3p
Nehéz eldönteni, hogy mi miatt is, de szépen meneteltek felfelé az európai és amerikai tőzsdék a hét utolsó napján. A font szakadt, a brit részvények ettől elmaradó mértékben emelkedtek. A bankpapírokat mindenütt vették, itthon is az OTP volt a húzópapír. No meg persze Mészárosék.

Rengeteg vélemény kering az interneten arról, mi is lesz a következménye a brit választás eredményének, mi lesz a Brexit-tárgyalásokkal, és hogy hat mindez a gazdaságra. Ugyanígy az sem teljesen világos, mi lesz a tőzsdei hatás, sőt az sem, mitől mentek ma fel az árfolyamok.

Vannak, akik szerint ez volt a lehető legrosszabb kimenetele a választásnak a bizonytalanság nem jó a tőzsdének és a gazdaságnak. Viszont a lágyabb, soft Brexit sokak szerint jobb a gazdaságnak, sokak szerint ennek most nőtt az esélye, de olyan is van, aki szerint éppen hogy csökkent. Vannak olyan hangok is, hogy a Brexit teljes elmaradásának esélye, az „Exit from Brexit” is nőtt.

Jöttek a rekordok, de a Nasdaq lecsúszott

Egy biztos, az európai részvények jó napot zártak, az EuroStoxx 50 eurozónás részvényindex fél százalékkal ment fel. A német DAX 0,8, a francia CAC 0,7, a brit FTSE 100 index 1,0 százalékkal emelkedett, a dél-európai tőzsdék most kissé visszafogottabban. A font viszont egész nap erős mínuszban volt, este 1,6-1,7 százalékkal, így a brit részvények euróban vagy dollárban végső soron olcsóbbak lettek.

Az USA-ban a főbb indexek közül az S&P 500 0,2, a Dow Jones 0,4 százalékkal ment fel fél hétig, a Nasdaq viszont fél százalékos mínuszba csúszott. Az összes nagy technológiai papír, Snap, facebook, Apple stb. mínuszba került. Egyébként a tőzsdéket megint a bankpapírok húzták, részben a várt kamatemelés miatt, részben pedig azért, mert a pénzintézeteknek kedvező törvénymódosítást fogadtak el csütörtökön (a Dodd-Frank törvény könnyítését.)

Nőtt a kockázatvállalási kedv

Itthon a BUX index 0,4 százalékkal ment fel, ami nagyjából megfelel az európai át6lagnak. Itt is a bakszektor, azaz az OTP remekelt, 0,9 százalékkal 8906 forintra drágult. A Mol minimálisan, tíz forinttal ment fel 22 300-ra. A Richter 0,4 százalékkal 7045-re emelkedett. A Telekom ára két forinttal 469-re csökkent.

A forint stabil volt, nap közben az euró beesett 307,20-ra is, de este is 307,60 volt, kissé alacsonyabb a csütörtök estinél. Az olaj 0,7-0,8 százalékos pluszban van, a nemesfémek viszont ma is csúnyán esnek, aminek a dollár erősödése és a kockázatvállalási kedv emelkedése is oka lehet. A volatilitás ismét a mélyponton, ahogy az amerikai indexek újabb csúcsokra értek.

A politikusok kavarnak

A Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. kezelésében lévő Konzum PE Magántőkealap tőzsdei ügylet keretében értékesítette az FHB Jelzálogbank Nyrt.-ben (FHB Nyrt.) lévő 5,96 százalékos részvénycsomagját – tette közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. tőzsdezárás után. (Bővebben itt írtunk róla.)

A „Mészáros-cégeknek” csúfolt Konzum és Opimus árelmozdulási sávját ma 50 százalékra szélesítették, mert a papírok napról napra beleütköztek a maximális emelkedés korlátjába. Erre a Konzum esett 12 százalékot 640-re, az Opimus viszont hét százalékkal tovább ment 120-ra.

Egy vezető kormánypolitikus a horvát közszolgálati televízióban azt mondta, hogy a Mol továbbra is hajlandó eladni az INA részesedését. Ám szükség lenne ehhez stabil kormányra is Horvátországban.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 523 312 900 HUF 2026-11-05 15:03:39
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4996 4998 3 228 514 850 HUF 2026-11-05 15:03:27
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2894 808 546 264 HUF 2026-11-05 15:03:28
RICHTER 12990 12850 13000 +0,70% 12980 12990 462 930 320 HUF 2026-11-05 15:02:17
OPUS 204 196 214 -5,12% 201 207 24 464 085 HUF 2026-11-05 15:02:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG