6p
A 11 megbírságolt bank közül csak kettő nem támadta meg a bíróságon a Versenyhivatal döntését a végtörlesztés korlátozása miatt kiszabott kartell-ügyben. Miért nem perelt mindenki? Aki perelt, mivel védekezik? Közel 9 milliárdot már befizettek, de nem biztos, hogy így is marad.

Összességében csak az UCB Ingatlanhitel Zrt. és a Citibank nem élt jogorvoslattal, azaz nem támadta meg bíróság előtt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2013. november 20-án hozott kartell-döntését – derült ki a Privátbankárnak adott válaszokból.

Juhász Miklós, a GVH elnöke a Napi Gazdaságnak adott nemrég interjút, ebben elmondta: hogy a bankok – ellentétben a GVH-nak tartozó sok más szervezettel - határidőre befizették a kiszabott közel 9,5 milliárd forintos bírságot, egyedül egy pénzintézet kérte a végrehajtás felfüggesztését – mondta az elnök. Miután a hiányzó összeg 580 millió forint, kitalálható, hogy a Raiffeisen kért felfüggesztést. (A kinnlevőségek gyenge behajtása miatt egyébként a közelmúltban rótta meg az Állami Számvevőszék a GVH-t.)

Miért törődtek bele?

A perelni nem akaró bankok közül a Citibank esete az érdekesebb, hiszen a társaságot úgy bírságolták meg a végtörlesztés akadályozásáért, hogy előzőleg a fogyasztási hitelekkel foglalkozó társaságnak nem is volt jelzáloghitel-terméke. Tény azonban, hogy a Citi 800 ezres bírsága nem számít komolynak a többiek esetenként milliárdos büntetései mellett  - valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy a bank nem perelte be a GVH-t.

A másik, az ítéletbe belenyugvó társaság, az UCB lapunknak küldött válaszában jelzi: továbbra is megalapozatlannak tartja a GVH határozatában foglaltakat. A társaság már 2011. júniusában felfüggesztette jelzálog alapú hitelek kihelyezését, és azóta a tevékenységét kizárólag a meglévő hitelek kezelésére korlátozza. Az UCB szerint azt, hogy jogszerűen járt el a végtörlesztések lebonyolításában és mindent megtett ügyfelei kiszolgálása érdekében, az is mutatja, hogy a társaságnál végtörlesztő ügyfelek aránya meghaladta a teljes bankszektor átlagát.


Bírság összege
(millió forint)
Megtámadta?
Budapest Bank 283,5 igen
CIB Bank 835,4 igen
Citibank 0,8 nem
Erste Bank 1725,7 igen
K&H Bank 983,3 igen
MKB 783,0 igen
OTP Bank 3922,4 igen
Raiffeisen 583,6 felfüggesztést kért
Takarékbank 1,0 igen
UCB Ingatlanhitel 63,2 nem
UniCredit 306,3 igen

Mivel védekeznek a bankok?

A perre menő hitelintézetek szinte kivétel nélkül hangsúlyozták a Privátbankárnak, hogy a  jogvitáknak jogi fórum (hatóság, bíróság) előtt kell eldőlnie, nem a sajtóban. Ugyanakkor miután a GVH érvei már nyilvánosságra kerültek, néhány pontban a bankok is rögzítették álláspontjukat.

A legkomolyabb bizonyíték a rendszeresen megrendezett úgynevezett retail risk reggelik sorozata volt, ahol a bankok kockázatkezeléssel foglalkozó munkatársai kétszer - a 2011. szeptember 15-én és a 2011. október 3-án - megvitatták meg a végtörlesztéssel járó kockázatokat is. Fontos tudni, hogy az első esemény három nappal követte 2011. szeptember 12-ét, amikor Orbán Viktor a Parlamentben bejelentette a végtörlesztéssel kapcsolatos kormányzati terveket, ám a szabályozás részletei ekkor még nem voltak nyilvánosak. (A második esemény megtörténtekor a törvény már hatályba is lépett.)

Ezeken a reggeliken több okból sem jöhetett létre semmiféle „átfogó terv” a végtörlesztések korlátozása tárgyában a bankok szerint. Egyrészt a jelenlevők semmilyen felhatalmazással vagy (beosztásuk folytán) lehetőséggel nem rendelkeztek arra, hogy az érintett bankok üzleti magatartását - sem általában, sem konkrétan a végtörlesztés kapcsán – meghatározzák. (Az árazási döntéseket rendszerint külön testület hozza, ahol legfeljebb egy szavazattal bírnak a kockázatkezelők.)

Az átfogó terven alapuló egységes/folyamatos jogsértéshez – amely a minősítés alapja - a két kifogásolt találkozó aligha elég, ráadásul az összehangoltságot meglehetősen nehéz értelmezni olyan helyzetben, amikor a bankok eltérő időpontban, ráadásul a jelzáloghitelek esetén igen széles sávban - 50−200 bázispontos mértékben - emelték a kamataikat.

A bankok szerint téved a hivatal

A bankok szerint a versenyhatóság nem vette figyelembe döntésének meghozatalakor, hogy a vizsgálat megállapításai egy egyedi, a normális piaci viszonyokat jelentősen megzavaró – az érintett bankoknak nagy (összességében 330 milliárd forintos) kárt okozó – állami intézkedéshez kapcsolódnak. Ezzel szemben Juhász Miklós GVH-elnök egy interjúban azt mondta: kétségtelen, hogy a végtörlesztés veszteséget okozott a bankszektornak, ezt a bírság kiszabásakor a versenytanács enyhítő körülményként értékelte.

A pénzintézetek általános következtetése az, hogy a GVH nem tárta fel teljes körűen a bizonyítékokat, a megismert tényeket és információkat szelektíven használta fel döntésének meghozatalakor, az ügy megítélése szempontjából lényeges körülményeket figyelmen kívül hagyva értékelte azokat, valamint téves következtetéseket vont le belőlük.

Több bank is hangsúlyozta, hogy a rendelkezésére álló kapacitások teljes kihasználásával, (pl. meghosszabbított nyitva tartással) biztosította, hogy az arra jogosultak végtörleszteni tudjanak, illetve, hogy devizahitelüket kiváltó forinthitelt tudjanak felvenni. Más kérdés, hogy az ügymenet lassítása, a későn érkező hiánypótlások miatt akkoriban számos panasz is érkezett a felügyeletre a bankokkal szemben, amelyek nyomán a PSZÁF szankcionált is. Ezek ugyanakkor a felügyelet megállapításai szerint is egyedi esetek voltak, s eljárása során ezt a GVH sem cáfolta.

Miért bírságolt a GVH?A versenyhivatal azt állapította meg: a pénzintézetek egységes, átfogó terv keretében a hitelkiváltás intenzitásának csökkentése és a rögzített árfolyamú végtörlesztések visszafogása érdekében összehangolták magatartásukat. Ennek részeként a végtörlesztéssel kapcsolatos stratégiára és az érdeklődő ügyfelekre vonatkozó információkat is megosztottak egymással, emellett egyes bankok között kétoldalú egyeztetésekre is sor került. Mindezek alkalmasak voltak arra, hogy összehangolják a végtörlesztések korlátozására irányuló egyedi stratégiájukat. A GVH álláspontjáról korábbi cikkünkben írtunk >>

Juhász Miklós, a GVH elnöke egy interjúban elmondta: a banki kartellügyben több mint 130 dokumentumot értékelt a versenytanács. Ezek belső levelezések, e-mail-váltások, egyéb jegyzetek voltak. Volt köztük olyan is, amelyben az egyik bank vezetője kifejezetten megtiltja a bankárreggeliken való további részvételt a kollégájának.

Van másik milliárdos ügye is a bankoknak

A GVH elleni „össznépi” fellépés annak fényében lehet érdekes, hogy vajon hasonló lépésre szánják-e el magukat a március közepén megbírságolt pénzintézetek az MNB számlakondíció-módosításokkal kapcsolatos bírsághatározatával kapcsolatban. Hasonlóképp a GVH-határozathoz, a jegybanki határozatokkal szembeni fellépés sem bír halasztó hatállyal, azaz a bírósági eljárást fontolgató hitelintézeteknek is be kell fizetniük a bírság összegét, s április 30-ig vissza kell utalniuk az MNB szerint jogtalanul beszedett díjakat az ügyfeleknek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG