4p

A Fundamenta negyedszázaddal ezelőtt kezdte meg működését.

 

Éppen 25 éve, 1997. május 15-én - elsőként a hazai lakás-takarékpénztárak közül - lépett piacra a Fundamenta. Belépésével egyúttal meghonosodott Magyarországon a nálunk akkor még ismeretlen lakás-takarékpénztári intézményrendszer.

„Nagy ünnep ez, nemcsak nekünk és a kollegáinknak számára, hanem annak a másfél millió családnak is, akiknek - az indulásunk óta megkötött 3 millió szerződésünk segítségével - sikerült megvalósítani lakásálmát”- mondta Tátrai Bernadett elnök-vezérigazgató a Fundamenta fennállásának 25. évfordulója alkalmából. Tette mindezt a Fundamenta egy olyan piacon, ahol 2,2 millió család rendelkezik saját tulajdonú ingatlannal.

A lakás-takarékpénztári konstrukció ma is rendkívüli jelentőséggel bír. Egyrészt elősegíti a lakosság pénzügyi tudatosságának növelését az öngondoskodáson és a hosszútávú megtakarításokon keresztül, másrészt pedig kiszámítható finanszírozási lehetőséggel járul hozzá a magyar családok otthonteremtéséhez és pénzügyi biztonságának megalapozásához. Mindezek fontossága különösen felerősödik egy olyan inflációs időszakban, mint amit jelenleg tapasztalhatunk.

Fogasztóbarát működés

Tátrai Bernadett kiemelte: „Az elmúlt évtizedek során bebizonyosodott, hogy a lakástakarék rendszer képes hozzájárulni a pénzügyi rendszer biztonságos és fogyasztóbarát működéséhez, valamint a lakossági lakásfinanszírozás dinamikus növekedéséhez. Továbbá kiemelkedő szerepet játszik a lakosság életkörülményeinek korszerűbbé tételében, és ezzel jelentősen hozzájárul - a környezeti szempontból is fenntartható - gazdasági fejlődéshez.”

A Fundamenta utóbbi éveinek egyik mérföldköve a „lakhatási ökoszisztéma” kiépítése volt, melynek lényege, hogy új piaci szegmensekbe történő belépéssel az otthonteremtés egyre több területén tudja szolgáltatásaival támogatni ügyfeleit.

Előtakarékosság

Első lépése a Fundamenta Solar üzletág elindítása volt, ennek fókuszában a napelem-rendszerek telepítésének közvetítése, illetve finanszírozása áll. Később a Fundamenta belépett az ingatlanközvetítés piacára is. A Fundamenta Ingatlan elindításával a társaság egy kézből tudja kínálni az ingatlanok vételét, eladását, valamint finanszírozását is.

Másfélmillió otthonba költöztek a Fundamenta segítségével. Fotó: depositphotos
Másfélmillió otthonba költöztek a Fundamenta segítségével. Fotó: depositphotos

A Fundamenta alaptevékenységeként definiálható lakás-előtakarékossági tevékenység mellett jelentős a lakhatáshoz kapcsolódó közvetített pénzügyi tevékenységek (lakástámogatások, lakáshitelek, banki termékek) szerepe. Ebben nagy szerepet játszik a Fundamenta kivételes értékesítési hálózata, a Személyi Bankár hálózat, amely mintegy 1500 fővel, az ország legnagyobb pénzügyi közvetítői hálózata.

Jelenleg közel 700 000 ügyféllel és csaknem 100 milliárd forint összegű éves folyósított lakáshitelezéssel a Fundamenta a piac legnagyobb szereplőinek egyike, lakossági lakáshitelpiaci részesedése a saját hitelek és partnerek részére végzett lakáshitelek közvetítésével tartósan 10-13 százalék körül mozog.

A szerződések közel fele az otthonok felújítását, korszerűsítését és ezzel a legtöbb esetben a környezetkímélőbb, energiatakarékosabb megoldások alkalmazását szolgálta. A megújuló energiaforrások alkalmazásának segítségével a lakosság nagymértékben csökkentheti az energiafelhasználását, ami jelentősen hozzájárulhat a hazai és nemzetközi klímavédelmi célok teljesüléséhez. 

Faültetés

A 25 éves születésnapja alkalmából a Fundamenta, munkatársai segítségével 2500 fát ültetett el Magyarországon, ezzel is megüzenve, hogy a hosszú távú öngondoskodásnak egyértelműen része a környezettudatosság és a fenntarthatóság.

A társaság elkötelezett a rászorultakkal való szolidaritás irányában. A Fundamenta Gondoskodás Alapítvány indulásától kezdve a hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő, gyermekes családokat és az őket befogadó intézményeket támogatja nem csupán pénzügyi hozzájárulással, hanem a vezetés és munkatársai személyes részvételével is. Most pedig, az Ukrajnából menekülők a rászorultság minden eddiginél nagyobb nagyságrendjét hozták elénk, azonban a Fundamenta egy pillanatig sem habozott. Már az első napoktól kezdve a kollégák és a Személyi Bankárok a határon voltak és azóta is folyamatosan támogatják a menekülteket.

A lakhatás lényeges eleme a családok biztonságának. A saját lakás hozzájárul a kiszámítható, biztonságos hétköznapokhoz, a gyerekek biztonságos felneveléséhez és idős korban az anyagi biztonság garanciája is egyben. Jelenti ugyanakkor az otthon melegét, a család szeretetét, a ma és a holnap biztonságát, s mindez az otthonteremtés örömével fonódik össze” – tette hozzá Tátrai Bernadett elnök-vezérigazgató.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG