4p

Az amerikai tőzsdék ma újra nyitva lesznek, de sok jó nem várható. Több kedvezőtlen adat miatt lehet aggódni. A forint folytatja a gyengülést.

Kedden ünnep miatt zárva tartottak az amerikai tőzsdék, ám ez az előjelek alapján nem hoz varázsütésre fellendülést. A vezető ázsiai tőzsdéken visszaesést láthattunk, Japánban kisebb, 0,25 százalékos gyengülés volt, Kínában 1, a hongkongi tőzsdén pedig 1,6 százalékos.

Meglehetősen visszafogottan indult a nap a nagy európai piacokon is, hiszen a frankfurti, a párizsi és a londoni tőzsde indexe is fél százalék körüli eséssel kezdett. A magyar piac felülteljesítőnek számít, hiszen másfél óra kereskedést követően szerény, 0,2 százalékos pluszban állt a BUX. 100 pontos emelkedéssel 50 300 körül mozgott az irányadó magyar tőzsdeindex. Ez elsősorban a Mol erősödésének köszönhető, az olajpapír 0,9 százalékkal emelkedett 3030 forintra. Pluszban kezdett a Richter is, 8350 forint körül forgott, ez fél százalékos pluszt jelent. Visszaesett ugyanakkor az OTP, amely ismét a 12 000 forintos szint alá csúszott. Az Opus és a Magyar Telekom stagnált, a 4iG fél százalékkal gyengült. Komolyabb elmozdulás egyébként a kisebb papírokban sem volt szerda délelőtt.

Árfolyam

Gyenge kínai adat miatt aggódnak

Az európai részvénypiacokon a befektetők a kínai gazdasági fellendülés megtorpanására utaló további jelek miatt aggódtak. A szolgáltatóipar is egyre gyengébb formát mutat Kínában, így júniusban tovább lassult a növekedési ütem, a Caixin szolgáltatóipari PMI index 53,9 pontra csúszott vissza. Májusban még 57,1 ponton állt a mutató, továbbá az elemzői várakozások 56,2 pontos eredményt jósoltak, így jócskán elmaradt a várakozásoktól a ma hajnalban közzétett PMI adat.

Tetézte a bajokat, hogy az eurózóna és annak legnagyobb gazdaságinak végleges júniusi szolgáltatási és összetett beszerzési menedzserindex adatai (PMI) az előzetes számoknál gyengébben alakultak. A szolgáltatószektor ugyan továbbra is növekedést jelez előre, ám a termelői számok gazdasági stagnálásra utalnak. Ráadásul van egy olyan csavar is a történetben, hogy az energiaárak visszaesését követően Európa-szerte a dráguló szolgáltatások miatt relatív magas még mindig az infláció, ha pedig ez a szektor erős teljesítményt mutat, az könnyen azzal járhat, hogy tovább emelkednek az árak. Ebben az esetben pedig a kamatemelések folytatódhatnak, a magasabb kamatkörnyezet viszont recessziót idézhet elő. Ördögi körnek tűnik mindez, így nem csoda, hogy a befektetők óvatosak.

Tovább esik a forint. Fotó: Depositphotos
Tovább esik a forint. Fotó: Depositphotos

A befektetőket az is aggasztja, hogy milyen hatással járhat az USA és Kína közötti gazdasági küzdelem újabb fejezete. Az Egyesült Államok ugyanis a legfejlettebb félvezetők kínai exportját betiltotta, amire válaszul Peking kulcsfontosságú chipgyártó anyagok USA-ba irányuló exportjának a korlátozását rendelte el. Ez nem csak a technológiai szektor számára jelenthet problémát, hanem jelzésértékű is, hogy a világ két legnagyobb gazdasága között ismét kiéleződhet a kereskedelmi konfliktus.

A Fed jegyzőkönyve is a fókuszba kerülhet

Szerdán késő délelőtt publikálják az euróövezet májusi termelői árindexének alakulását, amely a várakozások szerint az inflációs nyomás enyhülését mutatja majd. Ugyanakkor, ahogy fent hangsúlyoztuk, az utóbbi időben a szolgáltatások váltak inflációs szempontból a fő veszélyforrássá, így a termelői árindex alakulása negatív meglepetés esetén lehet komoly hatással.

A befektetők figyelme este a Federal Reserve júniusi ülésének jegyzőkönyvére irányulhat. A legutóbbi ülés ugyan a szigorítás szüneteltetését eredményezte, miközben két további kamatemelést helyeztek kilátásba. A részletek azonban ezúttal fontosak lehetnek.

Tovább esik a forint

A keddi gyengülés után szerda délelőtt is esett a forint árfolyama, az euró ellenében 378 feletti keresztárfolyamot is láthattunk. Nem segíti a magyar fizetőeszközt, hogy nyomasztó költségvetési hiány alakult ki az év elején, amely várhatóan nem átgondolt stratégia végrehajtására, hanem kapkodásra készteti majd a magyar kormányt. A fokozatos kamatcsökkentés a jegybank felől azért teret ad a forintgyengülésnek, így az idei évet jellemző csökkenő trend is megfordulhat, igaz a 400-as szint még mindig biztonságos távolságban van.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG