6p
Jelentett az Erste Csoport, 1,223 milliárd eurós nettó eredményt értek el az első kilenc hónapban.
(Fotó: depositphotos.com)

„Továbbra is nagyon jó eredményeket értünk el a harmadik negyedévben, hiszen a hitelezési tevékenység és a betétállomány is egészséges mértékben bővült (éves összehasonlításban 5,7, illetve 6,1 százalékkal), valamint likviditási és finanszírozási pozíciónk is kiválóan alakult. Az idei év első kilenc hónapjában az Erste Csoport összességében 1,223 milliárd eurós nettó eredményt ért el. Sőt, a Kelet-Közép-Európában tapasztalt általános bérnövekedés és a beszámolási időszakban a betétbiztosítási alapokba történt nagyobb mértékű hozzájárulásunk ellenére bevételeink nagyobb mértékben nőttek, mint a költségeink – jelentette ki Andreas Treichl, az Erste Group Bank AG vezérigazgatója.

A számok részletesen:

A nettó kamatbevétel 4,3 százalékkal bővülve 3372,0 millió euróról 3517,4 millió euróra nőtt elsősorban a cseh, valamint a román és a magyar leányvállalatoknak köszönhetően. A nettó díj- és jutalékbevétel 1430,7 millió euróról 1484,3 millió euróra emelkedett a pénzforgalmi szolgáltatások, valamint a hitelezés és vagyonkezelés bővülése nyomán (ez 3,7 százalékos növekedésnek felel meg). Jóllehet a kereskedési tevékenység nettó eredménye jelentős mértékben javult és 419,3 millió eurót tett ki (-50,4 millió euróról), a piaci értéken nyilvántartott pénzügyi eszközök nyeresége/vesztesége -189,4 millió euróra esett vissza (165,8 millió euróról). Mindkét tétel alakulását átértékelési hatások befolyásolták.

A működési bevétel 5394,1 millió euróra nőtt (5096,2 euróról), ami 5,8 százalékos bővülést jelent. Az általános igazgatási költségek 1,9 százalékkal 3160,8 millió euróra nőttek (3102,3 millió euróról), leginkább a személyi ráfordítások  3,1 százalékos emelkedése miatt, amelyek 1887,2 millió eurót tettek ki (1830,5 millió euró után). Az egyéb igazgatási költségek között szerepel a betétbiztosítási alapokba 2019. évre várható hozzájárulás szinte teljes egésze 97,7 millió euró értékben (egy évvel korábban ez a tétel 84,2 millió eurót tett ki). Az amortizáció és értékcsökkenés 394,4 millió euróra nőtt (350,3 millió euróról), ami a 2019. január 1.-jével kötelezően alkalmazandó új nemzetközi pénzügyi beszámolási szabvány, az IFRS 16 bevezetésének tulajdonítható, ám ugyanez hasonló mértékű pozitív hatást jelentett az egyéb igazgatási költségeknél. Összességében a működési eredmény 2233,3 millió euróra nőtt (1993,9 millió euróról), ami 12,0 százalékos bővülést jelent. A költség/bevétel ráta 58,6 százalékra javult (60,9 százalékról).

A pénzügyi eszközökre elszámolt nettó értékvesztés 42,9 millió eurót tett ki, köszönhetően a stabil eszközminőség folytán végrehajtott nettó kockázati tartalék-felszabadításnak. A nyújtott garanciák és kötelezettségvállalások nettó tartalékképzésével korrigáltan ez az átlagos bruttó ügyfélhitelek állományának arányában 3 bázispontot tett ki (szemben az előző évi 102,2 millió euróval, illetve -9 bázisponttal).

Ez főként annak tulajdonítható, hogy jelentős mértékű megtérülést sikerült elérni már leírt hiteleken, elsősorban Csehországban, Magyarországon és Romániában, illetve egyéb kötelezettséghez és nyújtott garanciákhoz kötődő céltartalék-felszabadítás történt Ausztriában, Csehországban és Romániában. A nem teljesítő hitelek aránya 2,7 százalékot tett ki (az előző időszaki 3,2 százalék után). Az NPL-fedezeti ráta 76,9 százalékra nőtt (73,4 százalékról).

Az egyéb működési eredmény -397,2 millió euró lett (-237,0 millió euró után). A visszaesésben szerepet játszott a román másodfokú bíróságnak a helyi lányvállalat üzleti tevékenységére vonatkozó döntése miatt várható veszteségre elkülönített 150,8 millió eurós céltartalék. A szanálási alapokba fizetendő éves hozzájárulás 75,3 millió euróra emelkedett (70,4 millió euróról) főleg a csehországi mérték növekedésének tulajdoníthatóan. A bankadók és tranzakciós illetékek kismértékben, 90,9 millió euróra nőttek (88,1 millió euróról), ideértve a 2019. pénzügyi év egészére előzetesen elszámolt magyarországi bankadót 12,6 millió euró értékben (az előző időszakban ez 13,8 millió eurót tett ki). Az egyéb adók 8,3 millió eurót tettek ki (6,4 millió euró után).

A takarékpénztárak jelentős mértékben javuló teljesítményének köszönhetően a kisebbségi részesedések utáni nyereség 322,7 millió euróra nőtt (285,8 millió euróról). Az anyavállalatra jutó nettó eredmény 1223,0 millió euró tett ki (ami 0,4 százalékkal alacsonyabb a bázisidőszaki 1,228.3 millió eurónál).

A bankcsoport saját tőkéje – a kiegészítő alapvető tőkeinstrumentumok (AT1) nélkül számítva – 18,6 milliárd euróra nőtt (17,9 milliárd euróról). A szabályozói levonásokat és a CRR szerinti kiigazítást követően az elsődleges alapvető tőke (CET1, végleges) 15,9 milliárd eurót tett ki (a megelőző évben 15,5 milliárd eurót), a bankcsoport összes szavatoló tőkéje pedig 21,5 milliárd euró lett (20,9 milliárd euróval szemben). A fenti adatokban már szerepel az első félévben elért nyereség, de a harmadik negyedév eredménye nem. Az összes kockázati kitettség, azaz a kockázattal súlyozott eszközök volumene – ideértve a hitelezési, a piaci és a működési kockázatokat, végleges CRR szerint – 121,4 milliárd euróra nőtt (115,4 milliárd euróról). Az elsődleges Tier-1 tőkeráta (CET1, végleges) 13,1 százalékon állt (13,5 százalék után), a teljes tőkeráta pedig 17,7 százalék lett (18,1 százalék után).

A bankcsoport mérlegfőösszege 252,1 milliárd euróra nőtt az előző év végi 236,8 milliárd euróról. Eszközoldalon a készpénz- és pénzeszközök 15,6 milliárd euróra csökkentek (17,5 milliárd euróról), ugyanakkor a hitelintézeteknek nyújtott hitelek és más kintlévőségek állománya 25,2 milliárd euróra nőtt (19,1 milliárd euróról). Az ügyfeleknek nyújtott hitelek és követelések állománya 157,8 milliárd euróra nőtt (149,3 milliárd euróról), ez 5,7 százalékos gyarapodást jelent. Forrásoldalon a hitelintézetek által elhelyezett betétek 19,9 milliárd euróra nőttek (17,7 milliárd euróról), és az ügyfélbetétek állománya is tovább nőtt, 6,1 százalékos bővüléssel 172,5 milliárd euró lett (162,6 millió euró után), elsősorban a csehországi és ausztriai operáció hozzájárulása nyomán. A hitel/betét ráta 91,5 százalékon állt (91,8 százalék után).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG