Donald Trump amerikai elnök két hete csapást mért a közel-keleti rendre, amikor közvetlen katonai támadást hajtott végre a dúsított uránt előállító iráni nukleáris létesítményekre. Bár a közvetlen eredmény tűzszünet lett Izrael és Irán között, a csapás stratégiai és etikai következményei sokkal nyugtalanítóbbak, mint amilyennek elsőre tűnnek.
Az amerikai csapást követően Irán csak minimális megtorló támadásokat indított, mielőtt beleegyezett volna egy olyan tűzszünetbe, amely majdnem megadásnak felel meg. Izrael is elfogadta az ellenségeskedések leállítását.
Súlyos feszültségek a színfalak mögött
A felszínen úgy tűnhet, hogy az amerikai hatalom szünetet kényszerített ki a konfliktusban. De e csend mögött valójában vihar tombol: Iránban egyre nő a düh és a megaláztatás érzése – különösen a forradalmi gárda fiatal tisztjei körében –, akik ezt az eseménysort nem igazságosnak, hanem a nyugati agressziónak való nyilvános behódolásnak tekinthetik.
A veteránok – mint az Izrael által megölt tábornokok közül sokan – átélték az 1980-as évek véres iráni-iraki háborúját, és védekezőbbnek számítanak/számítottak. A fiatalabb káderek viszont – akik az iráni dominancia idején nőttek fel, amikor Teherán és milíciái háborút vívtak Szíriában és Irakban – nyilvánvalóan keményebb megközelítést követelnek. A fiatal feltörekvők közül sokan nacionalistábbak is.
Fotó: Depositphotos
A fatva és New York
Az Irán és az Egyesült Államok közötti diplomáciai enyhülés amúgy is csekély kilátásai tovább romlottak, miután Irán legfelsőbb klerikális intézménye a napokban Donald Trump elnök halálát követelő vallási határozatokat („fatva”) adott ki. A parancsot az Iszlám Köztársaság állami médiája, így az ISNA, a forradalmi gárdához (IRGC) köthető Fars News, valamint a Tehran Times is közzétette. Korábban Salman Rushdie mellett több nyugati filmes, író és karikaturista (például a svéd Lars Vilks) ellen adtak ki fatvákat, amelyek érvényesek mindaddig, amíg a célpont életben van.
Ez a hangulat felvet egy borzongató történelmi párhuzamot: a 2001. szeptember 11-ei („9/11”) támadásokat.
Akkoriban sok amerikai megmagyarázhatatlan gonoszságnak tekintette a támadásokat. A későbbi elemzések azonban rávilágítottak arra is, hogy az ilyen szélsőségesség egyik oka az USA évtizedeken át tartó egyoldalú és gyakran erőszakos közel-keleti beavatkozása.
Az arab világ, vagy az iszlám nemzetek fiataljai, akik azokban az években radikalizálódtak, az Egyesült Államokat nem a szabadság jelzőfényének, hanem a szuverenitásukat eltipró, arrogáns szuperhatalomnak tekintették. Most joggal lehet attól tartani, hogy Trump legutóbbi csapása egy újabb 9/11-hez hasonló ellencsapás magvait vetheti el – ezúttal egy másik, dühvel és dacossággal teli generáció részéről.
Kit érdekel a nemzetközi jog?
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem hagyta jóvá a katonai csapást, és az Egyesült Államok szövetségesei között sem volt konszenzus. Nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy Irán olyan közvetlen fenyegetést jelentett volna, amely szükségessé tette volna az USA megelőző csapását.
Röviden, az akció megsértette a nemzetközi jog alapvető elveit – konkrétan az egyoldalú erőszak alkalmazásának tilalmát a Biztonsági Tanács felhatalmazása vagy az önvédelem egyértelmű esete nélkül. A riasztó pont az, hogy az Egyesült Államok felelős az egyoldalú erőszak alkalmazásának tilalmára vonatkozó szabály védelméért.
Még aggasztóbb az a tény, hogy úgy tűnt, Trump csapása igazodik Izrael Iránnal szembeni agresszív hozzáállásához. Az elmúlt hónapokban Izrael több támadást hajtott végre iráni célpontok ellen, az iráni atomprogrammal kapcsolatos aggodalmakra hivatkozva.
Izraeli szempontból valóban van okunk aggódni a programok miatt. Azonban ezek a kétségek semmilyen formában nem indokolhatják a megelőző csapást. Most, hogy az Egyesült Államok Izraellel együtt – vagy talán Izrael nevében – cselekedett, veszélyeztette a hagyományos képét, mint objektív közvetítő a térségben. Ehelyett a konfliktus közvetlen résztvevőjeként tüntette fel magát, elmosva a diplomácia és a hadviselés közötti határt.
Trump elindította a lavinát
Ez nem volt elszigetelt esemény. Trump első elnöksége alatt kilépett a Közös Átfogó Cselekvési Tervből, más néven az iráni atomalkuból (JCPOA). Ezzel aláásta a többoldalú diplomáciát, gyengítette az Egyesült Államok ENSZ-szel szembeni kötelezettségvállalásait, és az „Amerika Mindenekelőtt” doktrínát hirdette, akár a globális stabilitás árán is. Ez a mostani bunkerromboló csapás ugyanennek az egyoldalú világnézetnek a folytatása – amely a katonai erőt tekinti a diplomácia egyetlen valódi eszközének.
A történelem azonban azt mutatja, hogy a túlerő alkalmazása nem vet véget a konfliktusnak, hanem gyakran mocsárba vezeti a feleket. Iránban Trump csapása felbátorítja a keményvonalasokat, marginalizálja a mérsékelteket, és tovább ösztönzi az atomfegyverek megszerzését a jövőbeli támadások elleni elrettentő eszközként. Ironikus módon az Egyesült Államok által megakadályozni kívánt kimenetel az akciói által felgyorsulhat. Az Atomsorompó-szerződést (NPT) aláíró, atomfegyver kifejlesztésére még váró állam elleni támadás egy aláíró és egy nem aláíró atomhatalom részéről gyakorlatilag garantálja, hogy Teherán valamikor a közeljövőben atomfegyverrel fog rendelkezni. Bizony baljós előjel, hogy Maszúd Peszkijan iráni elnök tegnap bejelentette országa együttműködésének felfüggesztését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ).
Merényletek jöhetnek
Eközben a globális következmények gyorsan bontakoznak ki, különösen az elhúzódó gázai vérengzéssel a háttérben. A muszlim világban az Egyesült Államokat ismét erőszakos és igazságtalan szuperhatalomnak állítják be. Az online platformok, közösségi fórumok és földalatti hálózatok tele vannak olyan képekkel és retorikával, amelyek az USA-t zsarnokként állítják be. A régió fiataljai számára, különösen azoknak, akiknek szerény gazdasági perspektívájuk van, az ilyen narratívák a radikalizálódás termékeny talajává válnak.
A kockázat valós. Egy újabb 9/11 nem biztos, hogy olyan lesz, mint az előző. Lehet, hogy új formákat ölthet – kibertámadások, szabotázs, magányos farkas incidensek formájában –, de az érzelmi logika ugyanaz lesz: megtorlás a vélt igazságtalanságért. És ezt ismét az egyszerű civilek – amerikaiak, irániak, izraeliek és mások – fogják elszenvedni.
A német szövetségi ügyészség kedden letartóztatott egy dán állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy Iránnak kémkedett. Guido Steinberg iszlámkutató feltételezi, hogy támadásokat készítettek elő zsidó polgárok ellen. Nos, joggal feltételezhetjük azt, hogy a hasonló incidensek a jövőben meg fognak szaporodni.
Körültekintő vezetés? 
