7p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Újabb emelkedés van az európai tőzsdéken, miután a Fed tegnapi fellépését jól fogadták a piacok. Németország vezet, ahol az autóipar a sztár, de a bankrészvényeket is szépen vásárolják, a BUX is követi. Aki olt, növekszik, aki nem olt, nem növekszik – mondják a bölcsek. Folyik a kriptodeviza-adaptáció, egy sor másodvonalbeli érmét az egekbe küldött egy hír.

Az amerikai Fed a várakozásoknak megfelelően érintetlenül hagyta az irányadó kamatfolyosót (0,0-0,25 között), viszont jelentősen emelte a növekedésre és az inflációra vonatkozó várakozásait, 6,5 százalékra. Emögött főleg a múlt héten elfogadott 1,9 billió dolláros gazdaságsegítő becsült hatása áll. Ami a piacok számára legalább ilyen fontos, továbbra sem kell kamatemeléstől félniük. A megnyilatkozást alapvetően lazának ítélik meg.

Így tegnap új csúcsokra emelkedtek az amerikai indexek, igaz, csak szerény, 0,3-0,6 százalékos plusz lett a vége. Annak ellenére, hogy az amerikai kötvényhozamok is tovább nőttek valamelyest. Európában történelmi csúccsal startolt reggel a német DAX, 1,2 százalékkal ment fel eddig, miközben a francia CAC 0,2, a brit FTSE 100 0,1 százalékkal lemaradók. Ma a Távol-Keleten is egy százalék körüli emelkedés a jellemző.

Erős BUX, gyenge forint

Itthon a BUX index 1,2 százalékos plusza a németekhez igazodik, a Mol 1,8, az OTP 1,2, a Richter 1,1 százalékkal van feljebb. A forint gyenge, 367,70 az euró, változatlan a tegnap délelőttihez képest. A dollár a Fed-ülés után gyengült, de ma némileg megint erősödik. Ennek ellenére szép pluszban van a legtöbb árupiaci termék. Kivétel az olaj, amely enyhe mínuszban jár.

Árfolyam

Csúnya következményei lehetnek az AstraZeneca-felfüggesztésnek

Ma dönt az európai gyógyszerügyi hatóság az AstraZeneca oltóanyagának sorsáról. A cég részvényei enyhe pluszban várják a hírt. Kamatdöntő ülést tart ma a brit jegybank.

A németországi “Gazdasági Bölcsek” (Witschaftsweise) tudóscsoport tagjai csökkentették az idei német növekedésre szóló becslésüket, 3,7 százalékról 3,1-re. Ebben szerepe van annak, hogy az oltási program az országban lassult, elmarad a korábbi tervektől. Az AstraZeneca oltóanyagának felfüggesztése pedig újabb késedelmet okoz. “Aki olt, növekszik, aki nem olt, nem növekszik” – foglalja össze a Handelsblatt.com.

A Volkswagen elsőbbségi részvénye (Tradingview.com)
A Volkswagen elsőbbségi részvénye (Tradingview.com)

A Volkswagen a szupersztár

A tegnapi nap nagy nyertese az autóipar volt, a Volkswagen 11 százalékos ugrás után a legértékesebb német céggé lépett elő 135 milliárd euró kapitalizációval, megelőzve az SAP szoftvercéget (121 milliárd). A BMW sem panaszkodhatott, hat százalék feletti drágulással. Az okokról tegnap már írtunk, de nagy szerepe lehet benne, hogy mindkét gyártó az elektromos autózásban látja a jövőt. Egyre inkább a Tesla potenciális versenytársaiként tekintenek rájuk.

Ma ráadásul a Morgan Stanley is megemelte a VW célárát 215 euróról 250 euróra. A UBS pedig 300 euróra teszi a papír értékét, miközben azt jósolja, hogy a német gyár “elorozza majd a Tesla koronáját”.  Így a rali folytatódik. A Volkswagennek a DAX-indexekben is szereplő elsőbbségi részvénye mindössze pár nap alatt 27 százalékkal ugrott meg, 191 euró környékéről 243-ra. Év elejétől pedig már 58 százalék az áremelkedés. A részvény közeledik a 2015-ben, a dízelbotrány előtt elért rekordjához.

A Volkswagen elsőbbségi (naranccsal) és törzsrészvénye (Tradingview.com)
A Volkswagen elsőbbségi (naranccsal) és törzsrészvénye (Tradingview.com)

A ritkább törzsrészvény emelkedése még erőteljesebb. Ki hitte volna öt éve, a “dízelbotrány” kellős közepén. A Volkswagen 2008 körüli shortos-pánikja (short-squeeze) egyébként sok régi tőkepiaci szereplő számára emlékezetes, és tanulságul szolgált a mostani GameStop-őrületben is. A túlzott short-állomány akkor is nagy veszteségeket okozott a shortosoknak. Ám a részvények nem maradtak hosszú távon is túlértékeltek.

Imádják a bankszektort is

A svájci Credit Suisse két százalékkal emelkedik éves jelentésének közzététele után, de az egész európai bankszektort veszik az Investing.com szerint. Egy sor részvény 12 havi csúcsán van, bár ehhez érdemes hozzátenni, hogy egy éve volt a nagy koronavírus-zuhanás a tőzsdéken. A csúcson levő bankpapírok:

  • Banco BPM (BAMI)
  • Unicredit (CRDI)
  • Intesa (ISNPY)
  • BBVA (BBVA)
  • Caixabank (CABK)
  • Bankia (BKIA)
  • Societe Generale (SCGLY)

Bejelentésre készül az Apple?

A Bloomberg szerint az Apple be fogja jelenteni, hogy új IPadeket fog a piacra dobni áprilisban – írta a KBC Equitas.

Az új termék hivatalos bejelentésére, ahol szóba kerülhet az AirPods 3 és az iPad Pro frissítés érkezése, a hírek szerint március végén kerülhet sor. Az Apple egyelőre nem kommentálta a sajtóban megjelent híreket. Az Apple árfolyama a zárás utáni kereskedésben 0,1 százalékot nőtt. Ma piaczárás után a Fedex és a Nike teszi közzé a gyorsjelentését.

Gőzerővel folyik a “kriptodeviza-adaptáció”

Egyértelműen közvetlenül a Fed bejelentései után kezdett tegnap emelkedni a bitcoin és az egész kriptodeviza-piac. Az első számú kriptó ma délelőttig öt százalékkal, 58 400 dollárra ment fel, az ether is visszatért 1800 fölé. Pezseg a kriptodeviza-szektor, a főbb hírek:

  • A Visa hitelkártya-cég is beadta a derekát, és bitcoin-, valamint kriptodeviza-üzletágat indít.
  • A nagy amerikai bankok közül a Morgan Stanley elsőként kínál pénzesebb ügyfeleinek bitcoin-alapokat.
  • Az Elon Musk által létrehozott egyedi kriptodevizáért (NFT-ért) 69 millió dollárt is kínáltak, de a szerző visszavonta az eladási ajánlatát. (Ez egy rövid videó volt, benne egy dallal az NFT-kről.)
  • A Bank of America elemzője viszont alaposan leszedte a keresztvizet a bitcoinról, újra elővéve az ellenzők érveit, minthogy nem praktikus, túl volatilis és túlságosan rombolja a környezetet.
  • A Hong Kongban tőzsdén jegyzett Meitu tech-vállalkozás 50 millió dollárért vásárolt bitcoint és ethert. A cég főleg selfie-applikációjáról ismert.

Öt új kriptóalap, öt új száguldás

Az intézményi befektetőknek szóló, befektetésialap-szerű bitcoin-befektetési társaságáról ismert Grayscale új cégeket hoz létre öt kriptodevizára. Ezen érmék árfolyama villámgyorsan meg is ugrott tegnap, bőven felülteljesítve a piacot (zárójelben a 24 órás áremelkedés):

  1. Chainlink (LINK) (7 százalék)
  2. Filecoin (FIL) (25)
  3. Decentraland (MANA) (27)
  4. Basic Attention Token (BAT) (33)
  5. Livepeer (LPT) (262)

A Livepeer azért ugorhatott ekkorát, mert még ezután is csak a 219. helyen van a félmilliárd dolláros kapitalizáció alapján a kriptodevizák listájában (a Coinmarketcap szerint). A többi az első hatvanban is benne van, milliárd vagy tízmilliárd dolláros nagyságrendű értékeltséggel.

Buborékban a bitcoin (Pixabay.com)
Buborékban a bitcoin (Pixabay.com)

Mekkorát szól majd a Stripe?

A fizetési megoldásokkal foglalkozó Stripe az év legnagyobb részvénykibocsátása is lehet, 95-100 milliárd dollárra becsült összeggel. A vállalat értéke egy év alatt megháromszorozódott. A Financial Times azt taglalja, hogyan lett a startupból a Szilícium-völgy legértékesebb cége.

Még a Stripe társalapítója is elismerte, hogy semmi vonzó vagy izgalmas nincs abban a digitális fizetési technológiában, amelyre fókuszálnak. A fedezet alacsony, a piac nagyon kompetitív, erős a verseny – mondta John Collison. A Stripe egyik legfontosabb versenyelőnyének azonban a hatékonyságot tartják. Körülbelül 3000 alkalmazottja van, harmadával kevesebb, mint a Facebooké volt 2012-ben, amikor hasonló értékeléssel tőzsdére lépett. A Stripe mostanáig 2,4 milliárd dollár tőkét vont be, szemben az Uber 14 milliárd dolláros finanszírozásával annak 2019-es első nyilvános ajánlattétele előtt.

A céget a technológiai iparon kívül a legtöbb ember nem is ismerte eddig. A Stripe szoftvere megkönnyíti, hogy bármely webhely vagy internetes vállalkozás fizetéseket fogadjon, anélkül, hogy saját engedélyeket kellene szereznie, vagy szerződést kötnie különféle bankokkal és hitelkártya-üzemeltetőkkel. Az IPO-nak már saját weboldala is van.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43090 42890 43400 +1,01% 43070 43090 4 963 000 970 HUF 2026-11-05 11:45:24
MOL 4980 4974 5090 -2,35% 4980 4986 1 070 218 938 HUF 2026-11-05 11:45:20
MTELEKOM 2908 2872 2938 -0,41% 2904 2908 667 863 878 HUF 2026-11-05 11:42:04
RICHTER 12950 12850 12980 +0,39% 12940 12970 190 992 790 HUF 2026-11-05 11:39:56
OPUS 210 210 214 -2,33% 210 213 6 701 925 HUF 2026-11-05 11:38:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG