2p
A tervezetthez képest jókora csúszással, a harmadik negyedévben indulhat meg az MNB rossz bankjának, a MARK Zrt.-nek tevékenysége - értesült a Magyar Nemzet.

Intenzíven zajlanak a tárgyalások a nemzetközi szervezetek és a jegybank között, hogy mielőbb megkezdhesse működését a bedőlt vállalati hiteleket fölvásárló eszközkezelő. A jegybank reményei szerint az év harmadik negyedében kezdi meg tevékenységét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) rosszbankja, a MARK Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő Zrt. - írja a Magyar Nemzet.

Miről vitáznak?

Az Európai Központi Bank (EKB), az Európai Bizottság (EB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértőivel az eszközkezelő működéséről folyik a vita: hogy pontosan milyen módszereket lehet alkalmazni a beragadt banki portfólió tisztításakor. A szakértők egyetértenek abban, hogy az rosszbank működése jelentősen csökkentheti a kockázatokat a magyar bankrendszerben, a bebukott hitelek felvásárlásával pedig javíthatja a pénzintézetek eszközállományát. Ezzel párhuzamosan mérséklődhetnek a hitelkockázatok, s a beragadt ingatlanvagyon értékesítésével erősödhet az ingatlanpiac is.

A MARK Zrt. vezérigazgatója, Kandrács Csaba a Reutersnek elmondta, az EB arra kíváncsi, miként érvényesülnek majd az eszközkezelő működésében az állami támogatásokra vonatkozó uniós jogszabályok. Az EKB pedig azt firtatja, miért van egyáltalán szükség az intézmény létrehozására, amikor már vége van a válságnak, s a pénzintézetek nem szorulnak újabb és újabb mentőcsomagokra. Ugyanakkor Kandrács Csaba szerint az EKB és az EB nem gördít akadályt a rosszbank működése elé.

Mit csinálnak majd?

A jegybank elképzelései szerint a rendelkezésre álló 300 milliárd forintos hitelkeret egyik felét az 500 millió forintnál nagyobb értékű bedőlt ingatlanhitelek felvásárlására fordítják majd. Az összeg másik feléből azokat a 200 millió forintnál nagyobb értékű ingatlanokat veszik át, amelyeket egy-egy fizetésképtelenné vált kölcsön fedezeteként ajánlottak a hitelt fölvevő vállalkozások.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
Pénzügyi szektor Adatvédelmi szakértő: így lehet a határon nagy értékkel átutazni
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 16:30
Az Ausztriából Ukrajnába tartó, hatalmas készpénzt és aranyat szállító konvoj ügye újra ráirányította a figyelmet arra, milyen szigorú szabályok vonatkoznak a pénz határon átnyúló mozgatására. Az Európai Unióban 10 ezer euró felett kötelező bejelenteni a készpénzt az EU külső határán, és a hatóságoknak meg kell adni a pénz eredetét és a szállítás célját – mondta Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász, a pénzmosás elleni eljárások szakértője. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG