Kívülállók számára már-már érthetetlen, nekünk szinte közhelyes, hogy mennyire áthatja a magyar néplelket (bármi is legyen az…) a fájdalom, a kudarc, a sorsfordító vereség és a tragédia – úgy általában.
Üldöztetésünk toposszá válik, melynek szárnyán kiválasztott néppé leszünk – Európa védelmezője, Európa éléskamrája stb. - melyet becsapnak, elárulnak, elnyomnak… - mert mi amúgy jobbak vagyunk, különbek lennénk másoknál, csakhát...
Így ringatjuk magunkat szenvedéstörténetünk kiemelkedő eseményein, Mohácsban, Trianonban, Muhiban (az istennek nem bírjuk megjegyezni, hogy nem tatárok, hanem mongolok...), vagy ha éppen fociról van szó, akkor Marseille-ben. Néha annyira átadjuk magunkat ennek az érzésnek (vö: és akkor az önsajnálat bűnébe esünk), hogy Árvácska hozzánk képest hedonista császárnak tűnik.
Hogy a múlton érdemes-e merengeni, vagy ez csak ürügy arra, hogy a jelenben inkább ne csináljunk semmit, azt ki-ki maga dönti el. Mindenesetre most adok hozzá egy újabb történetet.
A német kormány alaposan megvizsgálja a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsát, amelyet Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és volt védelmi főnöke ellen adott, de nem tesz további lépéseket addig, amíg ők nemterveznek németországi látogatást. 
