1p
A munkaadók 7,5 millió forintig adómentes támogatást adhatnak dolgozóiknak a rögzített árfolyamú végtörlesztésre. A pénzt nem a dolgozónak, hanem közvetlenül a banknak kell elutalni; a lehetőséggel azok is élhetnek, akik már korábban végtörlesztettek. A határidő kitolására nem érdemes spekulálni: december végén bezár a bazár.

Selmeczi Gabriella csütörtökön a fidesz.hu beszámolója szerint azt mondta, remélik, hogy ez egy újabb segítséget jelent a végtörlesztéshez, és így még többen tudnak majd élni ezzel a lehetőséggel. Emlékeztetett, a devizahitelesek a végtörlesztéshez adómentesen eladhatják ingatlanjukat, és ehhez hasonlóan például az egyenesági hozzátartozótól kapott támogatás után sem kell adót fizetni. Azonban mivel igény van a végtörlesztésre, a kormányoldal úgy döntött, újabb segítséget ad az embereknek, így született meg az a rendelkezés, hogy a munkaadók 7,5 millió forint összegig adómentes támogatást adhassanak dolgozóiknak. Kiemelte: támogatásról van szó, nem hitelről.

A pénzt közvetlenül a hitelező bank számlájára kell utalnia a munkáltatónak - közölte, hozzáfűzve, hogy ha valaki már végtörlesztett, akkor is kérheti a munkáltatójától az adómentes támogatást. Ebben az esetben - megegyezés esetén és a szükséges iratok bemutatása után - a munkavállaló megkapná a pénzt a foglalkoztatójától.

A Fidesz szóvivője szerint a munkaadóknak is érdekük, hogy segítsék munkavállalóikat "a devizaadósság csapdájából való kiszabadulásban", hiszen "nyilván teljesen másképp dolgozik egy ember, akit nem nyomaszt az, hogyan fogja törleszteni a részleteket". Selmeczi Gabriella egyúttal arra biztatta az embereket, hogy keressék meg munkáltatójukat, és éljenek az adómentes támogatás lehetőségével.

Hangsúlyozta, hogy a végtörlesztés szabályai egyébként nem változnak, ugyanúgy az év végéig kell bejelenteni az igényt, és 2012. február végéig kell teljesíteni. Kérdésre megjegyezte, jelenleg nincs tervben kezdeményezés a határidők kitolására.

Arra, hogy az adómentesség mind a munkáltatóra, mind pedig a munkavállalóra vonatkozik-e, a Fidesz szóvivője azt válaszolta: ha a 7,5 millió forintot vagy az az alatti összeget megkapja a dolgozó a munkaadójától, akkor azt a támogatást nem terheli adó.

Inkább támogatásból, mint hitelből

A PSZÁF legutóbbi statisztikái szerint október végéig 29 ezer 427 devizaalapú kölcsönt végtörlesztettek az ügyfelek a rögzített árfolyamon számolva 130,6 milliárd, az aktuális árfolyamon számolva 174,77 milliárd forint értékben. A hitelből végtörlesztők aránya a 2 százalékot sem érte el; ennek oka a GVH szerint az is lehet, hogy több hazai bank háttérmegállapodást követően összehangolhatta a kiváltásra használható forinthitelek drágítását - az ügyben jelenleg is folyik a vizsgálat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG