4p
Méretes esést hozott össze az európai tőzsdevilág kedden, és az USA tőzsdéi sem szerepeltek valami fényesen. Nálunk szerényebbek voltak a mínuszok, a forint is csak kissé gyengült. Norbit felfüggesztették, van, aki szerint itt az ideje a BUX korrekciójának.

 

A Fed különböző alvezérei a héten olyanokat találtak mondani, amitől megint egy kicsit közelebbinek érzik a kamatemelést a befektetők, alapvetően ezzel magyarázzák a tőzsdei hangulat romlását. Európában ehhez még rossz makroadat is jött, elmaradt a várttól a német ipari megrendelések állománya.

 

Az európai indexek ettől két százalék körüli mértékben estek átlagosan – ennyi volt az EuroStoxx 600 esése –, a német DAX index viszont 2,7 százalékkal ment le. Japánban is két százalék feletti esés volt reggel, ott az erős jen nyomasztja a hangulatot, meg az, hogy szóbeli intervenciót kaptak, de ennél többet vártak a befektetők. Az USA-ban az S&P 500 és a Nasdaq indexek 0,9 százalék körüli mínuszban voltak este hat körül.

Kissé gyengébb forint

Itthon a BUX index a többi európai mutatóhoz képest még egész jól teljesített, 0,8 százalékkal esett csak. A Mol 0,9 százalékkal 16 240 forintra, az OTP 0,7 százalékkal 6900-ra, a Richter egy százalékkal 5446 forintra süllyedt, a Magyar Telekom 458 forintos ára egy forinttal volt a hétfői alatt.

Az olaj még hétfő este jó nagyot esett, ezt kedden stagnálás követte. A dollár gyengült a jenhez képest, de egy időben erősödött az euróval szemben. Aztán meggondolta magát és ismét 1,14 közelébe ment vissza az euró/dollár árfolyam. A forint kissé gyengült, 312,90 volt az euró, hetven fillérrel a hétfői felett.

Dilemmák Japánban

Meddig mehet a japán jen, mielőtt a japán vezetés beavatkozik? Ez a kérdés foglalkoztat sok devizabefektetőt. A jen 2014 ősze óta nem látott szintre erősödött ma a dollárral szemben, a 110-es szintet is majdnem elérte, délután 110,30 volt. Az Equilor szerint a japán jegybank elnöke, Kuroda ma hajnalban kijelentette, hogy akár tovább szélesíthetik a kamatfolyosót negatív irányban, amennyiben szükséges. Ennek ellenére a jen tovább erősödött a dollárral szemben, ez a jegybanki intervenció egyelőre nem bizonyult hatásosnak

Szintén az Equilor hírlevele szerint vételről tartásra minősítette le az OTP Bank részvényeit a Société Générale elemzője, de a 12 hónapos célárat 10,5 százalékkal magasabbra, 7270 forintra emelte. Múlt hét pénteken az HSBC vételi ajánláson tartva 7 900 forintra húzta fel a részvényekre kitűzött célárát.

Makacs OPEC-tagok

A Norbi Update Lowcarb Nyrt.-t nemcsak megbüntették hiányos tájékoztatás miatt, hanem az MNB elrendelte a részvények kereskedésének felfüggesztését is.

Az Erste Befektetési Zrt. szerint azért esett az olaj, mert a szaúdiak csak akkor lépnek, ha az irániak is hajlandóak lépni. Ők viszont nem akarnak lépni, hiszen csak most jöttek vissza a piacra, inkább felfuttatni akarnak. Így egyre valószínűbb, hogy nem lesz április 17-én OPEC-egyezség. A csökkenő olajár eladást indukál a részvénytőzsdéken is.

Érik a magyar korrekció?

A Richter amerikai partnere, az Allergan nagyot esett az éjjel, de ma este is folytatta Amerikában, 12 százalékos esést hozott össze. Ennek oka az adóelkerülés elleni tervezett intézkedésekben rejlik. A Richtert ez az Erste szerint nem érinti.

Érik a korrekció a hazai részvénypiacon - írja az Equilor technikai elemzése. A nemzetközi befektetői hangulat romlását eddig a hazai részvénypiacon kevéssé lehetett érezni. „Ami késik, nem múlik, tartja a mondás, előbb-utóbb itthon is rányomhatnak a sell gombra" – írják. (Sell=eladás.)

Kitörés a CIG Pannóniánál?

Az Equitas szerint nagyon kedvező fordulatot vett a CIG Pannónia technikai képe, hiszen a részvény árfolyama egy több mint két éves csökkenő trendet tört meg. A héten már a 180 forintos szint fölé is eljutott az árfolyam.

Átlagon felüli mértékben estek az európai autógyártók, a Renault és a Fiat öt-öt százalékkal, a Volkswagen, BMW és a Daimler 3-4 százalék közötti mértékben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42830 42820 43400 +0,40% 42810 42820 8 858 463 890 HUF 2026-11-05 15:37:53
MOL 5005 4954 5090 -1,86% 5000 5005 3 501 543 716 HUF 2026-11-05 15:37:54
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2876 2880 857 275 856 HUF 2026-11-05 15:35:37
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12970 12980 571 644 120 HUF 2026-11-05 15:38:19
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 208 35 505 090 HUF 2026-11-05 15:35:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG