5p

Hétfőn jelentősen gyengült a forint, és kedden délelőtt sem mutatott erőt. A magyar fizetőeszköz szempontjából nagy kérdés, miként dönt kora délután az MNB, ez ugyanis befolyásolhatja a forint mozgását. A tőzsdék a hétfői zuhanás után kedden délelőtt korrigáltak, ugyanakkor az OTP csak minimálisan tudott emelkedni a beszakadás után.

Hétfőn igazi vérfürdő volt az európai piacokon, a magyar tőzsde indexe, a BUX is 4 százalékkal gyengült. A nyitás után az amerikai piacokon is igen borús volt a kép, de a zárásra visszakapaszkodtak az árfolyamok. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 509,72 ponttal, 1,84 százalékkal, 27 147,70 pontra esett. Az S&P 500-as mutatója 37,44 ponttal, 1,13 százalékkal gyengült, és 3282,03 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 14,48 ponttal, 0,13 százalékkal csökkent, és 10 778,80 ponton zárt. Hétfőn az árupiaci termékek (olaj, arany) is jelentősen gyengült.

A hétfői mozgást a szakértők leginkább a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos félelmekkel magyarázták. Több európai országban ugyanis jelentősen növekszik a fertőzöttek száma, és ezért néhány nagyvárosban komolyabb szigorításokat terveznek, sőt az Egyesült Királyságban az is felmerült, hogy a tavaszihoz hasonló szigorú korlátozásokat vezetnek be. Kedden reggel nem láttak napvilágot hasonló aggasztó hírek, de így is vannak piacmozgató információk.

Merre tovább, forint?

A forint kedden délelőtt a 363-as szint körül mozgott az euróval szemben, és a befektetők egyértelműen a jegybank döntését és a kommentárját várják. A piac kiemelten figyelheti, hogy az MNB kommunikációja hogyan reagál a vártnál magasabb inflációs adatokra. Drasztikus lépésre nem lehet számítani, de a jegybank időről időre elővesz olyan eszközöket, amit a kommunikációjuk szerint „finomhangolásra” használnak. Nincs egyébként könnyű helyzetben az MNB, hiszen ügyesen kell egyensúlyoznia az inflációs cél, a gazdasági növekedés és esetleg a forint stabilizálása között. A szakértők úgy látják, hogy a magyar fizetőeszköz könnyen tovább gyengülhet, a következő komolyabb ellenállás a 365-ö szint. Ha ezt is áttörné az euróval szemben, akkor vélhetőleg a korábbi történelmi mélypontot is célba veheti a forint. (Az MNB döntéséről és a jegybank tájékoztatójáról beszámolunk a délután folyamán.)

Korrigált a BUX, de tovább gyengélkedik az OTP

A BUX hétfői esésében kulcsszerep játszott az OTP-részvények 7,19 százalékos gyengülése. Kedden a tőzsdei mutató emelkedni tudott, de csak mérsékelt, fél és egy százalék közötti pluszban mozog a BUX. A Mol és a Richter, amely hétfőn 2-2 százalékkal gyengült, tudott kedden érdemben emelkedni, de az OTP papírjai csak stagnálnak.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Problémát jelent, hogy az elmúlt időszakban a magyar tőzsde alulteljesítő volt, a növekvő kockázatok közepette pedig nagyobb eladói nyomás alá került. Emellett egyedi történet, hogy a befektetők negatívnak ítélik meg a hitelmoratórium meghosszabbítását a bank szempontjából, ami vélhetőleg további veszteséget okoz majd az OTP-nek.

Az amerikai jegybank egyik vezetője is aggódik

Robert Kaplan amerikai jegybankár szerint a kamatot a jelenlegi szinten kell tartani 2023-ig, utána azonban szigorításra lehet szükség, amennyiben nem szeretnének egyesúlytalanságokat a pénzügyi rendszerben, írta reggeli hírlevelében az Equilor. A döntéshozó szerint az amerikai gazdaságban 2022 végére, vagy 2023 elején elérik a teljes foglalkoztatottságot és az árstabilitást, és a jegybanknak elkötelezetten kell ragaszkodnia mandátumaihoz, ezt követően kamatot kell emelni. Ráadásul nehéz helyzetbe kerülhet a Fed, amennyiben az infláció még azelőtt fellendülne, hogy a munkaerőpiaci folyamatok stabilizálódnának.

Felfokozott várakozás a Tesla körül

Az már korábban ismert volt, hogy a Tesla szeptember 22-ére tűzte ki az éves rendes közgyűlését, azt követően tartják a Battery Day-t, vagyis Akkumulátor Napot. Az előzetes várakozások szerint az elektromobilitás jövőjében nagy jelentőséggel bíró bejelentést tesz az amerikai autógyártó. Emlékezetes, hogy a gyár legutóbbi bemutatóján Elon Musk az új pickup törhetetlennek mondott üvegét simán összetörte. Valószínűleg a készülő fejlesztésekkel most nem akarnak hasonló módon járni, és a cég ikonikus vezetője hétfőn a Twitteren már igyekezett hűteni a kedélyeket.

A legutóbbi bemutatón volt egy ki malőr (Forrás: Youtube videó)
A legutóbbi bemutatón volt egy ki malőr (Forrás: Youtube videó)

Játékgyártót vett a Microsoft

Történelmi jelentőségű felvásárlásra készül a Microsoft, 7,5 milliárd dollárért szerezheti meg ugyanis a ZeniMax Mediát. A vállalat legismertebb egysége a Bethesda Softworks videojáték-kiadó. A vállalatnak olyan legandás játékok fűződnek a nevéhez, mint a Doom, az aktuális címek közül pedig a Fallout vagy a The Elder Scrolls - ezeket minden gamer ismeri. A Microsoft azzal indokolta az akvizíciót, hogy így a reményeik szerint sikerül még több előfizetőt bevonni az Xbox Game Pass rendszerébe.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43000 42890 43400 +0,80% 42970 43000 7 276 332 090 HUF 2026-11-05 14:47:29
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4990 4994 3 155 113 012 HUF 2026-11-05 14:46:47
MTELEKOM 2892 2872 2938 -0,96% 2892 2898 800 678 412 HUF 2026-11-05 14:44:48
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 444 779 760 HUF 2026-11-05 14:45:01
OPUS 201 201 214 -6,51% 201 207 18 972 409 HUF 2026-11-05 14:45:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG