Alaposan átrendezi a pénzváltói piacot a tranzakciós illeték átterhelése – derült ki lapunk felméréséből. Miközben ugyanis szerda délelőtt – amikor egyébként kétéves csúcsok közelében járt a forint – a pénzváltóhelyek között az euró vételi árfolyamok között – egy kirívó esetet leszámítva – 4,5, az eladási árfolyamok között viszont összesen csak 3 forintos különbséget találtunk, addig a tranzakciós illeték nyomán 100 euró eladásakor a legkedvezőbb és legrosszabb ajánlat összevetésekor 855, míg ugyanekkora összeg vásárlásakor 605 forintos különbséget tapasztaltunk – amelynek minimum felét a váltási illeték különbsége adja. Mindezt egy 30000-32000 forintos tétel esetében.

Ahány ház, annyi szokás

Miközben az elmúlt években tiszta helyzet volt a magyar pénzváltó-piacon és a társaságok jellemzően külön költség (commision) nélkül váltották az emberek pénzét a banki árfolyamoknál átlagosan 4-5 , de nemritkán 8-10 százalékkal kedvezőbb áron, addig a tranzakciós illeték kivetésével párhuzamosan visszatértek a váltási költségek is. Mint körképünkből kiderült: a váltók egy – kisebb - része csak a törvényben nevesített 3 ezrelékes (0,3 százalékos) illeték áthárítást alkalmazza, de találtunk példát arra is, hogy a váltási illeték ezrelékes mértékben van megadva ugyan, de annak mértéke magasabb, mint a törvényben előírt.

Több helyen ugyanakkor nem kerül sor a maximum 6000 forintos váltási költség kiterhelésére – ami egyébként „alapesetben" 2 milliós összeg váltásakor jelentkezik – persze vannak váltóhelyek, ahol ilyen tételre már egyedi árfolyamok is vonatkoznak. A Budapesten legnagyobb hálózattal bíró két váltócég (Exclusive Change, Northline) ugyanakkor sávos váltási költség-elszámolásra rendezkedett be, ám esetükben például a 100 euró körüli váltási értékekre felszámított 500 forintos érték 1,5-1,6 százalékos költségterhelést jelent. (Érdekesség, hogy a Northline hálózatában eltérő sávozásra is találtunk példát, az Exclusive Change esetében ugyanakkor céges sztenderdnek tűnik a sávozás.)

Fontos megjegyezni: a pénzváltói tevékenység végzésekor a kereskedőnek joga van váltási költséget felszámítani – más kérdés, hogy a tranzakciós illeték bevezetéséig ezt nem tették, inkább az árfolyam-árazásban és -marzsban érvényesítették költségeiket, amely láthatóan átláthatóbb helyzet volt, mint jelenleg. (A helyzet vélhetően még jobban eldurvult volna, ha ezt az egyébként teljesen készpénzes tranzakciót is dupla illetékkel kínálták volna meg tavaly augusztusban, de erre szerencsére nem került sor.)

Itt a költség, hol a költség?

Már csak azért is, mert miközben a törvény pontosan szabályozza az árfolyam-feltüntetésének módját, sőt azt is, hogy a pénzváltó köteles jól látható helyen kifüggeszteni, hogy melyik pénzügyi szolgáltató (bank vagy takarékszövetkezet) ügynökeként végzi a pénzváltói tevékenységet, addig a váltási költségek pontos feltüntetésére a jelek szerint semmilyen szabály nincs. A fentiek okán a váltani szándékozónak kutatnia kell, hogy hol találja meg a legjobb esetben A5-ös méretben, természetesen minden kiemelés nélküli kiírást a pénzváltó ablakon a felszámított jutalék mértékéről. Volt olyan hely, ahol kívülről jól látható helyen nem is találtunk utalást a váltási költségre, viszont kérdésünkre a kiszolgáló kedvesen rámutatott a jól elrejtett költség-jelzésre.

Akkor most mit csináljunk?

Adódik a kérdés tehát, hogy hol váltsunk pénzt. Nos, az első javaslat az, hogy ha lehet külföldre bankkártyát vigyünk magunkkal, hiszen a kártyás vásárlás külhonban továbbra is ingyenes (sőt a határainkon túl elköltött összegeket tranzakciós illeték sem terheli – az itthoni vásárlásoknál néhány bank sajnos már áthárítja az illetéket.) Ha úgy gondoljuk, hogy külföldön nagyobb összeget tudunk majd egyszerre kivenni, akkor is bankkártyás megoldás a legkézenfekvőbb, hiszen az 1 százalék +4 euró közötti váltási költség visszajöhet azon, hogy a külföldi költéseket a bankok nem valuta, hanem a kedvezőbb deviza-váltási árfolyamon számolják át.

Ugyanakkor ha csak kisebb, zsebpénz je llegű összeget akarunk magunkkal vinni az útra, hogy ott is fizetni tudjunk, ahol esetleg nincs bankkártya-elfogadás, akkor egyértelműnek tűnik a tanács: kerüljük el messze a forgalmasabb idegenforgalmi helyeket, plázákat, mivel ott az árazás jellemzően kedvezőtlenebb, mint a kisebb, utcai váltóhelyeken. A váltás előtt mindenképp számoljuk ki, hogy a venni (eladni) készült valuta ellenértékét mennyi költség terheli majd és ne legyünk restek esetleg több váltót is felkeresni – főleg, ha komolyabb összeget akarunk váltani.

Mint példánkból látszik: a számolás azért fontos, hiszen korántsem biztos, hogy a költségmentes váltást igérő megoldás a legolcsóbb, mint ahogy a legjobb árfolyam-kiírás sem biztos, hogy a legjobb üzlethez vezet. No és persze a legfőbb figyelmeztetés: bármelyik váltóhelyet válasszuk is, az "valódi" váltóhely legyen, azaz keressük az ügynöki védjegyet.