Befektetési szolgáltatókhoz, régebbi nevükön brókercégekhez az ügyfelek mindig is azért fordultak, hogy pénzüket befektessék, azaz döntően értékpapírt vásároljanak belőle.

Kézzel fogható

Maga az értékpapír kifejezés onnan adódik, hogy az a bizonyos instrumentum (kötvény, részvény stb.) egy fizikailag létező nyomtatvány volt, egy papír, amely a pénzhez hasonlóan szigorúan meghatározott mennyiségben, bizonyos biztonsági nyomdai elemek felhasználásával készült. Ezt a papírt (és szó szerint papírt) vásárolta meg a befektető: meg is kapta, hazavihette, vagy széfbe tehette. A lényeg, hogy fizikailag birtokolta, nem feltétlenül kellett másra bíznia, így brókere nem tulajdoníthatta el tőle.

Ez nagyon sokáig, a közelmúltig így volt. E sorok szerzője első részvényeit úgy vette, kevéssel a BÉT megnyitása után, hogy bement egy brókercéghez, befizetett némi készpénzt, megbízást adott 3 darab Ibusz részvény megvételére, majd a teljesülés után 3 nappal értük ment, a papírokat hazavitte és otthon őrizgette. A kockázat csak annyi volt, hogy egy betörő viszi el őket.

Tonnányi papír

Kicsit később, a kárpótlási jegy-részvény cserék idejében még ugyanez volt a helyzet. A befektetők némelyike bőröndnyi kárpótlási jeggyel ment részvényt jegyezni, majd az allokáció után szép nagy köteg (és meglehetősen súlyos) részvénnyel távozhatott. Ezeket be lehetett tenni egy megfelelő összegre biztosított széfbe, és legfeljebb csak az atomháborútól lehetett félni.

A mostani probléma tehát fel sem merülhetett. Még ha ott is maradt a brókercégnél az értékpapír, arról sorszám szerinti jegyzőkönyv készült, ráadásul a részvényeket még forgatni is kellett, vagyis a hátoldalára feljegyezték a tulajdonos nevét, aki azt aláírta eladáskor (ez sokszor elmaradt, ez volt az ún. üres forgatmány).

Csak egy jel

Azért teljesen nem volt kijátszhatatlan a rendszer, hisz brókerbotrány akkor is volt (Lupis) de ilyen nagy összegű, soká tartó, sokaknak kárt okozó eset nem jöhetett létre. Így paradox módon azt mondhatjuk, hogy a Buda-Cash ügy nem is tarthatna régebben, hisz 1996-1997-re lett tömeges az értékpapírok dematerializációja, vagyis elektronikus jellé alakítása.

Ekkor az történt, hogy a papírokat, melyek már nem papírok voltak, a Keler kezdte nyilvántartani, csakhogy nem közvetlen tulajdonosuk, hanem brókercégek szerint. Ez az egyik probléma, melynek megoldásáról már az ezredforduló körül szó volt, de akkor elvetették. Most újra tervezik, úgy néz ki, célszerűbb a személyes nyilvántartás.

Megoldás

Persze mindenre ez sem megoldás, hisz a külföldi papírokat nem a Keler tartja nyilván, és hát a számlákon lévő pénzzel is könnyű meglógni. Egy brókercégnél ugyan ritkán tartanak készpénzt, hisz azért viszi oda, hogy befektessék, de most, hogy a kamatok igen alacsonyak lettek, gyakrabban előfordul, hogy amíg egy ügyfél kedvező vételre vár egy adott instrumentumban, addig készpénzt tart, nem bajlódik még pénzpiaci alap vagy diszkont kincstárjegy vételével sem.

Az eszközök tehát elektronikus jelek lettek, úgy a pénz, mint a kötvények, részvények, devizák, sőt devizakereszt ügyletek, short pozíciók, opciók, határidők, és még lehetne sorolni. A szabályozás és ellenőrzés, legalábbis nálunk, jó 15-20 évig adós maradt azzal, hogy ennek a formátumnak az ügyfél számára biztonságos őrzését garantálja. Most ennek megoldását kikényszeríti a botránysorozat.