5p

Az európai tőzsdék felfelé tartanak, a BUX pedig stagnál, ami nem csoda, hiszen a két legnagyobb tőzsdei cégünk hamarosan közzéteszi eredményét. A forint is tartja magát, pedig az energia drágul. A bitcoin egyre újabb és újabb határokat szel át, pedig volt egy egy órás leállás is a rendszerben.

Az európai tőzsdék csütörtökön kisebb-nagyobb pluszban vannak, nagyjából fél százalék az átlagos indexjavulás, míg az USA határidős mutatói plusz nullában, épphogy csak emelkedni tudnak. A Federal Reserve elnöke, Jerome Powell ezen a napon is tart egy beszédet, egy másik Fed-vezető pedig viszonylag enyhe hangnemet ütött meg szerdán a kamatokkal kapcsolatban.

Kínában októberben defláció (árszínvonal-csökkenés) volt, ami nem jó jel a gazdaságra nézve, amelyet a kormányzat pedig élénkíteni próbál. Európában erős a gyorsjelentési kínálat, csütörtökön többek között az AstraZeneca, a Deutsche Telekom és a Merck szerepel az étlapon.

A BUX a délelőtt nagy részét szerény mínuszban töltötte, de mostanra nullába ment fel. Az OTP stagnált, a Mol is csak 0,1 százalékkal drágult, a Richter pedig esett is fél százalékkal. Gyorsjelentése után a Magyar Telekom 0,7 százalékkal ment fel. A forint is stabil, pont 379 az euró, miközben az olaj nagyjából egy, a földgáz három százalékkal emelkedik.

Árfolyam

Csúcsközelben a BUX index

A héten már közzétette gyorsjelentését a Richter és a Telekom, péntek reggel az OTP és a Mol következik. A BUX, ahogy az ábrán látható, nincs messze szeptember 11-én beállított történelmi rekordjától. Pénteken magyarországi inflációs adat is érkezik, ami a forintra, de a többi magyar eszköz árára is hatással lehet. 

A BUX index utóbbi pár éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A BUX index utóbbi pár éve. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A várakozásokat is felülmúlta a Telekom?

A nem túl alacsonyan lévő várakozásokat is felül tudta múlni a Telekom a szerda kora este közzétett gyorsjelentésével, így csütörtökön pozitív reakciók érkezhetnek a befektetők részéről – írta reggel a KBC Equitas.

Éves szinten sokat javultak a cég eredményei, ezzel együtt a marzsok is tovább tudtak emelkedni.

Ebben a mobilinternet, illetve a széles sávú internet iránti erős kereslet is szerepet kapott, de az inflációkövető díjkorrekció hatásai is közrejátszottak, ahogy az elemzők várták. (A részvény az utóbbi egy évben egyébként már több mint kétszeresére növelte az értékét.)

Árat emelni nem kell félnetek, jó lesz

Az Erste Befektetési Zrt. értékelése szerint viszont a Telekom harmadik negyedéves számai “nagyjából összhangban voltak a konszenzussal és az Erste várakozásaival is”.  “Bejött a díjemelés a Magyar Telekomnak” – tették hozzá. További elemzői várakozások, vélemények a hazai gyorsjelentés-szezonról:

Erős negyedévet várnak az OTP-től

Az előző időszakhoz képest a bankcsoport profitja ugyan alacsonyabb lehet, de így is kiemelkedő negyedévre lehet készülni – véli a KBC Equitas. Bár a hitelállomány bővülése alacsony lehetett és ebben is inkább az akvizíciók játszanak szerepet, a magas kamatkörnyezet hatásai a külföldi leánybankoknál pozitívan befolyásolhatták a bevételeket. A továbbra is stabil régiós hitelportfólió-minőségnek köszönhetően is magas profitot érhetett el a bankcsoport.

Az egyszeri tételek hatása mérsékeltebb lehetett, így a várható közel 300 milliárd forintos nyereség erős eredménynek ígérkezik.

Áremelkedés és leállás a Bitcoinnál

A bitcoin tovább menetel, az árfolyam átszelte a 36 ezer dolláros határt is, sőt már a következő ilyen szinthez közelít (36 800 körül van). Az ether az 1900 dolláros akadályt vette, ráadásul nagyon megnőtt a forgalma az utóbbi időben, így megugrottak a forgalmi díjai is. Emiatt “deflációssá vált”, erősebben csökken a forgalomban levő mennyiség, a díjak egy részét ugyanis egy ideje már “elégetik”, kivonják a forgalomból.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A Bitcoin-hálózatban ugyanakkor november 7-én volt egy jó órás leállás, amikor nem keletkeztek új blokkok a blokkláncon. Ez állítólag egy visszatérő technikai probléma és a túlterheltség eredménye, utoljára májusban, azelőtt 2021-ben kétszer is előfordult hasonló.

Amikor jobb kimaradni a bizniszből

A héten csődöt jelentő WeWork irodabérlő vállalkozás sosem jött rá, hogyan lehet pénzt keresni. Adam Neumann társalapító viszont igen – írta a Bloomberg. Neumann most hálás lehet, hogy 2019-ben kiszorult a cég vezetéséből a katasztrofális első tőzsdei bevezetési kísérletet követően.

Bár a kilépés megviselte a reputációját, a Bloomberg Billionaires Index szerint még mindig 1,7 milliárd dollárt ér a vagyona.

Jót jelentett a Disney

A Walt Disney Co. a negyedik negyedévben a vártnál jobb eredményt ért el, és közölte, hogy további kétmilliárd dolláros költségmegtakarításra törekszik.

A világ legnagyobb szórakoztatóipari vállalatának nyeresége részvényenként 82 centre emelkedett, ami felülmúlta a Bloomberg által összeállított elemzői becslések 69 centes átlagát. A bevétel 5,4 százalékkal 21,2 milliárd dollárra nőtt, szemben a 21,4 milliárd dolláros átlagos becsléssel.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46100 45520 46380 +3,02% 0 0 23 381 247 800 HUF 2026-07-21 17:14:07
MOL 4328 4184 4328 +2,46% 0 0 5 815 432 100 HUF 2026-07-21 17:09:22
MTELEKOM 2664 2622 2674 +1,06% 0 0 1 047 109 464 HUF 2026-07-21 17:07:17
RICHTER 11780 11780 11990 -1,26% 0 0 1 495 271 330 HUF 2026-07-21 17:05:02
OPUS 358 358 372 -3,50% 0 0 35 223 250 HUF 2026-07-21 17:08:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:25
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik? A forintot mintha satuba fogták volna
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:33
Nincs sok jó abban, ahogy az újabb keddi napon rajtolt a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak ezek az amerikai cégek a baljós árnyakra
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:02
A hétfői kereskedésben ennek a szektornak a képviselői minden rossz hírt le tudtak rázni magukról a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Szépen végigmasírozta a napot a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:15
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG