1p
Az első féléves teljesítményt bemutató tájékoztatón kiderült, hogy a Richter árbevétele hat hónap alatt 11 százalékkal csökkent, ez éves szinten akár 15-20 százalék is lehet.

Bogsch Erik vezérigazgató szerint euróban számolva 20 százaléknál is nagyobb lehet a visszaesés az első hat hónap 18,7 százalékos csökkenése után, amelyért a piacszabályozási intézkedések, továbbá a folyamatos árcsökkentések a felelősek. A cégvezető úgy vélte, hogy a válság egyetlen iparágat sem kímél és minden országban érződnek a költségvetési megszorítások az egészségügyben, a gyógyszertámogatásoknál, illetve az új gyógyszerek társadalombiztosítási befogadása sokkal lassabban, nehezebben megy.

Bogsch Erik elmondta, hogy a Richter első féléves növekedésének alapját a Független Államok Közösségének piacai és az Európai Unió adta. Az összes árbevételben a FÁK-országok dominálnak: Oroszország részesedése 31 százalék, a régió pedig az összes bevétel 44 százalékát adja. Ukrajnában az első hat hónapban kiugróan jó növekedést ért el a gyógyszergyár, dollárban több mint 26 százalékkal növelte árbevételét. Az egyéb tagköztársaságokban 17 százalékkal nőtt dollárban a bevétel.

Az EU9 régióban, vagyis az Unióhoz később csatlakozott országok közül Lengyelországban zlotyban számolva 17,6 százalékkal nőtt az árbevétel. Romániában is sikerült növekedést elérni a Richternek, lejben 4,7 százalékot, de itt a társadalombiztosító változatlanul jelentős késéssel fizet. Az amerikai piacon az első félévben 34 százalékos volt a forgalomcsökkenés, éves szinten pedig 40 százalékos zsugorodás várható.

A vezérigazgató sikernek nevezte a növekedés terén az Esmya nevű készítmény forgalmazásának elindulását egyes európai országokban. A gyógyszer bevezetésével, továbbá a nyugat-európai értékesítési hálózat bővítésével összefüggésben az értékesítési és marketing költségek jelentősen nőttek az első félévben és az árbevétel 28 százalékát tették ki.

A Richter idén az első félévben 166 milliárd forint árbevételt és 27,76 milliárd forint adózott nyereséget ért el. A bevétel 13,8 százalékkal, a profit 40,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az elemzői várakozásokat meghaladó számokról reggeli összeállításunkban olvashat >>

A Buda-Cash legutóbbi elemzése a Richter-papírokról megemlítette: a Cariprazine hatóanyagban és az Esmya méhmióma elleni szerben rejlő lehetőségeket egyelőre meglehetősen óvatosan árazza csak a piac. A Cariprazine eladások várható jelenértéke a korábbi összeállítás szerint – 2016-2025 közötti csúcs értékesítéssel, 750 millió dolláros éves forgalommal, 15%-os nyereségtartalommal és 13%-os diszkonttényezővel számolva - 7800 forintra tehető. Az elemzőcég a cég célárfolyamát júniusban 47000 forintra tette, hosszú távú ajánlásuk vétel volt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG