2p
A bank, a kormány és az ügyfelek is viselhetik az adósmentés terheit.
Bár több javaslat is van, az elemzők szerint a forintosításnak van a legnagyobb esélye. Részletek >>

Csányi Sándor szerint a kormány arra törekszik, hogy arányosan osszák meg a terheket - az OTP elnök-vezérigazgatója ezt a vg.hu-nak nyilatkozta. Ezek szerint tehát nem csak a bankokra hárulnának a terhek, hanem mindenkire, aki ebben hibázott: a bankok, az ügyfelek és a kormányok – mindenkinek kell majd valamiféle terhet viselniük. Csányi Sándor az adósmentő javaslatokkal kapcsolatban elmondta: tárgyalások folynak, de annyi variáció van, hogy kár is addig ezek hatásairól beszélni, amíg a tárgyalásoknak nincs vége.

Ahogy arról a Privátbankár beszámolt, a devizahitelek rendezéséről kedden egyeztetett a kormány és a bankszövetség. Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a tárgyalás után elmondta, hogy két részletes, hatástanulmányokkal alátámasztott tervet terjesztettek elő.

Három fő eszköz kombinációját vizsgálta meg a szövetség: a kedvezményes árfolyamon történő átváltás (forintosítás), a kamattámogatás és az árfolyamgát típusú védelem lehetséges kombinációit, valamint a két optimálisabb változatot tették le a kormány asztalára.

Varga Mihály szerint a bankok javaslata tárgyalási alapnak jó, de - ahogy fogalmazott - a bankok csak próbálták levédeni pozíciójukat. A nemzetgazdasági miniszter szerint olyan megállapodásra kell törekedni, amelyben nagyjából arányosan vesznek részt a felek a terhek csökkentésében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG