4p
A német részvénypiacot a Volkswagen botránya is nyomasztotta, az amerikai cégeket a nyersanyagárak esése. A dollár erősödött, az euró gyengült, a forint is gyengébb lett. Úgy látszik, hogy holnaptól új forintgyengítő hatásokkal kell számolni.
(Fotó: Eidenpenz József)

Szinte csak egy dolog emelkedett meredeken a részvénypiacokon, a volatilitást jelző VIX index, az árfolyamok erősen lefelé tartottak. A német DAX index vitte Európában a prímet, négy százalékos eséssel, nem is csoda, hiszen a Volkswagen cégre csúnyán rápirítottak a USA-ban a téves fogyasztási adatok miatt.

Lehet, hogy nem áll meg az USA-ban a botrány, már az ausztrálok is kellemetlen kérdéseket kezdenek feltenni. De a többi nyugat-európai index is három százalék körüli mértékben esett, ami elég soknak számít egy nap alatt, ritkán van ilyesmi.

Még a Richter is lejtőre került

Budapesten a BUX index 2,5 százalékos esése még egészen tűrhető volt, az OTP viszont 4,2 százalékkal zuhant, egész nap folyamatosan lefelé tartott. A Mol is belehúzott a végén, két százalékos esést hozott össze. A Richteren a múlt heti örömteli bejelentés sem segített, az is eredmény, hogy csak 1,4 százalékkal esett. A Telekom 1,6 százalékos süllyedést szenvedett el.

További árfolyamok>>>>>

Az amerikai tőzsdék is mínuszban nyitottak, 1,5-2,0 százalék közötti volt az esés fél hat körül. Az Investing.com ezt főleg a nyersanyag-kitermelő cégek áresésével magyarázza. A kamatemelés körüli bizonytalanságot is előveszik, de hát az hosszú hónapok óta bizonytalan tényező.

Erősebb a dollár és a frank

A dollár mindenesetre eléggé lendületesen erősödött az euróhoz képest, a svájci frank is erősebb lett, a forint meg kissé gyengébb. Nagyot esett a kőolaj, kisebbet az arany és az ezüst is.

Az Erste Befektetési Zrt. hírlevele szerint holnaptól új világ jön a forintpiacon. A 2 hetes betét helyett ugyanis a 3 hónapos betét lesz a fő instrumentum a központi banknál, miközben az ÁKK szűkíti a 3 és 12 hónapos diszkontkincstárjegyek kibocsátását.

Még tovább süllyedhetnek a hozamok

A bankok így mehetnek az overnight betétbe, vagy vehetnek hosszú kötvényt, amit elswapolhatnak az MNB-vel. A három hónapos hozam (0,33 százalék) már az egynapos betét (0,35 százalék) hozama alatt van, és ez a kínálat szűkítésével még lejjebb kerülhet. Ugyanis vannak olyan piaci szereplők, amelyek az MNB betéti instrumentumaihoz nem férnek hozzá, így kénytelenek rövid állampapírokat venni vagy bankba tenni a pénzt. Így még lejjebb kerülhetnek a rövid hozamok.

További árfolyamok>>>>>

A hozamfelárunk soha nem látott szintre, 70 bázispont környékére csökkent a német a hozamok felett. Ez pedig forintgyengítő hatású tényező. A külföldiek kezén még mindig 4200 milliárd forint értékben van magyar állampapír. (Egy másik hasonló véleményről itt írtunk.)

Shortoljunk amerikai részvényeket

Még messze van a válságos időkben mért 2200 milliárd forintnyi értéktől. Vagyis még van olyan pénz, amit ki lehet szorítani az országból, és az euró vásárlásaival gyengítheti a forintot – írja a brókercég.

A KBC Equitas szerint a shortolást érdemes megfontolni az amerikai részvénypiacon. Hiába halasztotta el a kamatemelését a Fed, a részvénypiacok ebből már nem tudtak erőt meríteni a korábbi csúcsok eléréséhez. A feltörekvő piaci lassulás és a profitkilátásokban mutatkozó kockázatok mellett az amerikai részvénypiac értékeltsége magasnak tűnik – írják.

A Mol magához térhet

Emiatt összpiaci szinten az eladási lehetőségeket érdemes keresni. „A technikai kép alapján most van arra lehetőség, hogy akár kedvező hozam-kockázat arány mellett vehessünk fel pozíciót short oldalon” – mondja a brókercég.

A Volkswagen vásárlását túl kockázatosnak tartják, a Molnál viszont a cég szerint „akár lassan vége is lehet a mélyrepülésnek”.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG