1p
A német törvényhozás alsóháza (Bundestag) csütörtökön nagy többséggel megszavazta a kormány előterjesztését a 100 milliárd eurós spanyol bankmentő programban való német részvételről. Németország a 100 milliárd eurós kötvénykibocsátás 29 százalékára vállal garanciát, amely a tagállamok között a legnagyobb részarány.

A 620 fős Bundestag rendkívüli ülésén 583 képviselő vett részt, az előterjesztést 473 igen szavazattal, 97 nem és 11 tartózkodás mellett fogadták el. Az úgynevezett kancellári többség nem jött össze, vagyis a Merkel-kormány válságkezelő politikáját ellenző kormánypárti képviselők ellenállása miatt a kormányoldalon nem sikerült egyöntetű támogatást szervezni a javaslathoz. A konzervatív-liberális koalíció így csak az ellenzék segítségével tudta keresztülvinni a törvényhozáson, hogy Németország vegyen részt a spanyol bankrendszer stabilitásának helyreállítását célzó programban.

A szavazást megelőző vitában Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter hangsúlyozta: a pénzügyi piacok kételkednek abban, hogy Spanyolország egyedül meg tudja oldani a bankrendszer problémáit. Ez a bizalomhiány "súlyos fertőzéshez vezethet" az egész eurózónában, a társállamoknak ezért feltétlenül Spanyolország segítségére kell sietni. Részletek>>


Frank-Walter Steinmeier, a legnagyobb ellenzéki erő, a szociáldemokrata párt (SPD) frakcióvezetője kiemelte: az SPD hozzájárul Spanyolország támogatásához, de a kormány politikáját elutasítja. "Az emberek tudni akarják, hogy hány mentőcsomagra lesz még szükség", de Angela Merkel és kormánya egyenes válaszok helyett elbizonytalanítja a lakosságot, és már a koalíciós pártok soraiban is elvesztette a többség támogatását. A koalíció csak azért van hatalmon, mert az SPD és a Zöldek "pártpolitikai taktikázás helyett" a német munkahelyek megőrzése érdekében hozzájárulnak a válságkezelő intézkedésekhez, amelyeket Merkel saját erőből már nem tudna elfogadtatni a törvényhozással - mondta.

A Bundestag előtt a tartományokat képviselő felsőház (Bundesrat) is megadta a felhatalmazást a részvételre a spanyol bankmentő programban, amelynek részleteit a tervek szerint az euróövezeti pénzügyminiszteri tanács (Eurócsoport) pénteki ülésén véglegesítik.

A támogatást kezdetben az ideiglenes euróövezeti válságkezelő rendszer (EFSF) keretében nyújtják Spanyolországnak, az állandó válságkezelő mechanizmus (ESM) beindulása után pedig az új rendszerben folytatják a programot. A 100 milliárd euró a kötvénykibocsátás révén összeálló hitelkeret felső határa. Szakértők szerint nem várható, hogy Madrid a teljes összeget lehívja. Németország a kötvények 29 százalékára vállal garanciát, ez a legnagyobb részarány a tagállamok között.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG