Az olaj elterjedése
Az olaj komolyabb felhasználásának története nagyjából a 19. század utolsó harmadáig nyúlik vissza, de ekkor még kicsi volt a jelentősége. A dízelmotorok csak a század végén kezdték felváltani a gőzgépeket, az autó, vagyis a belsőégésű motor pedig épp hogy megszületett. Így a fogyasztás még igen alacsony volt az első világháborúig, de komolyabb igény inkább a 2. világháború során jelentkezett, amikor a harcoló felek már igen sok olajat használtak fel a repülőkhöz, hajókhoz, tankokhoz és teherautókhoz, nem beszélve a vegyiparról.
A 2. világháború után aztán beköszöntött a fejlett világban a páratlan gazdasági növekedés, Nyugat-Európában és Amerikában a lakosság jó része autótulajdonos lett, és az elektromos energia iránti igény is meredeken nőtt. Korábban főleg széntüzelésű erőművek működtek, most az olaj szerepe is növekedni kezdett az áramtermelésben.
Meglepően stabil alacsony ár
Az ár azonban érdekes módon stabil maradt. Rengeteg olajat találtak ugyanis főleg a Perzsa-öböl menti államok, majd létre is hozták az OPEC-et. A Szovjetunió is sok olajat termelt ki, de azt mi, a szatelit országok elfogyasztottuk, ráadásul ún. puha termékekkel fizettünk érte, nem kemény dollárral.
A meredeken növekvő fogyasztás és az ugyanilyen gyorsan növekvő kitermelés egyensúlyban volt, a kitermelő államok meggazdagodtak, ugyanakkor az ár meglehetősen hosszú időn keresztül, 1948-tól 1972-ig stabil volt, 2 dollár körül. Ez mai reálértéken nagyjából 15-20 dolláros árnak felel meg. Az olcsó ár miatt elterjedtek az energiaigényes technológiák, minek spóroltak volna ezen, ha olcsó volt az enrgia, és még a környezetvédelem sem számított. Amerikában nagyfogyasztású óriás autók rótták az utakat.
Az első olajválság
1973 végén aztán minden megváltozott. Az OPEC fogta magát, és jól megemelte az árat. Okként ugyan az arab-izraeli háborút nevezték meg, de valójában, ha nem alakult volna ki túlkereslet, nemigen tudták volna ezt megtenni. A világ teljesen olajfüggő lett, ezt jól megérezték, és kihasználták. Az ár első lépésben 5 dollárra ugrott fel, majd onnan rövidesen 10-re. Ez sokként érte a nyugati gazdaságokat, a termelés visszaesett, magas infláció alakult ki, időnként még hiány is volt, a benzinkutaknál sorok kígyóztak, ami a fejlett országokban igen ritka látvány.
Az első sokk után a piacgazdaságok elkezdtek alkalmazkodni. Megjelent az energiatakarékosság, mint elv, és a gyártási folyamatok során drasztikusan csökkentették az energiafelhasználást, ugrásszerűen javult a hatékonyság. Világszerte sokkal hatékonyabb, kis fogyasztású autókat kezdtek gyártani, még Amerikában is elkezdtek lemondani a nagy országúti cirkálókról, és a repülőgépgyártásban is megkezdődött a kisebb üzemanyag igényű modellek fejlesztése.
A második olajválság és az új aranykor
Az ár aztán kissé korrigált, de meg sem közelítette már a korábbi mélységeket. Jött viszont még egy sokkszerű lökés: az iráni forradalom, a sah megdöntése után jött a második olajválság, ekkor az ár 32 dollárig szökött fel. Ennek ismét volt egy pánikszerű hatása, de sokkal rövidebb ideig tartott, mint az elsőnél. Az alkalmazkodás már gyors volt, a kereslet így csökkent, 1982-re vissza is esett az ár 20 dollár környékére, és aztán nagyon hosszú ideig annak környékén mozgott. A világ olyan jól alkalmazkodott, hogy 1982-től már gazdasági fellendülés mutatkozott, és ekkor indult meg a főbb tőzsdéken az aranykor: a 18 évig tartó hossz. Egy kis intermezzo volt csak: amikor Szaddam Husszein 1990-ben elfoglalta Irakot, egy pillanatra 40 dollárig száguldott fel az olajárár, de onnan hamar visszaesett.
|
| Olaj, 50 év. Logaritmikus chart, így az arányokat jól mutatja. |
A Szovjetunió összeomlása után Oroszország is világpiaci szereplő lett, hisz nem kellett már többé ár alatt adnia olaját sem a kelet-európai csatlósoknak, sem a volt szovjet utódállamoknak. Így aztán a kínálat is növekedett, ami 1998-ban ki is csúcsosodott egy olajár összeomlásban: akkor rövid időre 10 dollár alá is benézett az ár, kiváltva az elhíresült orosz válságot. Ez azonban hamar lecsengett, az ár visszaállt 20 dollárra.
Száguldó ár, hatás nélkül
Az új évezredre új folyamatok indultak. Kína gazdasága dübörögni kezdett, évi 10 százalékkal nőtt, ez természetesen energiaigényét is tetemesen megnövelte. Ráadásul nem Kína volt az egyetlen újonnan iparosodó ország, így az olaj iránti kereslet masszívvá vált. Az ár szép lassan felkapaszkodott az 1990-es tetőre, 40 dollárra, majd 2003-ban kitört. Az emelkedés üteme eleinte nem volt magas, aggodalom pedig szinte egyáltalán nem mutatkozott, szemben a 70-es évekkel, egyedül a légitársaságok panaszkodtak. A világgazdaság már sokkal kevésbé függött az olajártól.
A folyamat 2007-re begyorsult, az ár felrohant 100 dollárig, és akkor már egyértelműen a spekuláció fújt egy lufit, egészen 150 dollárig. Érdekes módon pánikot ez sem hozott a világban, a rugalmasan alkalmazkodó gazdaságok jól bírták, jóllehet az energia és főleg a benzin fogyasztói ára mindenhol sokat emelkedett. A lufi persze kipukkadt, és akkor jött a 2008-as válság, az átmeneti kereslethiány, az ár vissza is zuhant a 40 dolláros kitörési szintig, sőt alá is vágott egészen 33 dollárig.
Az olajkorszak végének kezdete
A válság után helyre is állt a piac, az ár ismét felment 50-60 dollár környélére. A heves kínai kereslet, majd a fukusimai atomerőmű baleset aztán hirtelen megnövelte az olajkeresletet, az ár ismét 100 dollár fölé került, és tavalyig ott is ragadt. A kitermelők pedig, megörülvén az égben levő árnak, felpörgették a kitermelést, a kínai gazdaság növekedésének üteme pedig csökkenni kezdett. Ráadásul megnőtt a környezetvédelem szerepe is: csökkenteni akarjuk a széndioxid kibocsátást, vagyis többek közt az olaj égetést, és ami a legfontosabb: olcsón tudunk már szél-, és napenergiát alkalmazni az áramtermelésben.
Mindennek az eredményeként végül összeomlott a 100 dollár fölötti olajár, 45-ig jött le. Onnan az előző hónapokban ismét 70-ig szaladt fel, de most újra 45 környékén vagyunk. A nagy szint a korábbi ellenállás, a 40 dollár. Reális esetben itt ki is alakulhatna valami tartósabb egyensúly, ahogyan ez 1948-73, majd 1982-1998 közt történt. Magas árra valószínűleg jó darabig nem számíthatunk, az is lehet, hogy már sohasem, hisz lassan kezdünk áttérni a megújulókra. Ugyanakkor az olajkorszak végéről még jó darabig nem beszélhetünk, így a túlzottan alacsony, 20 dollár körüli ár sem valószínűsíthető.
Aláírták a megállapodást, de ez még nem elég. 
350 vagy 400? Forintpálya az olajválság, a kamat és az euróálom között – Interjú
