1p
Az Index úgy értesült, hogy a Bankszövetség tegnap este rábólintott az árfolyamrögzítés új feltételeire. A Parlament rövid időn belül dönt az új szabályokról.

A legfontosabb újdonság, hogy a kedvezmény 20 millió forintos hitelig jár azoknak, akik svájci frankban, euróban vagy jenben adósodtak el - írja az Index. A Bankszövetség kérésére azonban a kedvezményezetteknek csak lépcsőzetesen nyitják majd meg az árfolyamgát rendszerét. Az Index értesülései szerint erről tárgyaltak a legtovább a felek. A bankok ugyanis minél tágabb határidőket akartak ellenben a kormánnyal. Végül is úgy egyeztek meg, hogy a törvény hatálybalépése utáni első két hónapban a közszolgák léphetnek be, a harmadik hónaptól a jelzáloghitelesek is, az ötödik hónaptól egészen az év végéig pedig a szabad felhasználású devizahitellel rendelkező ügyfelek. Az Index szerint ez lehet e végső változat, de az is elképzelhető, hogy végül a kormány akarata érvényesült, és három hónap alatt mindenki előtt megnyitják a rendszer kapuit.

Giró-Szász: megszületett az újabb megállapodás

A lap információt ma reggel megerősítette a kormányszóvivő. Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtök reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában ezzel kapcsolatban kifejtette: a kabinet és a Magyar Bankszövetség korábbi megállapodása egy olyan limitet határozott meg, amely a lakás értéke alapján határozta meg azok körét, akik igénybe vehetik az árfolyamgátat. A Fidesz azonban javaslatot tett arra, hogy ne a lakás, hanem a hitel értékéhez kössék a rögzítés igénybevételének lehetőségét. Indítványuk szerint az élhetett volna az árfolyamrögzítéssel, akinek a felvételkori hitelösszege nem haladja meg a 30 millió forintot.
A mostani egyeztetések eredményeként ez az összeg 20 millió forintra változott - közölte a kormányszóvivő.
Giró-Szász András tájékoztatott arról is, hogy a közszférában dolgozók soron kívül, hamarabb vehetik majd igénybe az árfolyamgátat.

Patai Mihály (Bankszövetség), Matolcsy György (NGM) és Szász Károly (PSZÁF) a tavaly decemberi "kiegyezéskor"



Nem véletlen, hogy a bankok a lépcsőzetes bevezetést támogatják, bővebb határidőkkel, a végtörlesztési hajrá jó tanulópénz volt számukra, az ugyanis hatalmas adminisztrációs terhet jelentett számukra.

Az árfolyamgátról szóló eredeti törvényjavaslat az adósok közel 70%-át érintette volna, a módosítások után azonban 80%-uknak jelenthet kiszámíthatóságot az új rendszer.

A rögzített árfolyam lényege, hogy 60 hónapig, de legfeljebb 2017. június 30-ig a pénzügyi intézmények a svájci frank esetében 180 forint/svájci frank, az euró esetén 250 forint/euró, a japán jen esetében pedig 2,5 forint/jen árfolyamot alkalmaznak, az adósok e szerint törlesztenek, a rögzített és a valós árfolyam közti különbség pedig egy gyűjtőszámlán halmozódik. A jelenlegi szabályozás szerint a fix árfolyam feletti kamatrészt fele-fele arányban az állam és a bankok fizetik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG