3p
December elején sokan várták a Santa Claus rally-nak nevezett jelenséget, a december eleje és karácsony közti tőzsdei emelkedést. Az a tény, hogy a bikapiac hatodik évében járunk, csak erősítette a várakozásokat.

Mikulás helyett orosz válság

A helyzet december elején még rózsásnak is tűnt. Az októberi méretes korrekciót, ami 2 éve a legnagyobb volt, a piacok gyorsan ledolgozták és máris felszaladtak a csúcsokra (normál esetben egy ekkora korrekciót lassabban emészt meg a piac). A szereplők meg is tették tétjeiket: tőzsdei körökben mindenki a Mikulás raliról beszélt.

És akkor jött a hidegzuhany. Rali helyett egy heves, méretes zuhanás következett. A rémült szereplők gyorsan okot is találtak hozzá: a zuhanó olajárak következményeként az orosz gazdaság mélyrepülését és a rubel árfolyamának összeomlását tették felelőssé. Csakhogy a dolog egy kicsit sántított: a mostani orosz helyzet önmagában alig hat a világgazdaságra, gyakorlatilag csak az Oroszországban és Ukrajnában érdekeltséggel rendelkező cégeket viseli meg.

Így aztán az indexek szintjén 7-8 százalékos esés után egyszer csak elfogytak az eladók, úgy Európában, mint Amerikában. Egy napig még egy kicsit hezitáltak, aztán gyorsan sutba dobták az orosz válságot, és vehemensen vásárolni kezdtek. Az indexek a karácsony előtti héten teljesen ledolgozták az előző napok veszteségeit. Immár másodszor történt meg rövid idő alatt, hogy a heves korrekciót a piac hihetetlenül rövid idő alatt semlegesítette.

Amerika nem alszik

Így érkezett el a karácsony, a piacok a csúcsok közelébe értek. Európa nagy része ilyenkor aztán visszavonul 3 napra karácsonyozni, a tőzsdék kihalnak. Nem úgy Amerikában. Ott 24-én is, 26-án is kereskednek. A karácsony egyetlen napra, 25-ére korlátozódik. És mi történt, míg mi itt pihentünk?

Az amerikaiak még egy óriási tűzijátékot rendeztek, indexeik, nemhogy megdöntötték a csúcsokat, de túl is szárnyalták azokat. A Nasdaq, 4800 pont feletti értékével immár közelíti a 14 éve kipukkadt dotcom lufi idején elért tetejét, ami akkor teljesen irreális értékeltségek mellett valósult meg, míg most sokkal kiegyensúlyozottabb a részvények teljesítménye.

A rali ráadásul széles körű volt: az idei év nagy részében gyengélkedő kis kapitalizációjú részvények is megtáltosodtak. A belőlük álló Russel 2000 indexnek is sikerült csúcsra érnie. Ezúttal, pár havi gyengélkedés után, az elmúlt egy-két év kedvencei és az idei új kibocsátások is magukhoz tértek (Tesla, GoPro, 3D), a legfrissebb papír, a Virgin America pedig egyenesen kilőtt.

Miért az öröm?

A folyamat mögött több tényező is állhat. Az egyik, hogy a heves korrekciók még koraiak voltak, a piac még nem érett meg a medve-üzemmódra. Nem kizárható, hogy az esést látva a shortosok fellelkesültek, medvének nézték a bikát, és pozícióikat megnövelték, várván az összeomlást. Aztán hirtelen pánikszerűen menekültek: legalábbis az esés gyors ledolgozása erre utal. Másrészt nem fogyott még ki a piacot éltető pénz sem: Európa és Japán még most pumpál újabb pénzeket a piacra, Amerika pedig bár tervezi, de még nem kezdte meg a kamatemelést.

És végül: a vastagon nyereséges évet az alapkezelők nem szívesen hagyták volna elúszni. Már zsebükben érezték a bónuszokat, és nem tűrhették, hogy azokat az év utolsó hónapja visszavegye tőlük. Nekifogtak a window dressing-nek: az eleve jobb állapotú részvények árfolyamán, nem túl nagy tételekkel, szépeket lehetett húzni az alacsony ünnepi forgalomban. Nem valószínű, hogy az év hátralevő két és fél tőzsdenapja elrontaná az örömüket.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG