3p
Több mint 2 százalékkal esett mind az észak-amerikai könnyűolaj (WTI), mind a Brent típusú nafta hordójának a jegyzése. Annak ellenére, hogy a kőolajat exportáló országok nemzetközi szervezete (OPEC) és szövetségesei ma 2020 márciusáig meghosszabbították a termeléscsökkentési megállapodást. Hogy erre mégis a közgazdasági logikával ellentétesen reagált a piac, azt elemzők azzal magyarázzák, hogy a befektetők aggódnak, a globális gazdaság lassulása kioltja a termeléscsökkentés hatását, s az árak emelkedéséhez további mérséklésre lenne szükség.

A tárgyalásokra azért volt szükség, mert az OPEC, valamint Oroszország által a napi olajtermelés 1,2 millió hordós csökkentéséről aláírt, ez év elején életbe lépett egyezmény határideje június végén lejárt. A Bécsben tartott megbeszéléseken először az OPEC országai döntöttek az alacsonyabb termelés fenntartásáról, azzal a céllal, hogy stabilizálják az olajpiacot és megtámogassák az árakat. Majd a szervezet döntését az OPEC-en kívüli nagy olajtermelők, köztük Oroszország is jóváhagyták. Eszerint további kilenc hónappal, 2020. március 31-éig meghosszabbodott az olajtermelés csökkentéséről szóló megállapodás.

Iparági szakértők biztosra vették a termeléscsökkentés meghosszabbítását, miután annak szombaton már megágyazott a két legnagyobb olajtermelő, Oroszország és Szaúd-Arábia egyezsége, amit ráadásul Irak és Irán is támogatott.

Az OPEC és szövetségesei biztosítják a világ kőolaj termelésének nagyjából felét. Először 2016 decemberében állapodtak meg arról, hogy 2017. január 1-jétől együttesen napi 1,8 millió hordóval fogják vissza a kitermelést fél éven keresztül a piaci egyensúly megteremtése és ezáltal a világpiaci árak erősítése céljából. Az egyezséget azóta többször meghosszabbították.

A keddi paktum ellenére a New York-i árupiacon (NYMEX) késő délutánig a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (1 hordó_159 liter) ára 1,5 dollárral, 57,59 dollárra ment le. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése pedig szeptemberi határidőre 1,3 dollárral, 63,76 dollárra csökkent.

Idehaza azonban a benzin tovább drágul. Nagykereskedelmi árát a Mol 5 forinttal emeli szerdán, a gázolajé nem változik - értesült az MTI hétfőn piaci forrásból. A benzin literenkénti átlagára így 385 forintra nő, a gázolajé 393 forint marad.

Oroszország egyébként pont kedden ismertette energiaiparának friss adatait. Ezek szerint olaj- és gázkondenzátum termelése 2,5 százalékkal, 277,86 millió tonnára, míg a gáztermelése 3,5 százalékkal, 377,47 milliárd köbméterre nőtt az idei első hat hónapban az előző év azonos időszakához képest. A napi átlagtermelés 11,25 millió hordó volt. Kőolajból az oroszok 122,12 millió tonnát exportáltak, ami éves összevetésben 5,5 százalékos növekedés.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40330 40200 40920 -0,10% 0 0 8 675 146 130 HUF 2026-06-09 17:08:18
MOL 3892 3892 3964 -1,12% 0 0 1 786 076 346 HUF 2026-06-09 17:05:21
MTELEKOM 2736 2654 2736 +3,25% 0 0 2 400 810 338 HUF 2026-06-09 17:06:01
RICHTER 11840 11840 12280 -2,47% 0 0 3 218 642 660 HUF 2026-06-09 17:07:40
OPUS 398 381 398 -0,75% 0 0 114 610 651 HUF 2026-06-09 17:13:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, mit csinált kedden a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:43
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz napja volt a Richternek és a Magyar Telekomnak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Olcsóbb lett az arany és az olaj, így ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:04
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Repkednek a mínuszok a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A vezető részvények vegyesen teljesítettek eddig a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Vége a kövér profitnak? Itt a sokkoló adat, ami földhöz vágta az aranyat, ezüstöt   
Czwick Dávid | 2026. június 9. 11:48
Gyakorlatilag napokra lebénította a legfényesebb fémek piacát az a makroadat, amely még a múlt héten érkezett az Egyesült Államokból. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez jó időre átírta a forgatókönyveket. De mi vár most a befektetőkre? Végleg temethetjük a kövér nyereségeket és az újabb rekordokat? A piacon látszólag ismét elszálltak a kamatvágási remények, az újabb szigorítástól tartva pedig szignifikáns zuhanás bontakozott ki a nemesfémek szinte mindegyikénél.
Részvény / Deviza / Áru Így indult a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:22
A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 07:26
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:35
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG