3p
Az Apple után most a Samsung is csalódást keltő negyedévest eredményt közölt. Ugyanakkor továbbra is ők a piacvezetők a telefonok és táblagépek piacán, talán csak nem számoltak azzal az elemzők, hogy amikor mindenkinek van már egy okostelefonja, akkor kevesebbet lehet eladni, mint addig.

Mindenki vett már

A Samsung negyedéves eredménye 40 százalékkal lett alacsonyabb, mint amit az elemzők vártak. A cég, akárcsak az Apple, a gazdasági felfordulást nevezte meg okként. Ezen elvileg ők is az olajáresést, és ebből adódóan az olajtermelő országok lakosainak keresletcsökkenését értették.

Ez ugyanakkor elég gyenge lábakon álló magyarázat, hisz az már rég rossz, ha ilyen világcégek egy-két olajországtól függenek. Inkább arról lehet szó, hogy az internetezésre alkalmas telefon, rosszul hangzó magyar fordítással okostelefon, viszonylag új találmány, ami rendkívül népszerű lett. Kevesebb, mint 10 év alatt a fél emberiség vett belőle egyet, sokan le is cserélték újabbra.

Ez az ütem azonban logikusan nem folytatódhat a végtelenségig. Amikor az első nagy vételi hullám lezajlik, akkor jóval lassabb és kiegyensúlyozottabb piac következik. Ezen legfeljebb az változtathatna, ha a gyártók nagyot csökkentenének az árakon, és így a fogyasztók hajlandók lennének idő előtt lecserélni készülékeiket, de ez még nagyobbat csökkentene a profiton. Különösen az Apple esetében, amely azáltal nőtt a világ legnagyobb cégévé, hogy egy igen drága termékből tud eladni nagyon sokat.

Kína és az olaj

Az extrém körülmények tehát, amelyekre hivatkoznak, nem igazán állnak fenn. Az, hogy Kína 35 év után nem tud már továbbra is 10 százalékkal növekedni, az teljesen racionális gazdasági folyamat, ráadásul Kína esetében a helyi gyártók is konkurenciát jelenthetnek. Ami az olajországokat illeti: az oroszok már mind vettek egy telefont, sokan táblagépet is, úgyis lassulna a piac, Brazília 200 milliós lakosságának nagy része pedig még mindig olyan szegény, hogy ott nagy növekedés mellett is eltelne pár év, mire komoly piacként lehetne rá tekinteni.

Fejőstehén

Ezek alapján maguk a cégek is gyenge évet várnak 2106-ra, teljesen reálisan. Nekik is, mint minden éretté váló cégnek meg kell barátkoznia azzal, hogy ilyen, amikor a gyors növekedésű szakaszból a fejőstehén szakaszba megy át egy cég vagy akár egy egész iparág. Ezzel együtt kiváló cégekről van szó, csak túl nagy optimizmus volt az elemzők és a befektetők részéről, szinte végtelen további növekedést áraztak a részvényekbe, noha lehetett tudni, hogy a fák ezúttal sem nőnek az égig.

Az okostelefon-eladások 6 százalékkal nőttek 2015 utolsó negyedévében, ami az eszköz történetében a legkisebb érték, de ha jól belegondolunk, még mindig szép, hisz mégis csak növekedés. Ha telítődik a piac, óhatatlanul jön a stagnálás. A Samsung 97 millió okostelefont és 9 millió táblagépet adott el a negyedévben, és 2,7 milliárd dolláros nettó eredményt ért el. Nagy baj azért nincs, hisz a cég majdnem ugyanekkora összegű sajátrészvény vásárlást tervez a közeljövőben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42620 42620 43400 -0,09% 42600 42620 9 233 032 790 HUF 2026-11-05 15:47:37
MOL 4980 4954 5090 -2,35% 4974 4980 3 872 779 222 HUF 2026-11-05 15:47:24
MTELEKOM 2878 2870 2938 -1,44% 2870 2878 874 089 642 HUF 2026-11-05 15:47:37
RICHTER 12940 12850 13000 +0,31% 12940 12950 613 496 760 HUF 2026-11-05 15:44:41
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 37 846 822 HUF 2026-11-05 15:46:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG