<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p

Jellemző, hogy komolyabb forintgyengülés esetén pánikszerűen vesznek a magyarok eurót. Pedig az jár jól, aki akkor vált, amikor kevesebbet kell fizetni a közös valutáért.

Az elmúlt időszakban érdemi forinterősödést láthattunk, a múlt hét végén 385 alatt is járt az euró a magyar fizetőeszközzel szemben. Igaz azt követően megtört a lendület és hétfőn már 390 körül volt a keresztárfolyam. Ebben a helyzetben reálisan merül fel, hogy érdemes-e most eurót venni? A lehetséges fogatókönyveket az mfor.hu elemezte.

Árfolyamok és grafikonok

Az utóbbi napokban a nagy jegybankok, így az amerikai Fed, az Európai Központi Bank és az angol Bank of England is kamatdöntő ülést tartott. Ezeken a várakozásoknak megfelelően kamatot emeltek, ám ennél fontosabb volt, hogy a korábbi héja magatartást (ami alatt a közgazdászok a határozott kamatemelés és pénzkínálat szűkítést értik) felváltotta egy megengedőbb galamb álláspont. Jellemzően úgy vélekedtek a jegybankárok, hogy amennyiben az infláció további lassulását látják, akkor visszafogják a kamatemeléseket, sőt akár valamikor még kamatcsökkentés is lehet. Erre reagálva a múlt szerdán és csütörtökön komolyabb dollárgyengülést láttunk, ami általában segít a feltörekvő devizáknak, így a forint is erősödött. Pénteken viszont kedvező amerikai munkaerőpiac adatokat publikáltak, ami dollárerősödéssel és forintgyengüléssel járt.

A forint a mostani helyzetét annak is köszönheti, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kialakított egy duális kamatrendszert, a jegybanki alapkamat mellett ugyanis a bankok a náluk lévő összességében akár ezer milliárdokra is rúgó likvid eszközöket jegybanki betétbe köthetik le, amelyek kamata 18 százalék. Így a szakértők szerint az alapkamattal szemben ezt érdemes irányadó kamatnak tekinteni jelenleg. Ráadásul az egynapos és egy hetes betétek mellett a jegybank alelnöke, Virág Barnabás a Monetáris Tanács legutóbbi ülését követően azt jelezte, hogy diszkontkötvény és a hosszú futamidejű betéti eszköz rendszeres alkalmazásáról is határoztak. Így az MNB február 1-től heti rendszerességgel tart diszkontkötvény-aukciókat, ráadásul a már korábban elindított egy hónapos, hosszú lejáratú betéti tendereket szintén folytatja.

Az MNB alelnöke azt is hangsúlyozta, hogy a Monetáris Tanács továbbra is változatlanul tartja a monetáris kondíciókat. A jegybank kitart a türelmes kamatpolitika mellett. Ezzel a befektetőknek azt üzente, hogy egy ideig megmarad a forint kamatelőnye. Amennyiben viszont az infláció Magyarországon is erőteljesebben csökken, úgy az kamatvágásokkal jár majd. A szakértők szerint márciusban indulhat el a kamatcsökkentés, és az ősz elején érhet össze az irányadó- és az alapkamat. Ezt követően pedig a jegybank tovább vághatja a kamatokat, ahogy csökken az infláció, így az év végére akár 10 százalékos is lehet az alapkamat. Ha pedig eltűnik a mostani kamatelőny az azzal járhat, hogy a befektetők elkezdik a profitot realizálni, megfordítva az eddigi forinterősödést, így ismét könnyen nyomás alá kerülhet a magyar fizetőeszköz, ami gyorsan ismét 400 feletti euróárfolyamot hozhat.

Így a következő időszakban, amíg a magas magyar kamatok élnek és a befektetők tetőző EKB és Fed kamatot várnak, stabil maradhat a forint, vagy akár még erősödhet is. Aki tehát eurót szeretne venni, annak érdemes ezt az időszakot kihasználni.

A teljes cikk itt érhető el

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 9916 9824 10005 +1,18% 0 0 2 518 654 804 HUF 2023-03-29 17:13:56
MOL 2554 2550 2588 +0,47% 0 0 947 852 854 HUF 2023-03-29 17:05:43
MTELEKOM 396 389 396 +0,76% 0 0 31 390 215 HUF 2023-03-29 17:05:02
RICHTER 7460 7435 7510 -0,27% 0 0 1 979 017 895 HUF 2023-03-29 17:05:09
OPUS 118 118 120 -0,84% 0 0 11 060 593 HUF 2023-03-29 17:07:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

Részvény / Deviza / Áru 380 forint alatt az euró, hosszú, forró nyárra készülnek a sörgyártók?
Eidenpenz József | 2023. március 29. 12:27
Jó a hangulat a nemzetközi tőzsdéken, egy százalék körüli mértékben emelkednek az indexek, de a magyar BUX-nak csak ennek felét sikerült hoznia. A húzópapír a Mol és az OTP, a tegnapi erős szinten maradt a forint, közel a 380 forintos határhoz. Az elektromos autók árszintje közelít a benzinesekéhez, a kínai gyártók pedig igencsak szorongatják a Teslát.
Részvény / Deviza / Áru A forint is dideregve ébredt ma
Privátbankár.hu | 2023. március 29. 06:57
Többet kell forintban fizetni a főbb devizákért.
Részvény / Deviza / Áru Megizmosodott estére a forint
Privátbankár.hu | 2023. március 28. 18:53
Erősödött a forint kedden kora estére a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Megvan az oka, miért volt jó napja a Molnak
Privátbankár.hu | 2023. március 28. 18:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,13 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 42 119,85 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Felminősítették a Molt, nyugodtan várja a forint a kamatdöntést
Eidenpenz József | 2023. március 28. 12:20
Az európai tőzsdék mérsékelten optimisták és óvatosak, a bankválság csitulni látszik, de előkerültek az inflációs és növekedési félelmek. A BUX-ot a Mol húzza, amelyet felminősített az egyik brókercég. Nagyot ugrott tegnap az olaj, a befektetők nem szeretik az unortodox utat.
Részvény / Deviza / Áru A pénzváltók nyertek a mai deviza-hullámvasúton
Privátbankár.hu | 2023. március 27. 19:20
Gyengült kissé a forint hétfőn az előző heti nagy erősödést követően a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Kiszámíthatatlan, mit hoz az új magyar eurós államkötvény
Privátbankár.hu | 2023. március 27. 18:08
Bőven lenne rá ok, hogy elszálljon az arany ára, tartósan meghaladja a 2000 dolláros szintet.
Részvény / Deviza / Áru Újra tízezer felett az OTP, simán duplázódhatnak még a gázárak
Eidenpenz József | 2023. március 27. 12:26
Szép pluszban kezdtek a tőzsdeindexek, a bankválsággal kapcsolatban némi optimizmus fedezhető fel a híradásokban. Itthon az OTP a húzó papír, a forint stabilan tartja magát. Szinte sohasem voltak ilyen olcsók a magyar részvények. Baj van a bankokkal, vagy nincs baj a bankokkal?
Részvény / Deviza / Áru Megint mutatott a forint egy meglepőt
Privátbankár.hu | 2023. március 27. 06:33
Annak ellenére, hogy az uniós források egy jottányit sem jöttek közelebb, a hazai fizetőeszköz erősödik.
Részvény / Deviza / Áru Öt nyomós érv az arany mellett
Eidenpenz József | 2023. március 26. 11:34
Az arany a 2000 dollárt ostromolja – de miért is nem a 3000-et? Több érv is szól most mellette, az infláció, a kamatok, a gazdasági bizonytalanság, a bankválság oldaláról. De egyes országok beinduló fejlődése is pótlólagos keresletet teremthet.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG