4p

Ha a kormányközeli magyar vállalatok részvényeinek árfolyamát nézzük, akkor vasárnap aligha bukik meg a most regnáló Orbán-kormány. A közvélekedés által NER-cégeknek tartott részvények esetében semmiféle óvatosság nem volt tapasztalható.

Mészáros Lőrinc cége szárnyalt pénteken

Orbán Viktor elmúlt 12 éves regnálása alatt a kormányzati megbízásokra építve óriási cégbirodalmak alakultak ki, a vállalatok egy része pedig a Budapesti Értéktőzsdén forog. Az médiában gyakran NER-cégeknek hívott társaságok közül kiemelkedik a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus, amelynek 2017-ben lett nagytulajdonosa a miniszterelnök barátja. A vállalat ezt követően óriási árfolyamemelkedést produkált, miközben sorra nyerte az állami megbízásokat. 2018 februárjában viszont megreccsent a kurzus, miután a fideszes fellegvárnak számító Hódmezővásárhely polgármesteri posztját Márki-Zay Péter nyerte el. Az ellenzéki győzelem a spekulánsokat arra intette, hogy a tavaszi országgyűlési választásokat akár el is bukhatja Orbán Viktor. Némi bizonytalanság még az négy évvel ezelőtt április 8-án megrendezett választás előtt is érezhető volt, ám miután újabb elsöprő győzelmet aratott a Fidesz, az árfolyam tovább tudott emelkedni.

A másik Mészáros Lőrinc-érdekeltség, a Konzum Nyrt. 2018 első felében hasonlóképpen mozgott, majd egy évvel később a két társaság egyesült. A tőkeemelések és az összeolvadás révén, továbbá a korábbi árfolyamemelkedésnek köszönhetően az Opus is a nagyobb piaci kapitalizációjú vállalatok egyike a hazai börzén. Ha esetleg vasárnap az ellenzék diadalmaskodna, akkor a multimilliárdos nevével fémjelzett vállalat a jövőben komoly megbízásoktól eshet el, legyen szó a korábban futószalagon érkező, néhány milliárdos építési projektekről, vagy az évtized egyik legnagyobb beruházásának számító Budapest-Belgrád vasútvonalról. Amennyiben kizárólag a piaci megbízásokra kellene támaszkodnia a társaságnak, ami az ellenzék győzelme esetén biztosra vehető, akkor a NER emblematikus alakjának vállalata komoly árfolyamesést szenvedhet el.

A Mészáros-birodalom ékköve az Opus, kormányváltás esetén sok megbízást veszthetne el. Forrás: BÉT
A Mészáros-birodalom ékköve az Opus, kormányváltás esetén sok megbízást veszthetne el. Forrás: BÉT

Úgy tűnik, ettől a tőzsdei befektetők nem tartanak, hiszen a háború okozta esést gyorsan kiheverte a vállalat. Miután pénteken 3,5 százalékkal ugrott meg a papír kurzusa, így a részvénypiac értékítélete alapján aligha számít bárki megrázkódtatásra.

A „kormány kedvenc IT-cége”

Az elmúlt másfél évben elképesztő tempóban növekvő és a balkán régióban is komoly piaci szerepet kivívó 4iG helyzete nagyon sokat változott. Csupán a véletlen műve, de amíg a járvány előtt a vállalat az állami megbízásoknak erősen kitett volt, azóta nagyon komolyan diverzifikálták a portfoliójukat. Persze ehhez kellett olyan hátszél is, amely valahogy másnak nem jött össze, hiszen az állam korábbi stratégiai vállalatával, az Antenna Hungáriával sikerült egyesülnie. Emellett több balkáni országban vásároltak telekom céget, így mára inkább csak újságírói fordulat a „kormány kedvenc IT-cége” elnevezés. Arról nem beszélve, hogy a közelmúltban véglegesítették a Rheinmetal német hadiipari óriáscég tulajdonszerzését, ami valószínűleg újabb megrendeléseket hoz majd.

A háború miatti visszaesést gyorsan kiheverte a 4iG részvénye. Forrás: BÉT
A háború miatti visszaesést gyorsan kiheverte a 4iG részvénye. Forrás: BÉT

Egy esetleges kormányváltás vélhetőleg több hazai projekt elvesztésével járna a számukra, ám pont a versenypiacokon való megjelenés, és a német nagyvállalat részvétele garanciát jelenthet arra, hogy ha vasárnap az ellenzék nyerne, a 4iG akkor se szenvedjen el komoly visszaesést. Más kérdés, hogy az április 1-jei tőzsdei mozgás nem ezt jelzi, a cég papírjai ugyanis pénteken emelkedéssel zártak.

A biztosítási piacon is nagyot erősödtek

Mészáros Lőrinc közvetett érdekeltségébe tartozik a CIG Pannónia Biztosító. A Magyarország leggazdagabb embere által felerészben tulajdonolt alkuszcég, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. tavaly októberben szerzett többségi részesedést a tőzsdén forgó vállalatban, miután egy évvel korábban már beszállt. Nehéz elvonatkoztatni Mészáros Lőrinc személyétől abból a szempontból is, hogy a CIG néhány hete egy közbeszerzést nyert, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt pályázati kiírásán diadalmaskodtak, amelynek egészségbiztosítási szolgáltatást a 2022. április 1. és 2023. március 31. között.

A NER-cégek közül a CIG Pannonia teljesített idén eddig a leggyengébben. Forrás: BÉT
A NER-cégek közül a CIG Pannonia teljesített idén eddig a leggyengébben. Forrás: BÉT

Ha a biztosító részvényárfolyamát nézzük, akkor leszögezhetjük, a CIG Pannónia papírjainak mozgása sem utal arra, hogy a befektetők kormányváltást várnának, hiszen pénteken annak árfolyama is közel 2 százalékkal nőtt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46360 45710 46390 +0,74% 46350 46370 2 053 772 100 HUF 2026-07-24 11:55:34
MOL 4450 4416 4464 +0,04% 4448 4450 1 194 486 324 HUF 2026-07-24 11:55:12
MTELEKOM 2670 2610 2674 +2,14% 2664 2670 251 519 690 HUF 2026-07-24 11:50:55
RICHTER 11680 11630 11820 +0,26% 11670 11680 605 564 990 HUF 2026-07-24 11:53:45
OPUS 365 358 365 +1,67% 360 365 7 232 341 HUF 2026-07-24 11:52:00
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt Elon Musk napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 06:23
Mindhárom irányadó New York-i tőzsdeindex gyengült, a Tesla pedig különösen nagyot zuhant csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Trump gátlástalanul becsomagolta, majd egy kövér árcédulával piacra is dobja hatalmi játszmáit
Czwick Dávid | 2026. július 23. 19:46
Donald Trump amerikai elnök még a másodperc törtrészét is méregdrágán méri. Saját médiavállalata ugyanis kitalálta, hogyan lehetne még több pénzt kisajtolni a regnáló elnök kedvencévé vált közösségi oldalból. Ezt a felületet eleve a kényszer szülte, miután sorozatos, kétes megnyilvánulásai után annak idején Trumpot és fiókját korlátozták az X-en, vagyis az akkori Twitteren. A mostani „fejlesztés” viszont nem egyszerűen egy új termék, hanem egy eddig példátlan lépés egy végtelenül aggasztó irányba, mely a klasszikus tőzsdei működést és a kisbefektetők profitábilitását is zárójelbe teheti, a morális vetületről nem is beszélve.
Részvény / Deviza / Áru Nem tett csodát a forint, ennyit ér az euró csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:24
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A dráguló olaj mentette meg a Mol napját
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:51
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 589,38 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel 144 176,03 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Aggasztó áttörés: megint 100 dollár felett az olajár
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 15:32
Megint vadul száguldanak az olajárak: ez áll a háttérben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Mol maradt talpon
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 5,09 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megállíthatatlan olajárak: nagyon közel a 100 dolláros szint
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,09 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt. A világpiaci kőolajárak megállíthatatlanul menetelnek a 100 dollár irányába, a forint pedig gyengül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG