4p
Befeszült a világpiac, ma sem számíthatunk erőteljes kereskedésre a tőzsdéken.

A szerdai zárást követően csütörtökön is vérszegényen indult a kereskedés a tőzsdén, a nemzetközi hangulat a magyar kereskedésre is kedvezőtlenül hatott. Egyebek mellett ez volt az oka annak is, hogy bár 9 év után sikerült áttörnie a BUX-nak a 30 ezer pontos sávot, a bekígyózó feszültség végül visszarántotta, és végül a szerdai záráshoz képest változatlanul, 29 500,34 ponton nyitotta a kereskedést ma reggel. A forint a pillanatnyi stagnálás után meglódult, majdnem egy forinttal olcsóbb lett az euró, jelenleg a 307,95-308-as szint körül szédeleg.

A bluechipeket illetően azonban elpárolgott a tegnapi borongósság, ezek közül a Richter menetelhet igazán nagyot, köszönhetően a kedvező gyorsjelentésnek, erről itt írtunk bővebben. A gyógyszergyártó papírjai a másfél százalékos plusz közelében is jártak a reggeli nyitást követően, az OTP fél százalék feletti pluszban nyitotta a csütörtököt, a Magyar Telekom papírjai szintén fél százalékot erősödtek. A Mol-t illetően kivárnak a befektetők, ők holnap közlik a negyedéves számaikat, itt gyakorlatilag nem volt elmozdulás a szerdai záróárhoz képest.

A legfrissebb árfolyamokért kattints ide! >>>

Árgus szemekkel figyeljük a briteket, Amerika forrong

A Brexit lehetséges hatásairól már rengeteget írtunk, a korábbi cikkeket itt olvashatod. >>>

Több hír is lázban tartja Nyugat-Európát – a Bank of England kamatdöntő ülése és a brit inflációs jelentése, valamint az euróövezeti munkanélküliségi adat és az amerikai szolgáltatóipari BMI lehet hatással a számokra. A briteket ráadásul újabb leminősítés fenyegeti, ami további nyomást helyezhet a font árfolyamára. A várakozás és a bizonytalanság a fő nyugat-európai indexeket is alacsonyan tartja, gyakorlatilag nem történt változás a szerdai záróértékekhez képest.

Tegnap ülésezett a Fed, ahol már-már bevett szokásukhoz hűen nem változtattak az irányadó kamaton, ugyanakkor egyértelmű utalást tettek arra, hogy decemberben – egy év után – ismét drágulnak majd a hitelek az Egyesült Államokban. Az amerikai elnökválasztás már csak öt napra van tőlünk, a feszültség azonban nem csak a két jelöltből teljesen kiábrándult lakosságot, de a gazdaságot is megosztja – nem mindegy ugyanis, hogy végül ki ülhet majd az ovális szobába, erről korábban itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>

Japánban nincs kereskedés, magához tért az olaj

Vegyes hangulatban zárt Ázsia, Kínában négy hónapja a leggyorsabb ütemben bővült a szolgáltató szektor teljesítménye, ennek hatását azonban kioltotta az amerikai elnökválasztás körüli izgalom. A Hang Seng index 0,25 százalék körüli esésben volt a kereskedés vége felé, a valamivel ellenállóbb Shanghai Composite Index viszont 0,60 százalékkal, a bluechipeket tartalmazó CSI300 0,70 százalékkal emelkedett. Tokióban a november 3-i kultúra és az alkotmány napja alkalmából ma nincs kereskedés.

A legfrissebb árfolyamokért kattints ide! >>>

Az olajpiac a napok óta tartó esés után megszilárdulni látszik, köszönhetően a gyengülő dollárnak és egy nigériai olajvezetéket ért támadásnak. A gyengébb dollár olcsóbbá teszi az olajat a nem dollárral fizető vásárlók számára, a túlkínálattól való félelem miatt azonban nem valószínű, hogy komolyabb áremelkedés várható a közeljövőben. A Brent ára 50 centtel lett drágább csütörtök reggelre, ezért 47,36 dollárt kellett adni hordónként, a WTI pedig 40 centtel, 45,74 dollárra kúszott. Az arany iránt csökkent a kereslet, unciánként 1303,42 dolláron jegyezték az azonnali piacon a nyitást követően.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42930 42940 8 601 498 930 HUF 2026-11-05 15:23:11
MOL 4992 4954 5090 -2,12% 4988 4992 3 301 897 098 HUF 2026-11-05 15:23:16
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2872 2876 827 273 646 HUF 2026-11-05 15:22:32
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12960 12970 563 405 280 HUF 2026-11-05 15:20:09
OPUS 206 196 214 -3,95% 207 208 29 719 906 HUF 2026-11-05 15:20:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG