1p
A következő két negyedév lehetőséget kínál a gyors ütemű magyarországi jegybanki kamatcsökkentésre
A következő két negyedév lehetőséget kínál a gyors ütemű magyarországi jegybanki kamatcsökkentésre, mivel az amerikai és az euróövezeti pénzügypolitikai szigorítás még várat magára - áll londoni feltörekvő piaci elemzők értékelésében.

A Barclays Capital - a City egyik vezető befektetési pénzintézete - frissen összeállított negyedéves felzárkózó piaci elemzésében lefelé módosította az idei magyarországi folyómérleg-hiányra adott prognózisát, és most már azt várja, hogy a deficit 2009-ben nem fogja elérni a hazai össztermék (GDP) 3 százalékát sem. A nettó működőtőke-beáramlás jelentősen visszaesett, de mivel a folyó hiány is csökken, a közvetlen külföldi befektetések által fedezett deficitarány továbbra is 40 százalék körül maradhat. Ráadásul, ha érvényben maradnak a Magyarországon építendő Mercedes-autógyár 800 millió eurós beruházásának tervei, az jelentősen javíthatja a működőtőke-kilátásokat - áll a Barclays Capital szerdai elemzésében.

A ház szerint az adatokból az is kitűnik, hogy a magyar bankrendszer külső adósságállományának megújítási aránya térségi összehasonlításban is magas, ami azt látszik igazolni, hogy a külföldi tulajdonos bankok kitartanak az ország mellett. A rekord magas devizatartalékokkal együtt mindez csökkentette a külső finanszírozási hiánnyal kapcsolatos aggályokat, ami elősegítette a kockázati felárak csökkenését a magyar piacon, és ez utóbbi még tovább folytatódhat - áll a Barclays Capital londoni elemzésében. A cég szerint e makrogazdasági és pénzügyi fejlemények lehetővé teszik a Magyar Nemzeti Banknak a pénzügypolitikai enyhítés folytatását, annál is inkább, mivel a ház szakértői a jövő év végére 2,5 százalékra - vagyis az MNB 3 százalékos célja alá - lassuló éves magyarországi inflációt várnak. Mindez a Barclays Capital szerint indokolná, hogy a magyar jegybanki alapkamat már 2010 első negyedévének végére gyors ütemben 5 százalékra csökkenjen.

Egyes MNB-döntéshozók - tekintettel arra, hogy a globális enyhítési ciklus véget ért - ódzkodhatnak a forintbefektetések kínálta hozamelőny túl gyors szűkítésétől. A londoni nagybank szerint azonban a következő két negyedév jó lehetőséget kínál a kamatcsökkentésre, mivel az amerikai Federal Reserve és az euróövezeti jegybank (EKB) majdani szigorítási ciklusainak kezdete még odébb van, a globális kockázatvállalási hajlam javul, a magyar gazdasághoz kapcsolódó kockázatok pedig láthatólag jelentősen mérséklődtek.

A londoni Cityben konszenzussá vált a magyarországi kamatcsökkentési ciklus folytatódásának előrejelzése, jóllehet az enyhítés várható mértékéről eltérnek a prognózisok. A JP Morgan bankcsoport londoni elemzői a vártnál számottevően jobb augusztusi magyarországi inflációs adatsor ismertetése után az addigi 7 százalékról 6,50 százalékra módosították az idei év végi MNB-kamatszintre adott előrejelzésüket, és jövőre 6 százalékos MNB-kamatot jósoltak. Megjegyezték ugyanakkor, hogy 6 százalék alatti kamatszintnek már negatív átgyűrűző hatása lehet a forintra a kockázatvállalási hajlam gyengülése esetén.

A Wood & Co. nevű, Kelet-Közép-Európára szakosodott befektetési társaság elemzői azonban jövőre 5 százalékos magyarországi jegybanki kamatmélypontot is elképzelhetőnek tartanak, a Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési részlege pedig 2010 végére 3,50-5,50 százalék közé csökkenő magyar jegybanki kamatot valószínűsít.

Gyengülő forintra számítanak tőlünk nyugatra
Ismét középérték fölött a beszerzési menedzser index
Vége a brit recessziónak - növekedés még nincs
Meglepetésszerűen nőttek az ipari megrendelések 
Kína jobban teljesít, mint remélték

MTI

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG