7p

Nem minden barátság hivatott arra, hogy örökké tartson, még akkor sem, hogyha komoly történelmi emlékeken alapul. Bár Csehország és Magyarország viszonya továbbra is barátinak nevezhető, az elmúlt években – különösen az új prágai kormány megválasztása óta – sokat romlott. Szent-Iványi István volt nagykövet, külpolitikai szakértő segítségével részletesebben is megvizsgáltuk ennek okait.

Súlyos kritikát kapott július közepén Orbán Viktor "békemissziója", miután Petr Fiala cseh miniszterelnök rendkívül komor hangvételű interjút adott, amelyben élesen kritizálta a magyar kormányfő tevékenységét az Európai Unió soros elnökeként. Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtuk, Fiala szavai szerint Orbán azon erőfeszítései, hogy magas szintű béketeremtőnek állítsa be magát azzal, hogy a világ vezetőivel, köztük Vlagyimir Putyinnal találkozik, helytelenek és nem szolgálják Európa érdekeit.

Fiala Orbán törekvései kapcsán a második világháború előtti, Adolf Hitler megbékítésére tett kísérletek tanulságaira emlékeztetett, mint mondta,

sokan azt hitték, hogy ha területeket adunk Hitlernek, vagy ha tárgyalunk Hitlerrel, az megakadályozza a háborút - ennek az ellenkezője volt igaz.

Példaként az 1938-as müncheni egyezményt idézte, amely lehetővé tette az akkori Nyugat-Csehszlovákiában lévő Szudéta-vidék német annektálását. Hangsúlyozta, véleménye szerint

béke csak akkor lehetséges, ha az agresszív állam megérti, hogy mi olyan erősek vagyunk, hogy ennek a rezsimnek nem jó, ha katonai erővel agresszívan lép fel.

Szétzilált viszonyok

Fiala éles hangvételű kritikája kapcsán megkerestük Szent-Iványi István volt nagykövetet, külpolitikai szakértőt, akit egyebek mellett a magyar-cseh kapcsolatok romlásáról kérdeztünk. A szakember szerint nem ez volt az első alkalom, hogy Csehországból rendkívül kemény kritikát kapott a magyar kormány, hiszen az ország külügyminisztere nemrég arról írt, hogy "miközben Orbán Viktor békéről hadovál, az oroszok gyermekkórházakat bombáznak" (az utalás a szörnyű kijevi incidensre vonatkozik - a szerk.). Kiemelte, ez azonban még nem minden, a békemisszió kapcsán Putyin hasznos idiótájának is nevezték a magyar miniszterelnököt, de a cseh kormány különböző szintjeiről is kritizálták a magyar kormány Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatos hozzáállását.

Elmondta, a viszony igazán akkor romlott meg, amikor Andrej Babis korábbi miniszterelnök megbukott – a hagyományos oroszbarát politikát folytató volt kormányfő pártja, az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) azóta egyébként be is ült Orbán Viktorék Patrióták Európáért EP-frakciójába is.

Orbán Viktor a képen éppen a Visegrádi Négyek országainak korábbi budapesti találkozóján beszél. Ez a viszony is megromlott?
Orbán Viktor a képen éppen a Visegrádi Négyek országainak korábbi budapesti találkozóján beszél. Ez a viszony is megromlott?
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A külpolitikai szakértő úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány az ukrán háborúval kapcsolatos, meglehetősen erkölcstelen álláspontját a csehek nem tudták elfogadni. Kiemelte, alapvetően a lengyelek sem, csak a Morawiecki-kormány alapvetően óvatosabban kritizált, jobban becsomagolta a véleményét, keményebb beszólások Lengyelországból elsősorban Andrzej Duda elnöktől érkeztek.

Szent-Iványi István kiemelte, a két országgal nagyon, és a korábbi szlovák kormánnyal is beszűkült a viszony – igaz, amióta Szlovákiában Robert Fico újból hatalomra került, ott már más a helyzet. Véleménye szerint a Visegrádi Négyek kapcsolatának romlását mutatja az is, hogy Petr Fiala már egy olyan nyilatkozatot is megengedett magának, amelyben azt hangoztatta, hogy a visegrádi együttműködés halott, nincsen semmi értelme – igaz, ezt később valamennyit finomította, és kiemelte, Visegrád csak tetszhalott, de nem akar kilépni a szövetségből, mert bízik benne, hogy még fel lehet támasztani. Mindezek fényében a cseh politika részéről teljesen egyértelmű a magyar kormány negatív megítélése – jelentette ki a szakértő.

Elvitte a jó barátságot a kormányváltás

Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy a Fiala-kormány érkezése előtt volt-e annak előjele, hogy megromolhat a cseh-magyar barátság, a szakértő úgy fogalmazott, hogy nem volt, hiszen Andrej Babis és Orbán Viktor közt jó a viszony – itt példaként a Patrióták frakcióját is említette –, ráadásul Babis, ahogy arra Szent-Iványi is emlékeztetett, komoly agrárérdekeltségekkel rendelkezik Magyarországon, Bábolna közelében. Beszélgetőpartnerünk kiemelte, Babis személyében alapvetően egy üzletember-mentalitású politikusról van szó, aki egyébként nem volt kifejezetten oroszbarát, hanem az európai irányt követte, de nem volt olyan harciasan Putyin-ellenes, mint a Fiala-kormány, amellyel kiéleződtek a feszültségek.

A cseh politika kapcsán Szent-Iványi Vera Jourovát, a magyar kormány régi kellemetlen ismerősét is említette, az Európai Bizottság politikai értékekért és átláthatóság koordinációjáért felelős alelnöke többször is élesen kritizálta Orbán Viktorék tevékenységét, különösen jogállamisági ügyekben. Emlékeztetett, Jourová személye azért is különösen érdekes, mert őt eredetileg Babis jelölte az ANO színeiben, azóta azonban már elhagyta a pártot.

Mitől állhatna helyre a viszony?

Szent-Iványi István szerint alapvetően az látszik, hogy Orbán Viktor jelenleg Andrej Babis visszatérésére apellál, és abban reménykedik, hogy újból visszaáll a korábbi cseh kormány; nem teljesen alaptalanul, hiszen a cseh európai parlamenti választáson a legtöbb szavazatot szerezte az ANO. Kiemelte ugyanakkor, hogy ennek alapján sokan úgy emlegetik Babist, mint Csehország következő miniszterelnökét, de szerinte erről azért nincsen szó, hiszen egy többpárti választási rendszerben egy ötpárti koalícióhoz viszonyítva például már nincsen többségben az ANO.

Véleménye szerint, hogyha a 2025 októberében esedékes választásokon valóban nyer az előző miniszterelnök, akkor mindenképpen javulni fog a viszony, hiszen egy baráti politikusról van szó. Ha ez azonban nem így történik, vagy az, hogy az addig hátralévő egy évben pontosan mi lesz majd, az a szakértő szerint nagymértékben függ majd a magyar kormány magatartásától – ebben Szent-Iványi nem számít változásra. Kiemelte,

a magyar kormánynak alapvetően kellene változtatnia az Ukrajnához és az orosz kapcsolatokhoz  való hozzáállásán, valamint a jogállamisággal kapcsolatos fenntartásokat is figyelembe kellene venni.

Hangsúlyozta, nagyon jelentős átalakulásra lenne szükség, nemcsak a két ország viszonyában, hanem a magyar kormány Európával kapcsolatos hozzáállásában is, ezekben a kérdésekben döntően változtatni szükséges a kapcsolatok helyreállításához.

A Patrióták nem ebbe az irányba mennek

A szakértő szerint bár szükség lenne a magyar kormány politikájának átformálására, az Európai Parlamentben megalakult Patrióták Európáért frakció eddigi viselkedése arra utal, hogy ez nem fog megtörténni, az összeállt új csapat eltökélt, és más alapokon van, hasonlóan ahhoz, amit a magyar kormány is képvisel.

Igaz, például a frakció egyik legnagyobb skalpjának számító, Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés pártelnöke a napokban arról beszélt, hogy nem szabad hagyni, hogy Oroszország eltapossa Ukrajnát – azaz az ő álláspontjuk a kérdésben nem annyira merev, mint a magyar kormányé, de a szövetségben több olyan párt is akad, amely Orbánékhoz hasonlóan vélekedik.  

Szent-Iványi István kiemelte, nem számít arra, hogy ezen tényezők fényében változna a magyar kormány politikája. Mint mondta,

az látszik is Orbán Viktoron, hogy ő nem akar változni, mindig azt mondja, hogy változzon a világ, ahogy ő szeretné. Semmiben nem akar korrigálni.

A külpolitikai szakértő szerint a miniszterelnök csak reménykedik, hogy majd jön Donald Trump, a cseheknél jön Andrej Babis, és más lesz a világ, csakhogy véleménye szerint Orbán Viktor nagyot fog csalódni. Kiemelte,

az a baj, hogy ez egy olyan pókerjátszma, amelyet az országot feltéve űznek, s amelyet az egész ország megszenved.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Itt az orosz válasz a Fekete-tengeren: tíz halott
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:21
Teherhajót ért orosz támadás.
Nemzetközi Olyan történt J. D. Vance-szel, ami 156 éve egyetlen amerikai alelnökkel sem
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 08:49
Már négyszeres apuka Trump jobbkeze.
Nemzetközi Tovább lövi Iránt Amerika – Irán visszalő, az olajár emelkedik, a hajózás biztonsága a padlón
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:16
Újabb ütésváltás zajlott hétfőre virradóan.
Nemzetközi Kínos pillanatok várhatók a vb-döntő VIP-páholyában
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 17:44
Elfogadta Trump meghívását a két társházigazda államfő, de vajon szóba kerülnek a vitás ügyek is?
Nemzetközi Elmondták az oroszok, mire lőttek Kijevben
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 16:36
Szerintük természetesen csak legitim katonai célpontokat támadtak.
Nemzetközi Épülő iráni atomerőművet is bombáztak az amerikaiak?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 14:21
Ezt állítja Irán, miközben Bahreint lövi. Két hajót is „baleset” ért a Hormuzi-szorosban. 
Nemzetközi Letartóztatták és kiadatnák a Tate-fivéreket – komoly a bűnlajstromuk
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 13:58
Négy újabb vádpontot is hozzácsaptak Andrew és Tristan Tate ügyéhez.
Nemzetközi Újabb „villámtörvényt” függesztett fel az izraeli legfelsőbb bíróság
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 12:29
Visszafordíthatatlan folyamatokat indított volna el a nagy hajrával keresztülvert törvény hatálybalépése a bírák szerint.
Nemzetközi A most megszavazott maffiatörvény új életet kínál az olasz családoknak
Kormos Olga | 2026. július 19. 11:56
Egy új olasz törvény értelmében a maffiacsaládokban nevelkedett gyermekek és fiatal felnőttek lehetőséget kapnak a szervezett bűnözéstől való elszakadásra. Célja a gengszterek generációkon át tartó toborzásának megállítása.
Nemzetközi Hiperszonikus rakétákkal lőtték Kijevet vasárnap hajnalban az oroszok
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 09:54
Esélye sem volt az ukrán légvédelemnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG