Állítólag volt idő, amikor Barcza György viszonylag normális elemző közgazdásznak számított, bár ezt, valamint ismeretségüket manapság egyre többen tagadják. Blogunk előtt persze már elég régen nyilvánvaló, hogy György a piacgazdaságba, ezen belül a pénzügyi szektorba pusztán egy pályaválasztási félreértés révén került, és a rendszer az inherens tehetetlensége miatt csak tizenkét év után vetette ki magából. Képzeljük el: hat évig az ING Bank vezető és díjnyertes közgazdásza, aztán hat évig a K&H Bank treasury-jének vezető elemzője, aztán gondol egyet, és átmegy a Századvég nevű matolcsysta pénz- és álomgyárhoz. Ez nem olyan, mint amikor J. Lo a seggét rázta az őrült türkmén diktátornak, inkább olyan, mintha, mittudomén, Gera aláírna a Mezőkövesdnek. Vagy mint amikor Palácsik Timea alá... mindegy, hagyjuk a béna hasonlatokat.
Barcza ING-s és K&H-s elemző korszakából nem találni semmi feltűnőt. Kritikus volt a gazdaság- és monetáris politikával, de hát volt is miért. Bár előfordult, hogy egymásnak ellentmondó dolgokat kért számon a monetáris politikán (itt meg itt), de nagyon nem lógott ki a sorból.
Hanem 2010-ben, Krisztis urunk második eljö, az Orbán-kormány hatalomra lépése után eljött az idő a Nagy Coming Outra. Egyes számú példánkban György bátortalanul felveti az eurócsatlakozás szükségességét vagy szükségtelenségét, nem derül ki, hogy melyiket. A cikk jól indul, aztán káoszba fordul, végül egy kifejezetten témabevezetőnek tűnő utolsó mondattal belesül a mondókájába. Bár utal rá, hogy nagy reményeket fűz az új kormány vállalkozásfejlesztő politikájához, itt még nem jött el a pillanat, hogy megvallja a legbensőbb érzelmeit.
A német kormány alaposan megvizsgálja a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsát, amelyet Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és volt védelmi főnöke ellen adott, de nem tesz további lépéseket addig, amíg ők nemterveznek németországi látogatást. 
