Tegnap a tüntetésen

  Egy kollégám levele. (Tegnap én is kint voltam a tüntetésen. )

   ......................................................

  Nem ismertem a bácsit. De megijesztett: hány rokonom és ismerősöm is
lehetett volna ő. Ahogy a nyakát behúzva elment mellettünk és megállás
nélkül, teljes erőből ököllel a transzparensbe csapott. Két nap munka volt
benne, amit épp nem engedhettem meg magamnak.

Így a rendőrségen töltöttük az estét, és nem tudtunk tiltakozni az
gimnáziumbezárás ellen, a lányom kötelező drogtesztelése ellen. Pedig a
tüntetés éltet, mert fenntartja a reményt.

Visszafordultunk, lettettük a törött transzparenst, és a bácsi után a
közelben álló rendőrökhöz mentünk.  Ezt nem lett volna szabad! - mondtam,
amikor elmentem mellette, és kaptam egy jobbos rúgást a bal sípcsontomba.
Meglepett, ahogy aztán a bácsi ezt visszakézből letagadta, mert a
táblatörésre büszke volt. De volt tanú. A készenléti rendőrök, akik közül
sokan négy napja jöttek vidékről, minden túlóra és egyéb pénz nélkül,
segítettek. A bácsi felesége is megérkezett, elkezdett minket gyalázni és
őt tovább hergelni. Megpróbáltuk megbeszélni, hogy nekünk egy
bocsánatkérés elég, de itt már a rendőrök keze is kötve volt.

A harmadik kerületi rendőrségen, ahova tanúskodni szállítottak,
bosszankodtunk, mert láttuk, hogy először a bácsit kérdezik. Nehogy ő
mehessen haza előbb... Mi csak néztük, melyik fantomkép melyik ismerősre
hasonlít. Három óra eltelt, nem működik a nyomtató. Négy óra. Az alezredes
nő próbált segíteni telefontöltőt keresni. Na, mehetnek haza. Akkor most
hozhatják az öreget.