Egyszer valaki iszonyúan pofán fogja vágni Stumpf Andrást, Szőnyit, Dévényit, vagy az ávós Bódist, és nem fogják tudni, hogy miért. Van ez a "hetiválaszos" keményfiús hangvétel, amit - kissé bizarr módon- egy igen ősi foglalkozás jellegzetes pózában tudnak előadni, és nem biztos, hogy mindenki olyan derűs, kedves, empatikus ember, mint én.
Stumpf most a Schiff Andrásnak esett neki. Schiff korunk egyik legnagyobb muzsikusa, Stumpf pedig csak egy stumpf, ráadásul a kisebbek közül, és a nagyobb stumpfok is egészen szánalmasak tudnak lenni néha.
Ugye arról van szó, hogy a hétvégén a magyar nép ismételten a stumpfokat fogja választani, többek között Schiff András helyett, tehát nekem leszegett fejjel, meghunyászkodva kellene tudomásul vennem, amit a többség felkent képviselője mond. Sajnos, pont leszarom a kétharmadukat, a háromnegyedüket, és talán még a négyötödüket is leszarnám.
Ráadásul nem gondolom, hogy nekem ugyanazt kellene éreznem, mint a Schiff Andrásnak. Néha a saját gondolataimat sem tudom teljesen komolyan venni, hát még valaki másét.
Van ez a centrális erőtér, amelynek Taktaharkány a központja és Nickelsdorfnál már nem is mérhető. Ebben a centrális erőtérben vannak bizonyos jellegzetesen pocsék arányok. Vannak bizonyos pocsék mondatok, amelyeket csak ebben a centrális erőtérben csak értelmezni, vannak bizonyos pocsék viszonyok, amelyeket csak ebben a centrális erőtérben lehet elfogadni, vannak bizonyos emberek, akiket csak ebben a centrális erőtérben lehet megkülönböztetni a meztelen csigától. A centrális erőtér pontosan azt jelenti, hogy egy ilyen Piliscsabáról szalajtott szexuális segédeszköz megütheti ezt a hangot a Schiffel szemben.
Tudom, hogy hány embernek fáj az, ami ebben az országban történik, és amire újfent pecsét kerül a hétvégén. Tudom, hogy hány embernek fáj az, hogy bárkit be lehet mocskolni, tönkre lehet tenni, a megsemmisülés határára vagy tán azon is túl lehet kergetni. Tudom, hogy most egymásban fogják keresni a felelőst. Tudom azt is, hogy nekem mennyivel könnyebb azoknál, akiket nemcsak mocskolnak a stumpfok, de megpróbálnak megalázni, és egzisztenciájukban is fenyegetni. Tudom, hogy hány olvasónk haragszik rám, mert néha viccelődöm a Gyurcsánnyal, a Falussal, a Bokrossal, és ki tudja még kivel. Igen, viccelődünk, viccelődöm néha, igen, talán túlságosan is fontos számomra hogy ne álljak be semmilyen sorba, de az arányokat aránylag pontosan érzem.
Az arányérzék a fontos és nem az ideológia. A tisztesség természetessége, a normalitás begyakorlottsága, az integritás szelíd kérlelhetetlensége. Nem liberális Magyarországot szeretnék, nem baloldali Magyarországot, csak egy olyan országot, ahol egy stumpf tudja, hol a helye. Vagy ha elfeledkezik róla, hamar eligazítják. Egy olyan Magyarországot szeretnék, amelyiknek van arányérzéke. Sok mindent nem lehetne akkor megcsinálni. Balról, jobbról, srévizavé.
Alekszej Navalnij közeli szövetségese, Leonyid Volkov megfogadta, hogy "soha nem adja fel" a Vlagyimir Putyin elleni harcot. 
