4p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,71 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel, 51 946,96 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a nemzetközi piacok mellett a BÉT-et is iránykeresés jellemezte, ezzel magyarázható, hogy a BUX-index 0,04 százalékos csökkenéssel zárt.

Alig változtak a mutatók, kicsi volt a forgalom (fotó: BÉT)
Alig változtak a mutatók, kicsi volt a forgalom (fotó: BÉT)

A nemzetközi piacokon a technológiai részvényeket vették, míg eladták az érték alapúakat, ez utóbbiak közé tartozik a magyar piacon az OTP és a Mol. Mindezek mellett az elemző szerint az olajtársaság részvényeinek árfolyamát a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) még zajló ülése és az olajár esése is befolyásolta.

A Mol változatlanul 2424 forinton állt, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,17 százalékkal 17 820 forintra csökkent, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,70 százalékkal 434 forintra nőtt, forgalma 167,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,11 százalékkal 8850 forintra esett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4147,64 ponton zárt szerdán, ez 3,58 pontos, 0,09 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Frankfurt kivételével indexemelkedéssel fejeződött be a kereskedés a vezető európai tőzsdéken szeptember első kereskedési napján. Az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 0,43 és 0,47 százalékkal zártak magasabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,74 százalékkal emelkedett. Az indexek elsősorban a némi csökkenéssel együtt is kedvező európai feldolgozóipari teljesítménymutatóknak, illetve vállalati eredménybeszámolóknak köszönhetően emelkedtek szerdán.

Londonban 0,43 százalékos emelkedést ért el az FTSE-100 index, a párizsi CAC-40 index 1,18 százalékkal emelkedett. A milánói és a madridi tőzsdék 0,66 és 1,65 százalékos indexemelkedéssel fejezték be a szerdai kereskedést. Madridban 2 százalékos indexemelkedés is volt napközben, ami június vége óta a legmagasabb szintre vitte fel az indexet. A milanói tőzsdeindex is megközelítette az augusztus közepén elért 13 éves csúcsot. A frankfurti DAX index 0,09 százalékkal csökkent szerdán.

Az olajár csökkent szerdán az amerikai olajtermék készletek növekedése hírére. Az elmúlt héten az amerikai üzemanyagkészlet 1,3 millió hordóval növekedett, miközben a piac 1,6 millió hordós csökkenést várt. Az európai piacok zárásakor a Brent nyersolaj ára hordónként 70,85 dolláron 1,09 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben, a WTI ára pedig 1,15 százalékkal csökkent 67,70 dollárra.

Az OPEC és a szervezeten kívül nagy olajtermelők informális szövetsége, az OPEC+ szerdán megállapodott a termelés növelésében az előzetes tervek szerinti ütemezésben. Eszerint az év végéig miden hónapban napi 400 ezer hordóval növelik a havi kitermelést. A bejelentés megfelelt a piaci várakozásoknak. Az eurót 0,37 százalékkal jegyzik erősebben 1,1851 dolláron, az arany spot ára 0,05 százalékkal csökkent unciánként 1812,57 dollárra.

Indexemelkedéssel nyitottak szerdán az amerikai tőzsdék az előző napi veszteséges zárás után. A DJIA-30 index 0,03 százalékos, az S&P-500 index 0,17 százalékos, a Nasdaq Composite index 0,31 százalékos erősödéssel kezdett. Az olajár pozitív és negatív tartományban ingadozott szerdán az OPEC+ találkozója előtt. A piac az OPEC és a szervezeten kívüli nagyobb olajtermelők tanácskozásától a kitermelési kvóta már korábban bejelentett ütem szerinti, napi 400 ezer hordós növelését várja minden hónapban decemberig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG