 2024. június 21. 19:01
A magyar miniszterelnök nevezte így nemrég a németeket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG