3p
Óvatosan optimista volt a tőzsdék hangulata a Fed-jegyzőkönyv publikálása előtt, az olaj pedig szárnyakat kapott a jó készletadatok publikálása előtt és után. A forint erősödött, de van, aki szerint gyengülni fog, különösen a dollárhoz képest. A Magyar Telekom szárnyakat kapott.

 

Nap közben nem volt egységes a kép Európában, a német DAX index például a nap nagy részét mínusz 0,3-0,5 százalék körül töltötte, a francia index pedig stagnált. Az olaj sokáig három százalékos pluszban volt, azután, már nem először, a vártnál jobb készletadat érkezett, és még inkább belehúzott.

 

Este már majdnem öt százalékos volt az emelkedés, a WTI a 38, a Brent a 40 dolláros határt ostromolta. Valószínűleg ez derítette fel a részvénytőzsdéket is, végül a DAX 0,6, a francia CAC 0,8, a brit FTSE 1,2 százalékos pluszban zárt. Az USA főbb indexei is fél-egy százalék körüli pluszban járnak.

Kilőtt a Telekom

Itthon a BUX index sokáig nem igazán akart elmozdulni a holtpontról, főleg a Mol hőzta le, amely szerény mínuszban forgott. De a végére a mi indexünk is megemberelte magát, 0,3 százalékkal emelkedett. A Mol a záró szakaszban tudott elrugaszkodni, 0,6 százalékkal ment fel 16 335 forintra. A nap nagy nyertesen azonban a Telekom volt, 2,4 százalékkal 469 forintra ment fel, ez 11 forintos erősödés, pedig a részvénytől sokszor csak 1-2 forintos elmozdulásokra telik. Az OTP (6890) és a Richter (5434) minimális mértékben, pár forinttal estek.

A forint erősödött, egy forinttal lejjebb, 312,20-on jegyezték az eurót. A dollár/jen beesett 110 alá, az euró/dollár először lefelé, majd újra felfelé mozgott, vagyis gyengült a dollár.

Elfáradt a BUX index?

A Concorde Trading blog szerint kezd elfáradni a BUX index, amely az elmúlt napokban meglehetősen jól tartotta magát a lengyel és a német tőzsdéhez képest is. „Markáns divergenciákat lehet látni a grafikonon: az index próbál egyre magasabbra menni, miközben az MACD közel jár az eladási jelzéshez és csökkenő irányban mozog, ugyanúgy, ahogyan az RSI is” - írják a technikai indikátorokra hivatkozva. A Molnál és az OTP-nél is hasonló divergenciákat lehet látni.

Stabil forintra számít a közeljövőben a K&H Alapkezelő. A cég az olajipari társaságok részvényeiben is bízik. Az Erste Befektetési Zrt. szerint viszont megfordulhat a széljárás az USD/HUF árfolyamban az előttünk álló hetekben, amennyiben az amerikai jegybank kamatemelésével kapcsolatos várakozások visszaárazódnak a tovább javuló makroadatoknak köszönhetően. "A devizapár másik lába esetében pedig talán nem túlzás kijelenteni, hogy a magyar jegybank kommunikációja a forintgyengülés irányába mutat" - teszik hozzá. A cég vétele ajánlja a devizapárt.

Óriási szövetség jöhet létre

A KBC Equitas szerint a globálisan látható hozamcsökkenés fűtheti a hangulatot a Magyar Telekommal, mint osztalékpapírral szemben, de az is enyhén pozitív hír, hogy a Telekom meghatározott helyeken elkezdte ingyenes Wi-Fi szolgáltatását a mobilos előfizetőinek. Ez pozitív hatással lehet a jelenleg 2,2 milliós mobilelőfizetői számra.

Óriás szövetség jöhet létre az autógyártók és a technológiai szektor között - írja az Erste Befektetési Zrt. elemzése. A Microsoft és az Amazon ugyanis kisebbségi részesedést szerezne a három német prémium autógyártó (Audi, BMW, Daimler) által tulajdonolt HERE vállalatban, mely navigációs rendszerek fejlesztésével foglalkozik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42830 42820 43400 +0,40% 42810 42820 8 858 463 890 HUF 2026-11-05 15:37:53
MOL 5005 4954 5090 -1,86% 5000 5005 3 501 543 716 HUF 2026-11-05 15:37:54
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2876 2880 857 275 856 HUF 2026-11-05 15:35:37
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12970 12980 571 644 120 HUF 2026-11-05 15:38:19
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 208 35 505 090 HUF 2026-11-05 15:35:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG