4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Mintha már nem is érdekelné a piacokat a görög dráma, a csütörtök esti fiaskó után stagnáltak a tőzsdék pénteken. Sokkal fontosabb, mi történik a kötvénypiacokon – mondja a szakértő. A forint és a zloty jóval gyengébb lehetne, ha a görögök még számítanának. A Mol az olaj miatt zuhant.
Melyik erősödik? (Csokoládéeuró és forgalomból kivont forint.)

Meglepően hidegen hagyta a piacokat, ami csütörtökön este Görögország-ügyben történt, azaz a megegyezés elmaradása. Úgy tűnik, már mindenre felkészültek, a részletekkel már nem foglalkoznak. Kivárnak a piaci szereplők, de azt a szcenáriót, amely szerint kilépnének a görögök az Eurózónából, láthatóan nem árazzák – mondta Pozsgai Gábor, az OTP Treasury üzletkötője.

Az európai indexek és kezdetben amerikai társaik is inkább stagnáltak, oldalaztak, két évvel ezelőtt egy ilyen hírre jókora összeomlás következett volna. A június végi határidő miatt talán csütörtökre lesz megállapodás, a szakember szerint inkább az valószínű, hogy a görögök engednek majd.

Vegyesen zártak a magyar papírok

A BUX is jórészt inkább stagnált, a vezető részvényeink vegyesen zártak, de nem volt komoly elmozdulás. A Mol hozott össze kicsit nagyobbacska, 1,1 százalékos esést, elsősorban a jókora, két százalék feletti zuhanást produkáló olajárak miatt.

További árfolyamok>>>>>

Pozsgai Gábor szerint azon is jól látszik, mennyire nem foglalkoztak a görögökkel, ahogy a devizapiacok mozogtak. Az euró/dollár, 1,14 közeléből 1,13-ra esett ugyan, de innét ismét 1,1340-re emelkedett, így csak kevéssé és átmenetileg tudott gyengülni az euró. Ha lenne görög megegyezés, szerinte akkor is valószínűleg csak 1,15-1,16-ra mehet fel az árfolyam.

Lehetne 330 az euró

Ha nem a görögökkel foglalkozik a piac, akkor mivel? A szakember szerint sokkal fontosabb tényező a kötvénypiac alakulása. A befektetők jól láthatóan kötvénypiaci hozamemelkedéstől, kamatemelési ciklustól tartanak, távoznak a feltörekvő és perifériás kötvényekből.

Emiatt gyengélkedik mostanában a forint és a zloty is. Ha érzékenyek lennének a piaci szereplők a görög fejleményekre, simán lehetne 330 forint is egy euró – fejezte be Pozsgai.

CECE és BUX-támaszok

Az euró/forint egyébként szűk sávban mozgott, 312,50-ről 313,60-ra ment fel nap közben, a nap végén 313,20 volt. A mai állapot szerint súlyozzák át a CECE régiós indexet, ez vélhetően hozzájárult a tőzsdei forgalom növekedéséhez, pénteki nap ellenére 7,8 milliárd forint volt a részvényforgalom.

További árfolyamok>>>>>>

A KBC Equitas szerint fontos támaszok estek el a BUX indexnél az elmúlt napok gyenge piaci hangulatában. „Ránézve a grafikonra azt sem zárhatjuk ki, hogy akár 20 000 pontig is visszakorrigál a magyar tőzsdeindex. Az év eleji nagy rali után az elmúlt hetekben már nem tudott tovább emelkedni a BUX, sőt ahogy a nemzetközi hangulat is egyre borongósabb lett, már fontos szinteket is letört a magyar tőzsdeindex. Igaz, a korábbi óriási menetelést követően ez egy egészséges korrekciónak is tekinthető” – írják.

Tovább eshet a Mol

Az Erste Befektetési Zrt. technikai elemzése szerint a múlt héten fordult negatívra a hangulat a Mol piacán, elesett a 14 500 forintos támasz, amely hónapok óta tartotta az árfolyamot. Ez pedig a papír további esését jelentheti, ráadásul a közelben támaszok sincsenek, így akár több mint 1000 forintos esés is elképzelhető rövidtávon.

„Az OTP intenzív mélyrepüléssel indította a júniust, ezzel ledolgozva az év eleje óta tartó esés harmadát. Az 5250 forintos támasz alatt is járt az árfolyam két héttel ezelőtt, de sikerült újra visszakapaszkodnia a kurzusnak a szint fölé. Meglehetősen nagy a volatilitás a papírban hetek óta, és egyelőre csak kevés jel utal a pozitív fordulatra” – írja az Erste.

Amíg az 5250 forintos támasz nem sérül szignifikánsan, addig van esély egy rövidtávú fordulatra, de a szint törésével folytatódhat a május óta tartó esés, a következő támaszt 5000 forint jelenti – véli a vezető brókercég.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41800 41500 42740 -2,22% 0 0 16 195 554 940 HUF 2026-10-30 17:09:03
MOL 5000 4986 5050 -0,99% 0 0 2 111 180 810 HUF 2026-10-30 17:08:01
MTELEKOM 2800 2750 2800 +1,16% 0 0 1 330 803 978 HUF 2026-10-30 17:05:23
RICHTER 12950 12800 13170 -1,15% 0 0 4 091 088 910 HUF 2026-10-30 17:12:00
OPUS 195 192 200 +0,41% 0 0 26 495 390 HUF 2026-10-30 17:08:41
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru A történelem messze legnagyobb hackertámadását hajtották végre, magyarok is érintettek
Eidenpenz József | 2026. október 30. 15:49
Az eddigi legnagyobbnál négyszer hatalmasabb hackertámadást hajtottak végre egy kriptovaluta-tőzsde ellen, amelyet a magyarok is előszeretettel használnak. A Binance mindenkit kártalanítani készül a saját tartalékalapjából, de az esetnek messzire vezető következményei lehetnek. A kriptovaluták zuhannak. A Polymarketet is érte támadás.
Részvény / Deviza / Áru Bezuhantak a technológiai részvények Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:33
Jelentős eséssel indult a pénteki kereskedés a New York-i tőzsdéken, elsősorban a technológiai részvények gyengülése miatt. A Nasdaq több mint két százalékot veszített értékéből, miközben a közel-keleti feszültségek hatására az olajárak közel két százalékkal emelkedtek.
Részvény / Deviza / Áru Pénteki pánik perspektívában a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 14:44
Több mint 1,3 százalékos mínuszban állt pénteken kora délután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető papírok közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Egyértelműen lefelé vette az irányt a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:56
A BUX 1,2 százalékos mínszban, 145 435 ponton a tőzsdei kereskedés felénél.
Részvény / Deviza / Áru Felpezsdítette a befektetők vérét a Starbucks
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:26
Ez még úgy is igaz, hogy közben csökkentek a kávézólánc bevételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG